Korán érkeztek, még találtak üres fülkéket Ginnyvel. Az egyikben letelepedtek, aztán kimentek a folyosóra, és az ablakot lehúzva lesték a peront. Hamarosan feltűnt Hermione is. Harry vadul integetni kezdett a lánynak, aztán elébe sietett, hogy segítsen felpakolni a vonatra a holmijait, Ginny pedig Csámpást kapta ki a karjaiból, és kezdte el dögönyözni.
- Hát, ... szia, Ron! - mondta zavartan másodszorra is a lány már a fülkében állva, és láthatóan várt valamire, miután a bőröndjét felpakolva, a fiú felé fordult.
Harry egy darabig bambán nézett, aztán rájött, hogy Hermione se tud a szerepcseréről.
- Bocsi, nem foglak zavarni titeket! - vihogta Ginny, és kiment a fülkéből a macskával, Hermione pedig mélyen elpirult. Ahogy a lány lehajtott fejjel, zavartan toporgott, Harry rájött, mire célzott Piton, amikor a lányokat emlegette.
Ron és Hermione összejöttek a szünetben! És Piton tudta! Tudta, de nem figyelmeztette!
Mégiscsak megölöm azt a disznót! - határozta el magában Harry, mert a lány egyértelműen arra várt, hogy megcsókolja.
Egy darabig képtelen volt eldönteni, mit tegyen. Játssza tovább a szerepét? Noha nem vonzódott hozzá, szerette a lányt, és nem halt volna bele egy csókba. Na, de mi lesz utána, amikor Hermione rájön az igazságra? Pláne, ha Ron is megtudja, mi történt?
Szerencsére az órája jelzése megmentette, és ez el is döntötte a kérdést. Hermione okos, úgyis hamarosan tisztában lesz azzal, mi az ábra.
- Bocs - motyogta -, de nekem most innom kell - hangsúlyozta a mondat végét. Nem akarta nyíltan kimondani a valóságot, hisz a diákok ott jöttek-mentek a nyitott fülkeajtó előtt.
Ivott egy kortyot, látványosan megrázkódott az ízétől, aztán feltűnően beállította az óráját, hogy 55 perc múlva megint csipogjon.
Hermione gyanakodva nézte.
- Én is szomjas vagyok - nyújtotta a kezét Harry palackja felé, mélyen a fiú szemébe nézve.
- Nem hiszem, hogy ízlene ez neked - vágta rá Harry először védelmezőn a mellkasához szorítva az üveget, majd óvatosan odadugta a lány orra alá. - Szagolj csak bele!
Hermione fintorgott, aztán döbbenten nézett fel. Harry jelentőségteljesen megdörzsölte a homlokát ott, ahol a sebhelye volt, és a lány szeme elkerekedett a felismeréstől.
Már nyitotta a száját, hogy felkiáltson meglepetésében, de Harry gyorsan odahajolt, mert Ginny jelent meg az ajtóban. Egy röpke puszit nyomott a lány szája sarkára, és közben azt suttogta: - Csitt! - Aztán visszaülve a helyére Ginny felé intett a szemével.
Hermione tényleg okos lány volt, azonnal átlátta a helyzetet.
- Úgy hiányoztál, Ron! - mosolygott a fiúra.

