Perselus jó pár baljóslatú helyen megfordult már életében, és rövid vizsgálódás után a Végzet utcát, annak környékével együtt, besorolta ezek közé. A valaha zajos gyártelepen ma már csak gazzal felvert, romos épületek néma csonkjai magasodtak. Egyedül a hasonlóan lepusztult sorházak környékén tűnt fel néha mozgás és fény. Ezek eredetileg a munkások szállásaként szolgáltak, manapság viszont a varázsvilág söpredéke bújt meg a mocskos falak mögött.
Itt minden vér- és halálszagot árasztott, erőszakról és kegyetlenségről meséltek a betört ablakok és a leszakított ajtók, melyek előtt Perselus elhaladt. Vad zsivaj és zenefoszlányok szűrődtek ki tompán az utcára egy viszonylag ép állapotban lévő épületből, melynek bejárata fölött elrozsdált cégért lengetett az esti szél.
Ez volt Perselus úti célja: a Fehér Agyar Fogadó. Még nappali világosságban felmérte a környéket, és úgy ítélte meg, hogy ezen a helyen előbb vagy utóbb mindenképp megtalálja azt, akit keres.
Nem volt könnyű feltűnés nélkül körülnézni, ide nemigen tévedt idegen, és bizalmatlanul fogadták az új alakokat.
Mennyivel egyszerűbb dolga lett volna, ha rendelkezik egy láthatatlanná tévő köpennyel. De hát az ilyesmi ritkaság, és nem mindenki olyan szerencsés, mint Potter - futott át az agyán, amikor azon törte a fejét, milyen álcát öltsön. Végül bájitalokkal házaló ügynöknek maszkírozta magát, de még készülődés közben sem tudta túltenni magát előbbi bosszús gondolatain.


Az ivóban alig néhány gyertya égett csak világításként, és azt a kevés fényt, amit adtak, még inkább elhomályosította a terjengő füst. Perselus italt rendelt a pultnál, aztán a kétes tisztaságú pohárral a kezében, egy félreeső asztalhoz sétált. Miközben ráérősen letelepedett, vetett pár pillantást a közeli asztalok mellett ülő, cseppet sem bizalomgerjesztő alakokra, de nem látott ismerőst közöttük.
Az ital felvizezett löttynek bizonyult, de Perselus nem is várt többet a helytől. Lassan kortyolgatta, hogy minél tovább tartson, de negyedóra múlva kénytelen volt újabbat rendelni a csapostól. Egyúttal kihasználta az alkalmat, hogy szóba elegyedjen vele. Kenőcsöt kínált neki a sebhelyre, amely a férfi egész alkarján végighúzódott, és rábeszélte, hogy vegyen egy tégellyel a készletéből. Mire hosszas alkudozás után az üzlet megköttetett, az addig szinte tapintható gyanakvás, ami körülvette Perselust, jócskán alábbhagyott. A következő egy órában, egymás után hárman is letelepedtek az asztalához  gyógyírt keresve különféle nyavalyáikra, és újabb két fiolával lett könnyebb, pár knúttal pedig nehezebb Perselus zsebe. Ugyan senki sem érdeklődött farkasölőfű után, de Peselus nem is számított rá. Alig múlt kilenc óra, még nem jött el a farkasok ideje.

Abban sem volt biztos, hogy lát akár egyet is közülük ma. Cuby Sanguist is egy teljes hétig kereste kitartóan, mire rábukkant. Elkapni már sokkal gyorsabban ment, még elkábítani, és megkötözve eltranszportálni háza alagsorába se volt túl bonyolult, csak megtalálni ...
Mindegy, a lényeg az, hogy végül csak megszerezte tőle, ami kellett és a kenőcs is szépen bevált. Minny kezén a seb fél nap alatt begyógyult, ma délután a saját szemével látta a hatást. Holnap reggelre az arcáról is el fognak tűnni a hegek. A maradék kenőcsöt odaadta Mrs. Melonnak; ő már nem látta hasznát, az asszony viszont ismert másokat is, akiket szintén Sanguist mart meg. A kislány nem tudja az ő nevét, az anyját pedig megeskette, hogy senkinek sem árulja el, kitől szerezte a krémet. Sejtetni engedte, hogy ha megszegi az ígéretét, Minnyn újra megjelennek a sebhelyek. Ami persze nem volt igaz. De az asszony tanulatlan, csak a hétköznapi mágiához ért és minden szavát elhitte. Vagyis nyugodt lehet felőle. Persze az lett volna a legbiztonságosabb, ha megsemmisíti a kenőcs maradékát, de most már késő bánat. Így sem ez a legnagyobb veszély, ami most fenyegeti.

