Harry örömmel konstatálta, hogy Dumbledore idén is pont megfelelő hosszúságúra nyújtotta a tanévnyitó lakoma előtti beszédét, vagyis összesen két szót mondott:
- Jó étvágyat!
Miután mindannyian teletömték hasukat a finom falatokkal, az igazgató megint szólásra emelkedett, hogy felhívja a tanulók figyelmét a szokásos tilalmakra. Frics kívánságára újdonságként szerepelt, hogy az iskola teljes területén tilos a Weasley Varázsvicc Vállalat termékeit használni, tárolni és egyáltalán behozni az iskola falai közé. Frics tiltott tárgyakból álló listáján idén már így is 325 tétel szerepelt, és úgy látszik, az öreg pedellus már nem győzte még Fredék termékeit is belajstromozni közéjük.
Emellett Dumbledore bemutatta Demona Malfoyt, az új sötét varázslatok kivédése tanárt, és vele kapcsolatban tett egy érdekes, rendkívül pozitív megjegyzést.
- Mint azt talán sokan tudjátok, tavaly óta jelentősen megváltoztak a Minisztérium irányelvei - villant meg vidáman Dumbledore szemüvege -, ezért ezentúl nagyobb hangsúlyt fogunk helyezni a gyakorlati képzésre a sötét varázslatok kivédése tantárgyból. Mivel elég nagy lemaradásunk van ezen a téren, ezért minden évfolyamon duplájára emeltük e tárgy óraszámát.
Harry értette, mit jelent ez. Dumbledore be akarja pótoltatni a tavalyi, Umbridge miatt teljesen kárba ment évet a tárgyból.
- Ezen órák egy részében - folytatta az igazgató -, Malfoy professzor vezetésével gyakorlati képzésben fogtok részesülni, mégpedig a kastély keleti szárnyában újonnan, és kimondottan e célból létrehozott speciális teremben. Ez az edzőterem nemcsak órán, hanem azon kívül is a rendelkezésetekre áll, mind egyéni, mind pedig a tanulókörökben való gyakorlás számára.
A DS-tagok értően mosolyogtak a tanulókör szó hallatán.
- A részletekről a professzor majd tájékoztat benneteket. Szükségesnek látom még elmondani, hogy a tavaly életbe lépett minisztériumi rendeletek közül a 22-28. közötti számúakat hatályon kívül helyezték, és minden más tekintetben is az eredeti házirendünk van érvényben.
Az eddig némán és figyelmesen hallgató diáksereg erre hatalmas tapsban tört ki.
- Az Umbridge-érának ezzel hivatalosan is vége - jelentette ki elégedetten Hermione.
Harryéknek sem a nagyteremben, sem a Griffendél klubhelyiségében nem volt alkalmuk nyugodtan beszélgetni, holott a kíváncsiság mindannyiukat gyötörte. Így aztán felvonultak a fiúk szobájába, kihasználva azt a tényt, hogy többi szobatársuk még a klubhelyiségben meséli a nyári élményeit a többieknek. Ott aztán feltelepedtek Ron ágyára, ahol kölcsönösen beszámoltak egymásnak az elmúlt órák és napok eseményeiről. Bár közben Harry időnként kénytelen volt megálljt parancsolni magának, hisz nem árulhatta el például, milyen házban töltötte az utóbbi pár hetet, mivel Piton megtiltotta neki. Ugyan nem értette, miért ne mondhatná ezt el Ronéknak, hisz megbízott bennük, de nem mert ellenszegülni a tanár utasításának. Persze annyira nem is akart. Legalább most a másik kettő is megtudja, milyen érzés volt neki, amikor tavaly nyáron ki volt éhezve a hírekre, de csak azokat a semmitmondó leveleket kapta tőlük.
Nem mesélt azokról a Pitonnal kapcsolatos dolgokról sem, amik nyáron a tudomására jutottak. Ezt ugyan nem tiltotta meg senki, csak valami belső érzés tartotta vissza. Hisz jobbára magántermészetű információk voltak ezek, és ő tényleg megtanulta azt a leckét a merengővel kapcsolatban.
Annyit azonban elmondott, hogy pár napot a tanárral töltött a búvóhelyen, és hogy ő kísérte el a pályaudvarra is. Ron sajnálkozó pillantást vetett rá, de aztán hitetlenkedve kikerekedett a szeme, amikor Harry elárulta neki, hogy egyáltalán nem érezte olyan szörnyűnek a professzorral eltöltött időt.
- Egyébként őrá is vadászik Voldemort - tette hozzá, és elmesélte sebesülése történetét.
- Ezentúl szeretni fogom a kutyákat - jelentette ki Ron elégedetten, de aztán leolvadt az arcáról ez a kifejezés, mert Harry és Hermione is csúnyán néztek rá.
- Piton nagyon hasznos munkát végez a Rendnek - mondta Hermione feddően.
Szóba került az új sötét varázslatok kivédése tanár is, és Harry elmesélte Ronéknak, hogy mit hallott róla Lupintól.
Épp befejezte, amikor léptek hallatszottak és megjelent Neville, aztán nyomában a másik két szobatársuk, így Hermione elbúcsúzott tőlük. Harry is nagyon álmos volt már, de a kíváncsiság még nem hagyta nyugodni, és már pizsamában visszakuporodott Ron ágyára. Behúzta a függönyöket, aztán sokat sejtetően rávigyorgott a barátjára.
Ron megértette a pillantást, és elpirult, de hallgatott.
- Na, mesélj már! - unszolta Harry suttogva, hogy a többiek, akik már aludni készültek, ne hallják.
- Mit meséljek? - motyogta halkan Ron.
- Hát, hogy mégis hogyan jöttetek össze Hermionéval?
Ron válasz helyett elmélyülten vakargatta a bal térdét, és szemmel láthatóan nem nagyon kívánt belemenni a témába.
- Láttad, hogy milyen ... hogy mennyire megváltozott a nyáron? - kérdezte végül mégis.
- Aha. Lassan már kész nő - bólogatott megértően Harry.
- Na, hát ezt Fred is észrevette - Ron arca elsötétült -, és elkezdett udvarolni neki. Én pedig meg tudtam volna fojtani érte. Amikor mondtam neki, hogy hagyja békén Hermionét, Fred azt vágta vissza, nem ő tehet a bénaságomról, és tiszta hülye vagyok, mert még azt sem vettem észre, hogy már évek óta esz a fene érte. Azt is mondta, szerinte Hermione már épp eleget várt arra, hogy végre benőjön a fejem lágya.
Ron megint a lábát vakargatta, és a térdét bámulva folytatta, mintha annak mesélne.
- Én meg elgondolkodtam, és rájöttem, hogy Frednek igaza van. Nekem tényleg tetszik Hermione, és tulajdonképpen mindig is ... szóval az igaz, hogy időnként az agyamra megy, de én úgy szeretem, amilyen. Igazából amikor veszekszünk ... nem is tudom, valahogy még azt is élvezem.