- Gyertek, ezt meg kell néznetek! - Ginny intett nekik, aztán újra odaállt az ablakhoz, ahonnan a peront tartotta szemmel. Harryék kíváncsian mellé léptek.
- Az ott Draco Malfoy? - kérdezte csodálkozva Ginny.
Harry most vette csak észre, hogy egy csapat különös viselkedésű férfi és nő járkál fürkésző szemekkel fel s alá a  peronon, néhányan pedig csoportba verődve beszélgetnek egymással.
Az aurorok - jött rá Harry, mikor észrevette Kingsleyt a beszélgetők között. Draco, egy alacsony nő társaságában, épp feléjük tartott.
Harry először nem értette, min lepődött meg Ginny. Malfoy megint nőtt a nyáron, a haja szintén, már a háta közepéig ért. A válla is szélesebbnek tűnt, és Harry áldotta az eszét, amiért ő is elkezdte edzeni magát. Egyébként nem tűnt fel rajta semmi különös.
Egészen addig, amíg Draco fel nem emelte a fejét, és Harry meg nem látta az arcát.
Ez nem Draco arca volt.
Hasonlított rá, de mégsem volt ugyanaz. Semmi gőg, semmi nagyképűség, semmi magabiztosság, semmi szemtelen, lenéző mosoly nem látszott rajta.
Merev, kifejezéstelen arcvonásaival, üres tekintetével érdekes módon Pitont juttatta Harry eszébe. A fiú úgy nézett ki, mint akiből kiöltek minden érzést és életörömöt, és csak egy üres héjat hagytak hátra.
Valahol érthető volt a dolog, hisz Draco befolyásos apjából szökött rab lett, az anyja valamilyen idegbajjal a Szent Mungóba került, családjuk társadalmi tekintélye romokban hevert. De ilyen drámai változásra akkor sem számított senki, Harryben pedig lassan kibontakozott a meggyőződés, hogy a változás háttérében az a nő állhat, aki most ellépett Draco mellől, és odament az aurorokhoz.
Demona Malfoy. Az új, sötét varázslatok kivédése tanár.

A nő egyáltalán nem hasonlított egyik Harry által ismert Malfoyra sem. Bőre napbarnította volt, vállát verdeső barna haját pedig egy fehér pánttal fogta hátra. Hosszú, szinte a földet seprő, fűzős mellrészű, vajszínű ruhát viselt, melyhez egy hímzett kötényrész tartozott. A kék hímzés azokra a rúnákra emlékeztette Harryt, amelyeket Hermione tankönyvében látott.
Mindent egybevetve a nő megjelenéséről a lovagregények várkisasszonyai jutottak Harry eszébe, bár ez az öltözék közel sem volt olyan furcsa, mint amilyeneket a varázslóvilágban látott már eddig. Még a muglik között sem bámulták volna meg.
Demona Malfoy egészében véve nem látszott különlegesnek vagy feltűnőnek. Amennyire Harry ebből a távolságból meg tudta állapítani, átlagos külsejű volt arc és alak tekintetében is. Egyedül a mellei gömbölyödtek ki feltűnően formásan a ruhájából, odavonzva az olyan férfiak szemét, mint például Kingsley és a mellette álló fiatalember. Cinkosan össze is mosolyogtak, miután szemérmetlenül megbámulták a nő előbb említett testrészét, amíg az a többi aurornak mutatkozott be. Aztán a nő odafordult Kingsleyék felé, és a két férfi arcáról lefagyott a mosoly.
Harryn megint végigsöpört egy félelemmel teljes, rossz előérzet.

Neville érkezése zökkentette ki gondolataiból, aztán befutott Luna is. Mire elrendezték a csomagjaikat, a két Malfoy felszállt valahova, és az aurorok egy része is eltűnt. A vonat hamarosan elindult, és Hermione odaszólt a fiúnak.
- Vedd elő a jelvényedet, Ron! Mennünk kell a prefektusok megbeszélésére az első vagonba.
Harry önkéntelenül is elpirult. Eddig eszébe sem jutott, hogy Ron szerepébe bújva, pár órára ő is prefektussá vált.
A jelvényt könnyen megtalálta Ron bőröndjében, mivel legfelül volt, az iskolai talárjára tűzve. Rögtön felvette azt is, mert nem merte itt hagyni a főzetes üveget, nehogy a többiek beleigyanak, ezért a talár mély zsebébe süllyesztette a flaskát.
Menet közben Hermione a fülébe suttogta, hogy idén az aurorok használják a prefektusi fülkét, ezért nem kellett odaülniük.
A megbeszélés csalódást okozott Harrynek, úgy tűnt, a prefektusi munkában semmi igazán izgalmas sincs. Röviden közölték velük, hogy tartsanak fegyelmet a társaik között, gondoskodjanak róla, hogy a diákok ne mászkáljanak feleslegesen, és ne torlaszolják el csomagjaikkal a vonatfolyosót. Ha bármi szokatlant észlelnek, azonnal jelentsék a kocsik végében őrködő auroroknak.
Az egyetlen figyelemre méltó dolog az volt, hogy Malfoy helyett Gabriel Moon vett részt a megbeszélésen, mint a Mardekár új, hatodéves prefektusa. Harry nem értette a dolgot, és amikor megkérdezte Moont, ő is vállat vont.
- Nem t'om. Egyszerűen csak kaptam egy levelet a nyáron, hogy én vagyok az új prefektus.
Harry általában örült, ha nem látta Dracot, és maga a hír is kellemes volt, de most mégis kis csalódást érzett. Szerette volna minél előbb közelről is megszemlélni a mardekáros fiút, hátha rájön, mi történt vele a nyáron. Így viszont ez is csak egy újabb rejtély maradt - egyelőre.