Töprengéséből egy sokkal inkább morgáshoz, mint emberi beszédhez hasonlító hang zavarta fel, amint épp Lángnyelv whiskyt rendelt. Nem Greyback volt, de Piton ekkora távolságból is rögtön kiszúrta, hogy vérfarkas. Keze önkéntelenül is a pálcája felé mozdult védekezően, de aztán visszafogta magát. Újabb kortyot kényszerített le a torkán az italából, és látszólag közömbösen nézelődött másfelé. De szeme sarkából a halálsápadt bőrű férfit figyelte, ahogy üdvözli két ismerősét egy közeli asztal mellett és letelepszik melléjük. Ahhoz túl messze voltak, hogy értse, mit beszélnek, és feltűnő lett volna, ha pálcáját a fülére irányítva kiélesíti a hallását. No de nem azért volt ő okleveles bájitalmester, hogy ne legyen ennek a problémának a megoldására is eszköze. Az italába belecsempészni egy cseppet az otomax főzetből közel sem volt bonyolult, és a gyenge lőre nem is befolyásolta a bájital hatását. Pár perc múlva már csak arra kellett koncentrálnia, hogy kizárja a tudatából az olyan felerősödött zajokat is, mint a poharak csörgése, vagy a három asztallal arrébb kártyázók lapjainak súrlódása.

A beszélgetés elejéről lemaradt és nem értette világosan, milyen szállítmányról is tárgyalnak a felek; de a holmi minden bizonnyal illegális lehet. Tíz nap múlva érkezik valahonnan a rakomány a két fickóhoz, és a morgó hangú férfival épp az átadás helyét, valamint a fizetés módját beszélték meg. Elhangzott egy utalás egy bizonyos főnökre is, aki igen haragos lesz, ha nem találja megfelelőnek az áru minőségét. A vérfarkas nem részletezte, milyen következményei lesznek az utóbbi esetnek, de a másik kettő így is értett a burkolt fenyegetésből; ez világosan kitetszett a reakciójukból, és sietve biztosították partnerüket arról, hogy minden rendben lesz.
Aztán a vérfarkas felhajtotta az italát, búcsút intett cimboráinak és távozott. Perselusnak gyorsan döntenie kellett: további információk reményében marad vagy megpróbálja követni a távozó férfit. Végül az utóbbi mellett döntött. A szimata azt súgta, hogy az emlegetett főnök pont az, akit ő keres és a sápadt bőrű alak kapcsolatban áll vele. Talán még el is vezeti hozzá.
Perselus a pulthoz sétált, fizetett az italért és kisétált a Fehér Agyarból.


Tíz nap múlva, pontban éjfélkor, a kocsmától úgy 500 méterre, egy elhagyatott gyárépület mögött gazdát cserélt az a bizonyos szállítmány, mindkét fél teljes megelégedésére. Bizonyára nem lettek volna ennyire elégedettek, ha tudják, hogy az eseménynek egy idegen is a szemtanúja volt. Perselus a gyárépület tetejéről figyelte az üzlet megköttetését és végre megpillantotta azt, akire az elmúlt napokban vadászott. Fenrir Greyback mit sem változott találkozásuk óta, ugyanaz az undorító, kiszámíthatatlan őrült maradt, aki volt, ez még ebből a távolságból is látszott.
Perselus feketére festett seprűjén és ruhájában úgy követte a levegőben a távozó vérfarkas társaságot, mint egy némán suhanó denevér. Pár sarokkal arrébb a csapat kettévált. Greyback emberei egy raktárépületbe vitték a ládákat, főnökük viszont továbbment. Útiránya alapján Perselus kitalálta, hogy abba a romos bérházba tart, ahol a vacka lehet. Az elmúlt napokban már rájött, hogy itt húzódhatott meg Greyback, de bemenni az épületbe nem mert. Annyira azért ő sem bolond, hogy besétáljon egy farkastanyára.
De most a férfi egyedül volt, az utcán egy teremtett lélek sem járt és ki tudja, mikor lesz megint ilyen esélye. Perselus csak egy pillanatig tétovázott. Még egyszer végigjáratta a szemét a környéken, de nem látott senkit, aki megzavarhatta volna. Előhúzta pálcáját és a föld felé fordította a seprű nyelét.