Sóhajtott egy nagyot, aztán a hátára feküdt, és az ágy mennyezetének beszélt tovább. Még véletlenül se nézett volna Harry nevetős-piros arcára.
- Aztán egyik nap, amikor megint azon vitatkoztunk, miért nem kezdek már bele a házi dolgozatok megírásába, azt találtam mondani neki, amikor nem hagyott békén, hogy fogja már be a száját. Ő meg visszakérdezett, mi lesz, ha nem. Mire én: akkor majd befogom neked én. Ő meg tovább cukkolt azzal, hogy: azt szeretném én látni.
Ron nyelt egy nagyot.
- És közben olyan szép volt, és én akkor már napok óta csak vele álmodtam ... - megint nyelt egyet - tudod, olyanokat ...
- Aztán egyszerűen nem bírtam tovább, és ... és megcsókoltam. Ő meg visszacsókolt, és ... és aztán már minden rendben volt - fejezte be paprikavörösen.
Ron fészkelődött még egy kicsit, és hozzátette:
- Később megkérdezte, hogy mi tartott ilyen sokáig. Harry - most először nézett a barátjára -, tényleg ... tényleg ennyire látszott rajtam, hogy én ... hogy szóval ...?
- Hogy tetszik neked Hermione?
Ron bólintott.
- Szerintem egy kívülálló nem vette volna észre, de aki jobban ismer téged, az azért ... hát, ki lehetett találni. Leginkább abból, hogy milyen féltékeny voltál Krumra.
- Aha - rágta a szája szélét Ron.
Harry nem tudta megállapítani, ez most megnyugtatta-e a barátját, vagy sem, de egy óriási ásítás után ez már nem is érdekelte. Inkább jó éjszakát kívánt neki, bebújt a saját ágyába, és elégedetten vette tudomásul, ma sem kell túl nagy fáradságot fektetnie abba, hogy kiürítse az elméjét, mert az álmosságtól nem maradt benne semmi.
Másnap, reggeli után az órarendjét kezdte el tanulmányozni a Griffendél asztalánál, a Nagyteremben.
- Ezt nem értem - motyogta. - Milyen különórák?
- Majd az igazgató úr elmagyarázza - hangzott fel mögötte McGalagony hangja. - Beszélni akar magával, Potter - Azzal intett neki, hogy kövesse.
Harry összeszorult gyomorral követte a tanárnőt. Nem beszélt az igazgatóval, amióta fájdalmában szétverte az irodáját Sirius halála után. Vajon mit akarhat most tőle? Mindenesetre pozitív fejleménynek számított, hogy találkozni akar vele, hiszen tavaly szinte egész évben kerülte őt.
Az irodán egyáltalán nem látszottak Harry dúlásának nyomai, és Dumbledore is ugyanolyan kedvesen fogadta őt, mint máskor, csak kevésbé tűnt bőbeszédűnek. De erre végül is oka volt.
- Nem akarlak sokáig feltartani Harry, hiszen nemsokára órád lesz, és engem is várnak egy megbeszélésen - mondta, miután hellyel kínálta a fiút.
- Ne is kerteljünk hát - kezdte. - Remélem, kielégítő tájékoztatást kaptál arról, miért kellett elrejtőzve töltened az utóbbi heteket.
- Remus azt mondta, hogy Voldemort most már nyíltan vadászik rám.
- Igen, mi több, még néhány muglit, bizonyos sötét és rovott múltú alakokat is képes volt beszervezni, csupán azért, hogy elcsaljanak a nagynénédék házából, vagy erővel ragadjanak el onnan, ha képesek rá. Náluk nem voltál többé biztonságban.
- Értem, igazgató úr.
- Harry, mi igyekszünk mindent megtenni a védelmed érdekében, ameddig csak lehet, de a múlt történései világosan bebizonyították, hogy ez nem mindig sikerül. Attól tartok, nem csupán arra kell felkészülnöd, hogy egy nap majd szembeszállj magával Voldemorttal, hanem az embereivel szemben is meg kell tudnod védeni magad. Azt hiszem, említettem már neked, hogy véleményem szerint nem elsősorban amiatt van esélyed sikerrel megküzdeni Voldemorttal, mert fiatal korod ellenére igen tehetséges varázsló vagy, hanem azért, mert emberségben magasan fölötte állsz. Ez pedig gyakran fontosabb, mint az, hogy hány varázsigét ismersz, és milyen jól használod azokat. Viszont mégis fejlesztenünk kell a mágikus képességeidet és varázslói tudásodat is, méghozzá sokkal inkább, mint egy egyszerű tanulónak, hiszen téged jóval több és nagyobb veszély fenyeget.
- Ezért kell külön órákra járnom sötét varázslatok kivédéséből? - kérdezte a fiú.
- Igen, így van. Ezen kívül folytatnod kell az okklumencia tanulását is. Tudom - emelte fel az ujját Dumbledore -, kellemetlen emlékeid vannak ez ügyben, és nem is kívánom, hogy továbbra is Piton professzortól végy órákat. Bár - Dumbledore elgondolkodva megsimogatta a szakállát - legnagyobb meglepetésemre a tanár úr hajlandónak mutatkozott, hogy újra ő foglalkozzon veled.
- Hajlandónak mutatkozott, vagy ő kérte? - kérdezte kíváncsian Harry.
Dumbledore halványan elmosolyodott.
- Ő maga kérte, Harry - mondta lágyan. - Perselus nem számolt be részletesen a veled töltött időről, de arról tájékoztatott, hogy pozitív változásokat fedezett fel a viselkedésedben. Remélhetem, hogy ... a kettőtök viszonya is ilyen jellegű változáson ment keresztül?
- Hát ... talán - mondta bizonytalanul Harry. Nem volt benne biztos, hogy Pitonban nem lángol-e fel megint az iránta érzett gyűlölet. Kapcsolatuk továbbra is meglehetősen instabilnak tűnt.
Az igazgató egy hosszú pillanatig fürkészte arcát, aztán felsóhajtott.
- Sajnálom, ez a talán túl kevés ahhoz, hogy teljesíteni merjem a kérését. Különösen, ha te sem akarod őt tanárodnak. Vagy igen?
Harry fészkelődött a székén. Az egyik fele azt mondta, talán az is egy barátságos gesztus lenne Piton felé, ha igent mondana, és segíthetne megszilárdítani azt a törékeny békét, ami létrejött köztük. A másik fele viszont félt. Félt attól, hogy megint nem fogja bírni, ha a tanár betör az emlékei közé, és ezzel elveszítik azt is, amit az elmúlt napokban együtt elértek.