Végigjárták Hermionéval a vonatot, és beparancsolták a fülkékbe a folyosón beszélgető diákokat. Közben pedig jópárszor el kellett mondaniuk, hogy ők sem tudnak semmit Harryről, amikor a többiek felőle kérdezősködtek. Mire végeztek, Harry alaposan elfáradt. Nem csak a prefektusi teendőktől, hanem attól is, hogy egyfolytában Ront próbálta utánozni. De még így is azt érezte, hogy időnként furcsán bámulnak rá; főleg a griffendélesek és a DS-tagok. Utóbbiak különösen aggódtak Harry miatt, és ez a fiúnak nagyon jólesett.
Látta Chot is, aki persze ügyet sem vetett rá Ron alakjában, de még csak nem is érdeklődött Harryről. Michael Cornerrel ültek egy kupéban, gyanúsan közel egymáshoz, de Harry még a leggyöngébb fájdalmat sem érezte a látványtól. Már nem érdekelte Cho.
Azt kívánta, hogy visszatérhessen a fülkéjükbe, és ehessen valamit, meg végre igazi töklevet ihasson. Hermione is kimerültnek tűnt mire végeztek, és Harrynek eszébe jutott, hogy Lupin valami egészségügyi problémát emlegetett a lánnyal kapcsolatban. Az aggódó szerelmest játszva behúzta őt a fülke sarkába, és halkan kifaggatta a hogylétéről. Hermione megnyugtatta, hogy a kivizsgálás szerint semmi komoly baja sincs, csak túl hirtelen kezdett el fejlődni, és a megbolondult hormonháztartása okozta a rosszulléteit. A lány tényleg egyre nőiesebb lett, és Harry kezdte megérteni Ront.

Az eddig is elég egyértelműnek tűnt számára, hogy két barátja civódásai mögött az egymás, és talán maguk előtt is eltitkolt, kibontakozó vonzalom állt. De úgy látszik, a nyáron történt valami, ami áttörte bátortalanságuk és szégyenlősségük falát. Erről azonban nem kérdezhette meg a lányt a többiek előtt, hiszen furcsán nézett volna ki, ha Ron nem tudja, hogyan jöttek össze. Így hát eltette a kérdéseit estére, amikor a háló már elcsendesedik. Tudta, ha az igazi Ron hajlandó is lesz beavatni őt a részletekbe, azt semmiképp sem a többi szobatársuk füle hallatára fogja tenni. *törölt rész, csak 18 éven felülieknek*
De egyelőre nem ezen törte a fejét.

A többiek megjegyezték, milyen szótlan. Nem nagyon mert beszélgetni velük, félt attól, hogy nem játssza elég hitelesen Ront. Azt mondta, fáradt, és ez igaz is volt, hiszen Piton nagyon korán keltette. Inkább a többieket hallgatta hát, a nyári élményeiket és azt, ahogy a varázslóvilág híreit tárgyalták.
Azt még ő is tudta, hogy Cornelius Caramelt leváltották, de ennél sokkal fontosabbnak tűnt számára, hogy a Minisztérium emberei összefogdosták és bezárták valahova a dementorokat, mert nyíltan Voldemort mellé álltak, és megtámadtak egy varázslók lakta települést. Öt felnőtt áldozatuk volt, akiken végrehajtották a csókot, mire az aurorok megérkeztek.