Timothy Prince annak idején gombákat is termesztett és számtalan más olyan növényt, amelyet sötétben kellett felnevelni. Pincéjét használta erre a célra, és a falakból a mai napig áradt a gombák és a nedves föld szaga. Perselus szerette ezt az illatot és amint belépett, érezte, hogy lecsillapodnak felajzott idegei. Greyback elkábított teste pont ott hevert, ahova az áthelyező bűbájjal küldte: abban a sarokban, ahol bácsikája régen a kerti szerszámait tartotta.
Perselus fellebegtette a testet egy hosszú, durvára gyalult asztalra, aztán átrendezte rajta a mágikus köteléket úgy, hogy a végtagjait külön-külön rögzíthesse. A biztonság kedvéért újabb köteleket is elővarázsolt, mert egy Greyback-féle vérfarkas erejét akkor sem szabad lebecsülni, ha épp nincs holdtölte. Csak ezek után ballagott oda a szekrényhez, ahol a kész bájitalait tartotta és kezdett el foglalkozni a csúnya sebbel a kézfején, amely a kötés ellenére még mindig vérzett.

Ahogy azt sejtette is, Fenrir közel sem volt olyan könnyű préda, mint a tanítványa. Sanguist képes volt olyan gyorsan elkábítani, hogy annak még a pálcáját elővenni sem volt ideje, de Grayback - talán a szél mozgásából - már akkor észrevette a veszélyt, amikor Perselus még több méterre volt tőle. Mire a farkas sarkon pördült, már indult is a sárga csóva a pálcájából. Bármilyen éles szeme volt, a koromfeketébe öltözött Perselusból nem sokat láthatott a sötét utcán, aki villámgyorsan leugrott a seprűből. Mégis súrolta őt az átok, és érezte, hogy kezébe belenyilall a fájdalom. Valószínűleg ez zavarta meg annyira, hogy nem tudott pontosabban célozni, és Grayback is gyorsabban mozdult el a Stupor elől, mint azt várta. Ám a vérfarkasnak esélye sem volt. Szeme szinte világított a sötétben, és ezzel nem csak kiváló célpontot nyújtott, hanem alkalmat adott a legilimenciára is. Greyback különben sem volt jó okklumens soha. Egy fél percig még röpködtek az átkok, aztán a vörös fénycsóva eltalálta a vérfarkast, és vége is volt az egésznek. Egy gyors kötözés, transzportálás, majd Perselus a seprűjével együtt a háza mögötti varroda elé hoppanált, ahol a védőbűbáj határa volt, aztán a seprű segítségével pillanatokon belül már a saját kertjében landolt.
Közben úgy-ahogy bekötözte a kezét a talárjából letépett darabbal, de ez kevésnek bizonyult. Ismerte ezt az átkot és tudta, hogy a vérzés nem áll el könnyen, de szerencsére volt rá ellenszere. Fontos is volt, hogy minél előbb rendbe tegye, mert mindkét kezére szüksége lesz ahhoz, hogy elkészíthesse a kenőcsöt.

Már hajnali fél öt volt, mire végzett a főzéssel, de odakinn még teljes sötétség uralkodott. Megkönnyebbüléssel vette tudomásul, mert így nagyobb esélye volt arra, hogy észrevétlenül közlekedhessen. Greyback testét egyetlen csonttá alakította át, de nem volt olyan ostoba, hogy a saját kertjében ássa el. Egészen messze, egy távoli mugli falu temetőjébe hoppanált, és az egyik régi sírba temette a csontot. Ha valaha meg is bontják a földet, itt nem fog feltűnni senkinek. Az elmúlt héten nézte ki a helyet, és örült neki, hogy ilyen fáradtan is el tudott ekkora távolságra hoppanálni. De mire hazaért, már nagyon kimerült volt. Alig várta, hogy lefekhessen, de tudta, hogy előbb még el kell tüntetnie a pincében a vérnyomokat és rendet kell csinálnia. Nem szabad, hogy bármi jele maradjon az éjszaka történteknek.
Miközben a kerten át a ház hátsó ajtaja felé ballagott, azon töprengett, mennyire biztonságos megtartania a kenőccsel kapcsolatos jegyzeteit, és nem figyelt fel arra a furcsán egyenes faágra, amelyik mintha az egyik körtefa törzséből nőtt volna ki.
Aztán egy vakító, fehér fény villant elő annak az ágnak a végéből, és Perselus érezte, amint egy hatalmas erő felemeli és a földhöz csapja. Háta fájdalmasan vágódott a talajhoz, a levegő kiszorult a tüdejéből, és azon nyomban elvesztette az eszméletét.