- Nem tudom - motyogta. - Nem tudom, mi a jobb: ha ő tanít, vagy ha az igazgató úr? Mert ettől is félek, félek attól, hogy megint ... hogy megint magamban fogom érezni azt a kígyót ...
- Van egy harmadik megoldás is, Harry - válaszolta Dumbledore. - Nem szeretném, ha azt hinnéd, nem vagyok kész arra, hogy vállaljam a veszélyt, amit a tanításod jelentene, de ha magad is ódzkodsz ettől, akkor valóban nem lenne szerencsés, ha én foglalkoznék veled. Legalábbis egyelőre nem.
- Milyen harmadik megoldás?
- Nos, mivel úgyis különórákra fogsz járni Malfoy professzorhoz, vele is gyakorolhatnál. Piton professzor szerint a hölgy talán még nála is jobb okklumens. Azon kívül határozottan jobb tanár. Ezt Perselus mondta, ezért azt kell higgyem, a tanárnő nem pusztán jó, hanem a legkiválóbb tanár - villant meg vidáman Dumbledore tekintete. - Talán észrevetted, hogy Piton professzor elég szűken méri a dicséretet.
Harry szintén elmosolyodott. Hát igen, Piton tényleg nem az elismerő megjegyzéseiről volt híres.
- De ... nem lesz baj, hogy ő tanít? Úgy értem, esetleg olyat is megtudhat tőlem az órák során, ami a Rendre vonatkozik, és ... - még mindig nem bízott a tanárnőben, bármit tett is a vonaton érte.
Dumbledore elégedetten bólintott.
- Örülök, hogy ezt szóba hoztad. Malfoy professzor nem tagja a Rendnek, és nem hiszem, hogy valaha is az lesz - jelentette ki határozottan az igazgató. - Kifejezetten megkérlek téged - és add át ezt az üzenetem a barátaidnak is -, hogy semmilyen, a Renddel kapcsolatos információt ne osszatok meg sem vele, sem mással!
- Úgy érti, hogy ... - Harry megrémült. A tanárnő mégis az ellenségük?
- Nem, Harry, nem kell tartanod a tanárnőtől - rázta a fejét Dumbledore. - Ő nem Voldemort híve, és nem is fog soha mellé állni. Megbízom benne ebből a szempontból. Viszont amiről nem tud, azt akaratlanul sem tudja elárulni - nézett rá a fiúra a szemüvege fölött jelentőségteljesen. Harry nem egészen értette, mire céloz.
- Malfoy professzornak - hangsúlyozta a nevet Dumbledore - vannak bizonyos családi kötelezettségei is, és a rokonsága ... nos, többnyire olyan személyekből áll, akiknek érdekük fűződik ahhoz, hogy információkat szerezzenek a Roxfortról és az itteniekről.
Vagyis a tanárnőt bármikor kifaggathatják, akár ravaszsággal, akár erővel.
- Ami pedig az okklumenciát illeti, ő nem úgy fog tanítani téged, mint Piton professzor, és nem fog a fejedben turkálni.
De azt már nem tette hozzá, hogy akkor mit fog csinálni vele.
- Később pedig, amikor már képes leszel bizonyos fokig megvédeni magad az elmetámadások ellen, akkor folytathatod velem a tanulást. Vagy Piton professzorral. Majd meglátjuk. Rendben lesz így?
Harry bólintott, és az igazgató elbocsátotta.
Dumbledore igazat szólt, amikor azt mondta, hogy megnövelték a sötét varázslatok kivédése órák számát. Harrynek heti három dupla órája volt, hétfőn elmélet, szerdán gyakorlat az alaptanterv szerint, amit mindenkinek tanulnia kellett, és pénteken is volt órája a haladó csoportnak, ahova azok jártak, akik RAVASZ-t akartak tenni a tárgyból. Ezen kívül kedd és csütörtök délutánonként az órarendje különórákat tüntetett fel az új gyakorlóteremben. Ezen kívül is sokkal több órája lett hirtelen, mint eddig.
Fogalma sem volt róla, hogyan fog ennyi elfoglaltság mellett még házi feladatokat készíteni, és tanulni. A kviddics-edzésekről már nem is beszélve.
Amellett még mindig nem tudta, hányadán is áll az új tanárnővel, akivel ezentúl minden hétköznap találkozni fog. Épp ezért meglehetős izgalommal várta az első óráját, amire még aznap ebéd előtt sor került.
A terem felé tartva Sybill Trelawneyt pillantotta meg, amint bizonytalan léptekkel haladt előtte a folyosón. Harry csodálkozott, hogy itt látja, mikor jobbára ki se dugta az orrát a toronyszobájából. Azonban a tanárnő közelébe érve rájött, hogy Trelawney megint a kedvenc búfelejtőjéből fogyaszthatott nagyobb mennyiséget. Harry már nem járt jóslástanra, de azért tudta, hogy továbbra is Firenze, a kentaur viszi ezeket az órákat, noha Dumbledore Trelawneyt is megtartotta a Roxfortban. Elfoglaltságot azonban úgy látszik, nem adott neki, és ezt a mellőzöttséget vehette a szívére a tanárnő.
A folyosó végén feltűnt a sötét varázslatok kivédése terem, és az előtte halkan zsibongó diáksereg. Malfoy professzor a parkra néző ablaknál állt pálcájával a kezében, és onnan figyelte kissé megzavarodott tanítványait, akik hol őt nézegették gyanakodva, hol pedig a terem ajtaját.
- Áh, hát itt van az új áldozat! - Trelawney szokásosan sejtelmes és vészjósló hangja végigsüvöltött a folyósón, ujjai szinte vádlón mutattak Malfoy tanárnőre.
A professzor ránézett a közeledő jósnőre, és arcán mintha egy lenéző fintor suhant volna át egy pillanatra, de aztán nyomtalanul eltűnt, és csak a hideg, nyugodt pillantás maradt.
- Ó, kedvesem - vitt tragikus színezetet a hangjába Trelawney -, nem lett volna szabad elfogadnia ezt az állást! Hát nem tudta, hogy átok ül rajta? Szörnyű veszedelem fenyegeti magát is!
Demona Malfoy pálcája mintha picit megmozdult volna a jósnő felé.
- Semmi baj, kedves Sybill, én remekül értek az átoktöréshez - mondta nyugodtan, valahogy mégis olyan fenyegetően hangzott ez, hogy a folyosón elhalt minden zaj.
- Nyugodtan pihenjen csak le, bizonyára kimerült a jövő titkainak fürkészése közben - mondta látszólag szívélyesen, de határozottan parancsoló hangsúllyal, és a pálcája, amit még mindig lazán az oldala mellett tartott, most már egyértelműen a jóslástan tanár irányába mutatott.
- Igen, igen, persze - motyogta Trelawney engedelmesen, és továbbimbolygott a lakosztálya felé.