Félúton lehettek, amikor bekövetkezett a támadás.
A vonat hirtelen csikorogva fékezett, és mindannyian előrebuktak. Harry azonnal tudta, mit jelent ez. Voldemort!
Kivont pálcával kirontott a fülkeajtón, de a folyosón feltűnő auror azonnal visszaparancsolt mindenkit, aki csak a fejét is kidugta. Így nem tehettek mást, mint mind a négyen egymásnak vetették a hátukat, és pálcájukat készenlétben tartva figyelték az ablakot és az ajtót.
Hirtelen süvítés és csattanás hallatszott a vagon elejéből, ahol az auror állt, aztán a gyerekek sikításai, ahogy valaki sorban kicsapta a fülkeajtókat. Harry tudta, hogy őt keresik.
De tévedett. Mert amikor az ő ajtajuk elé ért a maszkos támadó, és az üvegen át benézett, rögtön így kiáltott oda a vonat vége felé, ahol bizonyára a társa állt:
- Itt a kiscsaj!
Vagyis Hermionét keresték! Hermionét, akiről két éve azt írta az újság, hogy az ő barátnője. Ahogy tavaly Harrynek a Sirius iránt érzett szeretetét használta fel Voldemort, hogy elcsalja őt a Minisztériumba, úgy most is valaki olyat akart elkapni, akinek az életével aztán zsarolhatta a fiút.
Harry odalépett Hermione elé, és felkészült, hogy akár az élete árán is megvédi a lányt. Akár úgy is, hogy felfedi kilétét. De erre nem került sor, mert mielőtt a halálfaló kiránthatta volna az ajtót, eltalálta egy oldalról érkező vörös sugárnyaláb, és ájultan rogyott össze. A kocsi végéből megint harc zaja hallatszott, de gyanúsan hamar elült. A fülke előtt pedig, abból az irányból, ahonnan a kábító átok jött, megjelent Draco Malfoy.
- Jól vagytok? - nézett be hozzájuk. Arcán olyan komor elszántság tükröződött, mint még soha.
Harry a döbbenettől némán bólintott. A túloldalról ekkor érkezett meg a másik Malfoy, minden bizonnyal a kocsi végén lezajlott újabb párbaj győztese.
- Az ablakot! - vetette oda kurtán Draconak. A hangja keményen, ellentmondást nem tűrően csengett, és Draco azonnal ugrott lehúzni az ájult fickó melletti ablakot. Közben a nő köteleket varázsolt a mozdulatlan Halálfaló teste köré, aztán egyszerűen kilebegtette az ablakon, és hagyta lezuhanni.
- Maradsz! - mordult rá a rokonára, aztán visszament a kocsi végébe, míg Draco nekivetette a hátát Harryék fülkeajtajának, és folyamatosan szemmel tartva minden irányt, őrködni kezdett. Határozott mozgása, nyugalma egy felnőttnek is becsületére vált volna, és sem Harry, sem a többiek nem bírtak magukhoz térni a döbbenettől hosszú ideig.
A vonat még körülbelül öt percig állt, közben folyamatosan pukkanások hallatszottak kívülről, ahogy sorra odahoppanáltak az újabb és újabb minisztériumi emberek. Harryék látták az ablakból, hogy feltűnt egy seprűs különítmény is. Utóbbiak még indulás után is fel-felbukkantak a vonat mellett, és még akkor is ott köröztek a vagonok fölött, amikor befutottak Roxmortsba.

A további út már csendesen telt, eltekintve attól az epizódtól, amikor Demona Malfoy indulás után visszajött a kupéjukhoz, és elküldte Dracot a helyükre. Ő maga még egy pillanatig fürkészően nézte Hermionét, aztán Harryre siklott a tekintete. A fiú rájött, mitől fagyott le a mosoly Kingsley arcáról, amikor először találkozott a pillantásuk. Az új tanárnőnek borzongatóan jeges tekintete volt. Fenyegető és félelmetes. Egy pillanatra megvillant valami azokban a halvány-kék szemekben, és a nő odaszólt a fiúnak.
- Igyál egyet erre a nagy ijedtségre, fiam!
Harry azonnal odakapott a főzetes üvegéhez, és ezt látva a nő elment. A támadás alatt jelzett Harry órája, de akkor nem ért rá ezzel foglalkozni. Most viszont Hermione szeméből kiolvasta, hogy kezd megjelenni homlokán a sebhely, ahogy fokozatosan visszaváltozik. Gyorsan kortyolt a főzetből, és igyekezett elrejteni az arcát a többiek elől, amíg meg nem érezte az ital hatását.
Ha az út kezdetén valaki megjósolja neki, hogy az új tanárnő rá fog jönni, ki is ő valójában, nagyon megrémült volna. De a történtek fényében meg kellett állapítania, talán alaptalan volt a félelme. A nő valóban ijesztőnek tűnt, de nem gonosznak. Visszacsengtek a fülében Bill szavai:
Demona? Hát, ő sosem volt Halálfaló.
Vajon miért nem? - gondolkodott el a fiú.