- Menjenek be! - mondta a diákoknak Malfoy tanárnő, és pálcájával az ajtó felé intett. Az ajtótól távolabb állók el is indultak a terem felé, ám a bejárat közelében lévők inkább hátráltak egy lépést, és engedték a többieket előre. Mikor viszont azok értek a nyitott ajtóhoz, hirtelen ijedt arccal megtorpantak, és önkéntelenül hátraléptek.
Harry egészen addig nem értette az egészet, amíg maga is oda nem ment. Két lépésnyire az ajtótól viszont - megmagyarázhatatlan módon - iszonyú rossz érzés és félelem fogta el. Mintha jeges hideg zúdult volna rá a teremből, amely most teljesen sötétnek tűnt, és minden idegszála azt súgta, veszély fenyegeti odabentről. Ő is megtorpant, és hátrapillantott a tanárnőre. Az asszony pár lépéssel közelebb jött, és figyelmesen vizsgálgatta őt.
- Menjen be a terembe! - intett szigorúan, és Harry újra az ajtó felé fordult, miközben az agya lázasan járt. Ugyan mi lehet abban a teremben, ami árthatna neki? Iskolában van, és bármi várja is ott benn, az nem lehet igazán veszélyes. Legalábbis addig nem, amíg a tanára a háta mögött van, hisz nem akarhatja, hogy a tanítványai már az első órán megsérüljenek. Ez a gondolat kicsit megnyugtatta, de azért előhúzta a pálcáját. Talán valamilyen csapdát állított, és most kíváncsi a tanítványaira, hogyan birkóznak meg vele.
A csapdáról eszébe jutott a kripta és Piton tanításai. Egy pillanatra behunyta a szemét, próbált ellazulni, kizárni tudatából mögötte sugdolózó társait, igyekezett megérezni pálcája finom remegését. Ahogy az ajtó felé fordította a pálcát, érezhetően megerősödött a vibrálása. Kinyitotta a szemét, és próbálta meglátni, hol lehet a varázslat forrása.
Ne a tárgyat lásd, hanem a teret, amit eltakar előled! - hangzott fel elméjében Piton tanítása. De ez most nehezebb volt, mert nem egy tárgyat, hanem csak egy feketén ásítozó ajtókeretet látott. Megpróbált mögé nézni, elképzelni, hogy nincs is ott az a négyszögletes fekete semmi - és akkor meglátta a vibrálást. Az egész ajtókeretet beborította, mintha egy halvány, alig látható pajzsot tettek volna oda.
Mozgást érzett balról, és látta, amint Draco Malfoy indul be határozott léptekkel.
- Draco! - A tanárnő hangja megállította a fiút. - Előbb ő - bökött Harry felé.
- Valamilyen varázslat van az ajtón - mondta válaszul Harry.
- Menjen be! - intett megint a nő, nem törődve azzal, amit a fiú mondott.
Harry feltételezte, hogy ez most egyfajta vizsga. De még sohasem tanultak ilyen varázslatról, sem pedig a megszüntetéséről. Aztán arra gondolt, ha Malfoy ilyen lazán be akart menni rajta, talán nem is veszélyes.
Fogalma sem volt róla, hogy az a felderítő varázslat, amit Piton tanított neki, képes-e felvilágosítani arról, megkockáztathatja-e a belépést azon az ajtón, de úgy döntött, kipróbálja.
Újra behunyta a szemét, és halkan elmondta a varázsigét:
- Expiscor.
Vagy nem jól csinálta, vagy a varázsige nem erre való volt, de nem érzett veszélyt. Egy kis bizsergést érzett, de azt magának a mágiának tulajdonította.
Kinyitotta a szemét, és mivel több ötlete nem volt, hát vett egy mély levegőt, és nekiindult. Minél közelebb került az ajtóhoz, annál jobban felerősödött benne az a torokszorító félelem, de legyűrte. Be kell menni, és kész! Egy utolsó lendülettel átlépett a küszöbön, és a bizsergést most az arcán érezte, ahogy áthatolt a varázslaton. Aztán fokozatosan gyengült a rettegés, és újabb két lépés után már nem is érezte. Gyorsan körülnézett a teremben, de nem látott semmi szokatlant. A padok ugyanúgy álltak, mint mindig, és sötét sem volt.
Ebben a pillanatban Draco is belépett a terembe.
- Mi ez? - bökött az ajtóra Harry. Malfoynak tudnia kellett, és Harry kíváncsibb volt annál, hogy megállja a kérdést.
- Szerintem egy illúzió-varázslat, de én sem tudom - válaszolt teljesen normális hangnemben a mardekáros, noha Harry lélekben felkészült rá, hogy csak gúnyolódni fog a tudatlanságán.
- Nekem úgy tűnt, mintha igenis tudnád előre, hogy nem veszélyes dolog - jegyezte meg Harry kétkedve.
Draco pillantása megállapodott Harryn, aztán lassan, tagoltan kezdett beszélni.
- Nem tudtam, mi ez, de azt már megtanultam a nyáron, hogy Demonának jobb engedelmeskedni. Azonnal és kérdések nélkül. Ezt te is megjegyzed, ha jót akarsz! - mondta figyelmeztetően.
Harryn megint végigfutott a hideg. Malfoy szavai és arckifejezése egyaránt arról árulkodtak, hogy a nőnek nem számít, a rokonáról van-e szó, ugyanolyan keményen bánik vele, mint bárki mással. Ez egyfelől megnyugtató volt, mert így bizonyára nem fog vele kivételezni órákon sem. Ugyanakkor milyen ember lehet az, aki képes volt pár hét alatt alapjaiban kicserélni egy olyan fiút, mint Draco Malfoy?
A kérdésre igazából még az óra végén sem tudott válaszolni.
Miután sorban átjött mindenki a varázslaton (többnyire félelemtől kimeredt szemmel estek be az ajtón, mint akiket belöktek), a tanárnő is odalépett a küszöbre, és egy kis ideig ott maradt, ahol a legerősebben hatott a varázslat, ahol leginkább lehetett érezni azt a jeges rémületet. De neki arcizma sem rándult.
Aztán a padsorok elé sétált, és mire odaért, hogy szembeforduljon az osztállyal, már a legkisebb pisszenést sem lehetett hallani, de a félelem szinte tapintható volt, ahogy rájuk emelte szigorú tekintetét.
- Általános tapasztalat, miszerint sokan hiába tanulják, hogyan kell megvédeni magukat, hiába igyekeznek felkészülni veszélyes helyzetekre, amikor ez végül bekövetkezik, mégsem képesek arra, hogy kivédjék az őket ért támadást- kezdte az órát.
- Nem azért, mert nem tanultak elég jól, nem azért, mert nem gyakoroltak eleget, hanem azért, mert félnek. Megrémülnek, és ez megbénítja őket. Vagy nem jut eszükbe, amit tanultak, vagy félnek megtenni. - Végighordozta a tekintetét az osztályon. - Ezért az a legfontosabb, hogy megtanulják legyőzni a saját félelmüket.
- Az ajtón egy illúzió-varázslatot hoztam létre és ez rajta is fog maradni, amíg én itt tanítok - intett a terem bejárata felé. - Minden egyes alkalommal, amikor belépnek, azt fogják gyakorolni, hogyan kell leküzdeni a félelmet, és minden alkalommal, amikor távoznak innen, emlékezni fognak, hogy ez a legfontosabb lecke, amit ebből a tárgyból meg kell tanulniuk. Minden más felesleges, ha ezt nem tanulták meg.
Kis szünetet tartott, amíg a diákjai megemésztették, amit hallottak, aztán sokkal gyorsabb tempóra váltott a beszédben.
- Mivel az elmúlt években mindig más tanította magukat, és nem mindegyik elődöm állt a helyzet magaslatán, először is szeretném felmérni eddigi tudásukat.
Harry titokban felnyögött. Ezek a szavak veszedelmesen hasonlítottak Umbridge bevezetőjére. A folytatás azonban sokkal kevésbé.
A tanárnő kérdésekkel kezdte bombázni őket az elsős anyagból, majd mikor azzal végeztek, a másodikosból is. Nem sorban ment, hanem össze-vissza szólította fel a diákokat, de sorra került mindenki. Hihetetlen tempót diktált, nem hagyott sok gondolkodási időt, és azt sem, hogy elvesszenek a lényegtelen részletekben.
- Nem a gyöngyházfényű páncéljáról fogja felismerni a pajzsos morlokkot, Miss Granger, hanem a hegyes fogairól - intette le Hermionét, amikor az nekilátott szóról szóra felmondani a könyvük idevonatkozó fejezetét.
- Csak a lényeget mondják: miről ismerni fel leghamarabb a kérdéses lényt, hol találkozhatnak vele, hogyan védhetik ki a támadását? - intett a tábla felé, ahol megjelentek a szempontok.
1. felismerés
2. fellelhetőség
3. védekezés
Szinte száguldott a kezében a pálca, ahogy hirtelen rá-rábökött a kiválasztott tanulóra, kérdései röviden csattantak, és az osztály egyre inkább felvette ezt a gyors ritmust. Röpködtek a kérdések és a válaszok. Egy-egy megtorpanásnál mindig figyelmeztetett:
- Ha akkor is ennyit fog gondolkozni, hogy mit tegyen, amikor valóban szembetalálkozik egy karmos márismással, akkor már rég magából fog lakmározni, mire eszébe jut, Miss Parkinson.
Ekkor már senki nem mert nevetni, noha nem sokkal előbb Neville válaszán megpróbáltak néhányan a mardekárosok közül.
- Mit tenne Mr Longbottom, ha meglátna egy mocsári remorát? - szegezte neki akkor a remegő Neville-nek a kérdést a tanárnő.
- E ... Elfutnék - nyögte ki a fiú az első ötletét, ami eszébe jutott, és erre kezdtek el kuncogni a másik padsorban, de a tanárnő olyan fagyos pillantást vetett rájuk, hogy bennük rekedt a hang.
- Nagyon jó, Longbottom - mosolyodott el hirtelen, és Neville arca lángra gyúlt az örömtől. Harry eddig ki se nézte volna a nőből, hogy mosolyogni is tud, ráadásul ilyen kedvesen. - És miért?
- Mert ... mert a mocsári remora rendkívül lassan mozog - bátorodott föl a fiú. - De ha túl későn venném észre - mert nagyon jól tud rejtőzködni, és beleolvadni a környezetébe - akkor is segít egy hátráltató ártás.
- Öt pont a Griffendélnek a nagyszerű válaszért - mondta a tanárnő még mindig mosolyogva -, és felejtsék el a béklyó-varázslatot - intette őket most már komoly arccal -, amit a könyvük ír. Bonyolult és felesleges. Ezt legfeljebb akkor használják, ha befogni akarják az állatot, vagy ha sérült a lábuk ahhoz, hogy pár perces futással maguk mögött hagyják ezt az egyébként is lusta lényt.
A dupla óra végére már átvették a másodikos anyagot is, és a tanárnő tartott egy rövid, és szintén csak a lényegre koncentráló magyarázatot a veszélyes déltengeri lényekről is, amit annak idején Mógus kihagyott, és azóta se tanulták senkitől.
- Bármikor eljuthatnak életük során a világ olyan pontjára is, ahol egzotikus, ugyanakkor veszélyes varázslények élnek. Nem haszontalan, ha némileg tisztában vannak a természetükkel - mondta nekik a tanárnő.
Aztán feladta nekik ismétlésre az átvett anyagot.
- A következő hétfőn folytatjuk a harmadikos anyaggal. Szerdán pedig a gyakorlóteremben találkozunk, ahol felmérem a gyakorlati képességeiket is. Olyan ruházatban jöjjenek, amelyben könnyen lehet mozogni, és strapabíró. Jövő héttől kezdve lehet különórák céljára igénybe venni a termet, a beosztás nálam tekinthető meg, és velem kell időpontot egyeztetni. A termet csak tanári felügyelet mellett szabad használni, de a kollégáim vállalták, hogy ügyeletet tartanak akkor is, amikor nekem órám vagy más elfoglaltságom van. Egyébként többnyire ott találnak meg, ha problémájuk van.
- Most pedig Mr Potter kivételével elmehetnek.
A professzor megvárta, amíg mindenki átment (többnyire félelmében átrohant) az elvarázsolt ajtón, aztán odafordult Harryhez.
- Gondolom, tudja, hogy külön órákra kell járnia hozzám - mondta nyugodtan.
Harry bólintott, és a nőnek elég volt ennyi válaszként.
- Az órákat szintén a gyakorlóteremben fogjuk tartani, illetve időnként kinn a szabadban, amikor repülni fogunk.
Harry nem értette, hogy a repülés miért fog beletartozni a tananyagába, de fellelkesült tőle.
- Kivétel a holnapi első foglalkozásunk, mert szerdán úgyis bemutatom az egész osztálynak az új termet, valamint a biztonságos használatát, és nem érdemes kétszer végighallgatnia. Tehát holnap jöjjön a dolgozószobámba.
- Igen, tanárnő.
- Van valami kérdése? - nézett rá Demona, és Harry érdeklődést és biztatást vélt kiolvasni a szeméből, ami hirtelen nem is tűnt olyan hidegnek és félelmetesnek.
- Ööö ... nincs. Illetve sok van, de gondolom, időközben majd kiderül, hogy miket fogok tanulni.
A tanárnő szája sarkán megint megjelent egy kis mosoly.