A vonatról leszállva Hermionéval összeterelték az elsősöket, és Hagrid gondjaira bízták őket. Harry örült, hogy újra látja hatalmas termetű barátját, de egy rövid üdvözlésen kívül, nem volt idejük további beszélgetésre. Mire felértek a kastélyba, Harry már alig látott a fáradtságtól. Az utolsók között érkeztek, és a nagyterem előtti folyosón már csak pár diák volt.
Pár diák és Piton.
A tanár a szokásos ruháját viselte, és az arca is szokásosan szigorú és merev volt. Távolról sem emlékeztetett arra a férfira, akivel Harry Londonba utazott. A fiú el is bizonytalanodott, valóban a tanár volt-e, aki azt a kocsit vezette. Hiszen annyira, annyira más volt ...
Pedig mégis neki kellett lennie. Amint megpillantotta Harryt, látszott rajta, hogy hirtelen enged valamelyest a feszültsége.
- Weasley! - A hangja viszont a szokásos ridegséggel csengett.
- Igen, tanár úr?
- Gyere velem, lesz egy kis külön feladatod! - és intett neki, hogy kövesse.
Nem mentek messzire, csak az üres tanáriba.
- Idd meg ezt! - nyomott a kezébe Piton egy kis üveget minden magyarázat nélkül, Harry pedig szó nélkül lenyelte az italt. Sejtette mi lehet benne: a százfűlé főzet hatását semlegesítő szer.
Közben Piton bevágott egy marék port a kandalló tüzébe, és beszólt rajta:
- Lejöhetsz, Weasley! Hozd a ruhákat is!
A megivott főzet nem bizonyult olyan rossz ízűnek, mint maga a százfűlé, és a hatása sem volt annyira kellemetlen. De olyan gyors sem, és Harry visszaváltozása még akkor sem volt teljes, amikor Ron berontott a tanáriba.
Piton jelenlétében nem merték túl hevesen üdvözölni egymást, csak gyorsan kicserélték a ruháikat, és a tanár intésére elindultak a nagyterem felé.
Alig tettek pár lépést a folyosón, amikor feltűnt Frics, aki épp Demona Malfoyt vezette sűrű hajbókolások közepette a nagyterem irányába. Pitont meglátva be akarta mutatni neki a nőt, de az leintette.
- Köszönöm, Argus, de csak megismerem még az unokatestvérem.
Frics legalább akkora szemeket meresztett, mint Ron, de Harry is kíváncsian figyelte a két ember találkozását. Az ugyanis nem volt mindennapi, hisz egy szót sem szóltak egymáshoz. A rokonok közt természetes ölelés sem történt meg, egyszerűen csak egy udvarias mosoly kíséretében biccentettek egymás felé. Mégis, Harry meg mert volna esküdni, hogy végtelenül örülnek a találkozásnak. Szinte látni vélte az apró szikrákat, ahogy felizzanak a boldog feszültségtől, ami közöttük támadt.
Harry még szívesen elnézte volna őket, hogy megpróbáljon rájönni, milyen kapcsolatban is vannak egymással, de Piton egy szigorú intéssel beterelte őket a nagyterembe, ahol épp az utolsó gólyát ünnepelték a hollóhátasok. Amikor azonban megpillantották a belépő Harryt, a Griffendél asztalánál is kitört egy kisebbfajta, örömteli tombolás.
A fiú elpirult, meghatódott.
Végre hazaérkezett.

 

A borítókép a Freepik képének felhasználásával készült.