- Főleg azt fogja gyakorolni, hogyan tudja a leginkább hasznosítani azt, amit már úgyis tud. Javítani fogjuk a koncentráló képességét, a gyorsaságát, a reakciókészségét. Emellett megtanítok majd néhány hasznos varázslatot is.
- És ... és az okklumencia? - kérdezte Harry. - Az igazgató úr reggel azt mondta, hogy a tanárnő fogja azt is oktatni nekem.
- Igen, délelőtt beszéltem az igazgató úrral, aki úgy informált, hogy már tavaly is próbálkozott ezzel.
Dumbledore elég kimerítő tájékoztatást adhatott neki, mert a nő megint elmosolyodott egy pillanatra.
- Ne féljen, az én tanítási módszereimet imádni fogja! Most menjen, és várom holnap délután a szobámban - intett újra elkomolyodott arccal a fiúnak, és Harry megnyugodott szívvel köszönt el tőle.
Demona Malfoy továbbra is igen szigorú és kemény tanárnak tűnt, ugyanakkor Pitonnak igaza lehetett abban, hogy egyben jó pedagógus.
- Jó étvágyat!
Miután mindannyian teletömték hasukat a finom falatokkal, az igazgató megint szólásra emelkedett, hogy felhívja a tanulók figyelmét a szokásos tilalmakra. Frics kívánságára újdonságként szerepelt, hogy az iskola teljes területén tilos a Weasley Varázsvicc Vállalat termékeit használni, tárolni és egyáltalán behozni az iskola falai közé. Frics tiltott tárgyakból álló listáján idén már így is 325 tétel szerepelt, és úgy látszik, az öreg pedellus már nem győzte még Fredék termékeit is belajstromozni közéjük.
Emellett Dumbledore bemutatta Demona Malfoyt, az új sötét varázslatok kivédése tanárt, és vele kapcsolatban tett egy érdekes, rendkívül pozitív megjegyzést.
- Mint azt talán sokan tudjátok, tavaly óta jelentősen megváltoztak a Minisztérium irányelvei - villant meg vidáman Dumbledore szemüvege -, ezért ezentúl nagyobb hangsúlyt fogunk helyezni a gyakorlati képzésre a sötét varázslatok kivédése tantárgyból. Mivel elég nagy lemaradásunk van ezen a téren, ezért minden évfolyamon duplájára emeltük e tárgy óraszámát.
Harry értette, mit jelent ez. Dumbledore be akarja pótoltatni a tavalyi, Umbridge miatt teljesen kárba ment évet a tárgyból.
- Ezen órák egy részében - folytatta az igazgató -, Malfoy professzor vezetésével gyakorlati képzésben fogtok részesülni, mégpedig a kastély keleti szárnyában újonnan, és kimondottan e célból létrehozott speciális teremben. Ez az edzőterem nemcsak órán, hanem azon kívül is a rendelkezésetekre áll, mind egyéni, mind pedig a tanulókörökben való gyakorlás számára.
A DS-tagok értően mosolyogtak a tanulókör szó hallatán.
- A részletekről a professzor majd tájékoztat benneteket. Szükségesnek látom még elmondani, hogy a tavaly életbe lépett minisztériumi rendeletek közül a 22-28. közötti számúakat hatályon kívül helyezték, és minden más tekintetben is az eredeti házirendünk van érvényben.
Az eddig némán és figyelmesen hallgató diáksereg erre hatalmas tapsban tört ki.
- Az Umbridge-érának ezzel hivatalosan is vége - jelentette ki elégedetten Hermione.
Harryéknek sem a nagyteremben, sem a Griffendél klubhelyiségében nem volt alkalmuk nyugodtan beszélgetni, holott a kíváncsiság mindannyiukat gyötörte. Így aztán felvonultak a fiúk szobájába, kihasználva azt a tényt, hogy többi szobatársuk még a klubhelyiségben meséli a nyári élményeit a többieknek. Ott aztán feltelepedtek Ron ágyára, ahol kölcsönösen beszámoltak egymásnak az elmúlt órák és napok eseményeiről. Bár közben Harry időnként kénytelen volt megálljt parancsolni magának, hisz nem árulhatta el például, milyen házban töltötte az utóbbi pár hetet, mivel Piton megtiltotta neki. Ugyan nem értette, miért ne mondhatná ezt el Ronéknak, hisz megbízott bennük, de nem mert ellenszegülni a tanár utasításának. Persze annyira nem is akart. Legalább most a másik kettő is megtudja, milyen érzés volt neki, amikor tavaly nyáron ki volt éhezve a hírekre, de csak azokat a semmitmondó leveleket kapta tőlük.
Nem mesélt azokról a Pitonnal kapcsolatos dolgokról sem, amik nyáron a tudomására jutottak. Ezt ugyan nem tiltotta meg senki, csak valami belső érzés tartotta vissza. Hisz jobbára magántermészetű információk voltak ezek, és ő tényleg megtanulta azt a leckét a merengővel kapcsolatban.
Annyit azonban elmondott, hogy pár napot a tanárral töltött a búvóhelyen, és hogy ő kísérte el a pályaudvarra is. Ron sajnálkozó pillantást vetett rá, de aztán hitetlenkedve kikerekedett a szeme, amikor Harry elárulta neki, hogy egyáltalán nem érezte olyan szörnyűnek a professzorral eltöltött időt.
- Egyébként őrá is vadászik Voldemort - tette hozzá, és elmesélte sebesülése történetét.
- Ezentúl szeretni fogom a kutyákat - jelentette ki Ron elégedetten, de aztán leolvadt az arcáról ez a kifejezés, mert Harry és Hermione is csúnyán néztek rá.
- Piton nagyon hasznos munkát végez a Rendnek - mondta Hermione feddően.
Szóba került az új sötét varázslatok kivédése tanár is, és Harry elmesélte Ronéknak, hogy mit hallott róla Lupintól.
Épp befejezte, amikor léptek hallatszottak és megjelent Neville, aztán nyomában a másik két szobatársuk, így Hermione elbúcsúzott tőlük. Harry is nagyon álmos volt már, de a kíváncsiság még nem hagyta nyugodni, és már pizsamában visszakuporodott Ron ágyára. Behúzta a függönyöket, aztán sokat sejtetően rávigyorgott a barátjára.
Ron megértette a pillantást, és elpirult, de hallgatott.
- Na, mesélj már! - unszolta Harry suttogva, hogy a többiek, akik már aludni készültek, ne hallják.
- Mit meséljek? - motyogta halkan Ron.
- Hát, hogy mégis hogyan jöttetek össze Hermionéval?
Ron válasz helyett elmélyülten vakargatta a bal térdét, és szemmel láthatóan nem nagyon kívánt belemenni a témába.
- Láttad, hogy milyen ... hogy mennyire megváltozott a nyáron? - kérdezte végül mégis.
- Aha. Lassan már kész nő - bólogatott megértően Harry.
- Na, hát ezt Fred is észrevette - Ron arca elsötétült -, és elkezdett udvarolni neki. Én pedig meg tudtam volna fojtani érte. Amikor mondtam neki, hogy hagyja békén Hermionét, Fred azt vágta vissza, nem ő tehet a bénaságomról, és tiszta hülye vagyok, mert még azt sem vettem észre, hogy már évek óta esz a fene érte. Azt is mondta, szerinte Hermione már épp eleget várt arra, hogy végre benőjön a fejem lágya.
Ron megint a lábát vakargatta, és a térdét bámulva folytatta, mintha annak mesélne.
- Én meg elgondolkodtam, és rájöttem, hogy Frednek igaza van. Nekem tényleg tetszik Hermione, és tulajdonképpen mindig is ... szóval az igaz, hogy időnként az agyamra megy, de én úgy szeretem, amilyen. Igazából amikor veszekszünk ... nem is tudom, valahogy még azt is élvezem.
Sóhajtott egy nagyot, aztán a hátára feküdt, és az ágy mennyezetének beszélt tovább. Még véletlenül se nézett volna Harry nevetős-piros arcára.
- Aztán egyik nap, amikor megint azon vitatkoztunk, miért nem kezdek már bele a házi dolgozatok megírásába, azt találtam mondani neki, amikor nem hagyott békén, hogy fogja már be a száját. Ő meg visszakérdezett, mi lesz, ha nem. Mire én: akkor majd befogom neked én. Ő meg tovább cukkolt azzal, hogy: azt szeretném én látni.
Ron nyelt egy nagyot.
- És közben olyan szép volt, és én akkor már napok óta csak vele álmodtam ... - megint nyelt egyet - tudod, olyanokat ...
- Aztán egyszerűen nem bírtam tovább, és ... és megcsókoltam. Ő meg visszacsókolt, és ... és aztán már minden rendben volt - fejezte be paprikavörösen.
Ron fészkelődött még egy kicsit, és hozzátette:
- Később megkérdezte, hogy mi tartott ilyen sokáig. Harry - most először nézett a barátjára -, tényleg ... tényleg ennyire látszott rajtam, hogy én ... hogy szóval ...?
- Hogy tetszik neked Hermione?
Ron bólintott.
- Szerintem egy kívülálló nem vette volna észre, de aki jobban ismer téged, az azért ... hát, ki lehetett találni. Leginkább abból, hogy milyen féltékeny voltál Krumra.
- Aha - rágta a szája szélét Ron.
Harry nem tudta megállapítani, ez most megnyugtatta-e a barátját, vagy sem, de egy óriási ásítás után ez már nem is érdekelte. Inkább jó éjszakát kívánt neki, bebújt a saját ágyába, és elégedetten vette tudomásul, ma sem kell túl nagy fáradságot fektetnie abba, hogy kiürítse az elméjét, mert az álmosságtól nem maradt benne semmi.
Másnap, reggeli után az órarendjét kezdte el tanulmányozni a Griffendél asztalánál, a Nagyteremben.
- Ezt nem értem - motyogta. - Milyen különórák?
- Majd az igazgató úr elmagyarázza - hangzott fel mögötte McGalagony hangja. - Beszélni akar magával, Potter - Azzal intett neki, hogy kövesse.
Harry összeszorult gyomorral követte a tanárnőt. Nem beszélt az igazgatóval, amióta fájdalmában szétverte az irodáját Sirius halála után. Vajon mit akarhat most tőle? Mindenesetre pozitív fejleménynek számított, hogy találkozni akar vele, hiszen tavaly szinte egész évben kerülte őt.
Az irodán egyáltalán nem látszottak Harry dúlásának nyomai, és Dumbledore is ugyanolyan kedvesen fogadta őt, mint máskor, csak kevésbé tűnt bőbeszédűnek. De erre végül is oka volt.
- Nem akarlak sokáig feltartani Harry, hiszen nemsokára órád lesz, és engem is várnak egy megbeszélésen - mondta, miután hellyel kínálta a fiút.
- Ne is kerteljünk hát - kezdte. - Remélem, kielégítő tájékoztatást kaptál arról, miért kellett elrejtőzve töltened az utóbbi heteket.
- Remus azt mondta, hogy Voldemort most már nyíltan vadászik rám.
- Igen, mi több, még néhány muglit, bizonyos sötét és rovott múltú alakokat is képes volt beszervezni, csupán azért, hogy elcsaljanak a nagynénédék házából, vagy erővel ragadjanak el onnan, ha képesek rá. Náluk nem voltál többé biztonságban.
- Értem, igazgató úr.
- Harry, mi igyekszünk mindent megtenni a védelmed érdekében, ameddig csak lehet, de a múlt történései világosan bebizonyították, hogy ez nem mindig sikerül. Attól tartok, nem csupán arra kell felkészülnöd, hogy egy nap majd szembeszállj magával Voldemorttal, hanem az embereivel szemben is meg kell tudnod védeni magad. Azt hiszem, említettem már neked, hogy véleményem szerint nem elsősorban amiatt van esélyed sikerrel megküzdeni Voldemorttal, mert fiatal korod ellenére igen tehetséges varázsló vagy, hanem azért, mert emberségben magasan fölötte állsz. Ez pedig gyakran fontosabb, mint az, hogy hány varázsigét ismersz, és milyen jól használod azokat. Viszont mégis fejlesztenünk kell a mágikus képességeidet és varázslói tudásodat is, méghozzá sokkal inkább, mint egy egyszerű tanulónak, hiszen téged jóval több és nagyobb veszély fenyeget.
- Ezért kell külön órákra járnom sötét varázslatok kivédéséből? - kérdezte a fiú.
- Igen, így van. Ezen kívül folytatnod kell az okklumencia tanulását is. Tudom - emelte fel az ujját Dumbledore -, kellemetlen emlékeid vannak ez ügyben, és nem is kívánom, hogy továbbra is Piton professzortól végy órákat. Bár - Dumbledore elgondolkodva megsimogatta a szakállát - legnagyobb meglepetésemre a tanár úr hajlandónak mutatkozott, hogy újra ő foglalkozzon veled.
- Hajlandónak mutatkozott, vagy ő kérte? - kérdezte kíváncsian Harry.
Dumbledore halványan elmosolyodott.
- Ő maga kérte, Harry - mondta lágyan. - Perselus nem számolt be részletesen a veled töltött időről, de arról tájékoztatott, hogy pozitív változásokat fedezett fel a viselkedésedben. Remélhetem, hogy ... a kettőtök viszonya is ilyen jellegű változáson ment keresztül?
- Hát ... talán - mondta bizonytalanul Harry. Nem volt benne biztos, hogy Pitonban nem lángol-e fel megint az iránta érzett gyűlölet. Kapcsolatuk továbbra is meglehetősen instabilnak tűnt.
Az igazgató egy hosszú pillanatig fürkészte arcát, aztán felsóhajtott.
- Sajnálom, ez a talán túl kevés ahhoz, hogy teljesíteni merjem a kérését. Különösen, ha te sem akarod őt tanárodnak. Vagy igen?
Harry fészkelődött a székén. Az egyik fele azt mondta, talán az is egy barátságos gesztus lenne Piton felé, ha igent mondana, és segíthetne megszilárdítani azt a törékeny békét, ami létrejött köztük. A másik fele viszont félt. Félt attól, hogy megint nem fogja bírni, ha a tanár betör az emlékei közé, és ezzel elveszítik azt is, amit az elmúlt napokban együtt elértek.
- Nem tudom - motyogta. - Nem tudom, mi a jobb: ha ő tanít, vagy ha az igazgató úr? Mert ettől is félek, félek attól, hogy megint ... hogy megint magamban fogom érezni azt a kígyót ...
- Van egy harmadik megoldás is, Harry - válaszolta Dumbledore. - Nem szeretném, ha azt hinnéd, nem vagyok kész arra, hogy vállaljam a veszélyt, amit a tanításod jelentene, de ha magad is ódzkodsz ettől, akkor valóban nem lenne szerencsés, ha én foglalkoznék veled. Legalábbis egyelőre nem.
- Milyen harmadik megoldás?
- Nos, mivel úgyis különórákra fogsz járni Malfoy professzorhoz, vele is gyakorolhatnál. Piton professzor szerint a hölgy talán még nála is jobb okklumens. Azon kívül határozottan jobb tanár. Ezt Perselus mondta, ezért azt kell higgyem, a tanárnő nem pusztán jó, hanem a legkiválóbb tanár - villant meg vidáman Dumbledore tekintete. - Talán észrevetted, hogy Piton professzor elég szűken méri a dicséretet.
Harry szintén elmosolyodott. Hát igen, Piton tényleg nem az elismerő megjegyzéseiről volt híres.
- De ... nem lesz baj, hogy ő tanít? Úgy értem, esetleg olyat is megtudhat tőlem az órák során, ami a Rendre vonatkozik, és ... - még mindig nem bízott a tanárnőben, bármit tett is a vonaton érte.
Dumbledore elégedetten bólintott.
- Örülök, hogy ezt szóba hoztad. Malfoy professzor nem tagja a Rendnek, és nem hiszem, hogy valaha is az lesz - jelentette ki határozottan az igazgató. - Kifejezetten megkérlek téged - és add át ezt az üzenetem a barátaidnak is -, hogy semmilyen, a Renddel kapcsolatos információt ne osszatok meg sem vele, sem mással!
- Úgy érti, hogy ... - Harry megrémült. A tanárnő mégis az ellenségük?
- Nem, Harry, nem kell tartanod a tanárnőtől - rázta a fejét Dumbledore. - Ő nem Voldemort híve, és nem is fog soha mellé állni. Megbízom benne ebből a szempontból. Viszont amiről nem tud, azt akaratlanul sem tudja elárulni - nézett rá a fiúra a szemüvege fölött jelentőségteljesen. Harry nem egészen értette, mire céloz.
- Malfoy professzornak - hangsúlyozta a nevet Dumbledore - vannak bizonyos családi kötelezettségei is, és a rokonsága ... nos, többnyire olyan személyekből áll, akiknek érdekük fűződik ahhoz, hogy információkat szerezzenek a Roxfortról és az itteniekről.
Vagyis a tanárnőt bármikor kifaggathatják, akár ravaszsággal, akár erővel.
- Ami pedig az okklumenciát illeti, ő nem úgy fog tanítani téged, mint Piton professzor, és nem fog a fejedben turkálni.
De azt már nem tette hozzá, hogy akkor mit fog csinálni vele.
- Később pedig, amikor már képes leszel bizonyos fokig megvédeni magad az elmetámadások ellen, akkor folytathatod velem a tanulást. Vagy Piton professzorral. Majd meglátjuk. Rendben lesz így?
Harry bólintott, és az igazgató elbocsátotta.
Dumbledore igazat szólt, amikor azt mondta, hogy megnövelték a sötét varázslatok kivédése órák számát. Harrynek heti három dupla órája volt, hétfőn elmélet, szerdán gyakorlat az alaptanterv szerint, amit mindenkinek tanulnia kellett, és pénteken is volt órája a haladó csoportnak, ahova azok jártak, akik RAVASZ-t akartak tenni a tárgyból. Ezen kívül kedd és csütörtök délutánonként az órarendje különórákat tüntetett fel az új gyakorlóteremben. Ezen kívül is sokkal több órája lett hirtelen, mint eddig.
Fogalma sem volt róla, hogyan fog ennyi elfoglaltság mellett még házi feladatokat készíteni, és tanulni. A kviddics-edzésekről már nem is beszélve.
Amellett még mindig nem tudta, hányadán is áll az új tanárnővel, akivel ezentúl minden hétköznap találkozni fog. Épp ezért meglehetős izgalommal várta az első óráját, amire még aznap ebéd előtt sor került.
A terem felé tartva Sybill Trelawneyt pillantotta meg, amint bizonytalan léptekkel haladt előtte a folyosón. Harry csodálkozott, hogy itt látja, mikor jobbára ki se dugta az orrát a toronyszobájából. Azonban a tanárnő közelébe érve rájött, hogy Trelawney megint a kedvenc búfelejtőjéből fogyaszthatott nagyobb mennyiséget. Harry már nem járt jóslástanra, de azért tudta, hogy továbbra is Firenze, a kentaur viszi ezeket az órákat, noha Dumbledore Trelawneyt is megtartotta a Roxfortban. Elfoglaltságot azonban úgy látszik, nem adott neki, és ezt a mellőzöttséget vehette a szívére a tanárnő.
A folyosó végén feltűnt a sötét varázslatok kivédése terem, és az előtte halkan zsibongó diáksereg. Malfoy professzor a parkra néző ablaknál állt pálcájával a kezében, és onnan figyelte kissé megzavarodott tanítványait, akik hol őt nézegették gyanakodva, hol pedig a terem ajtaját.
- Áh, hát itt van az új áldozat! - Trelawney szokásosan sejtelmes és vészjósló hangja végigsüvöltött a folyósón, ujjai szinte vádlón mutattak Malfoy tanárnőre.
A professzor ránézett a közeledő jósnőre, és arcán mintha egy lenéző fintor suhant volna át egy pillanatra, de aztán nyomtalanul eltűnt, és csak a hideg, nyugodt pillantás maradt.
- Ó, kedvesem - vitt tragikus színezetet a hangjába Trelawney -, nem lett volna szabad elfogadnia ezt az állást! Hát nem tudta, hogy átok ül rajta? Szörnyű veszedelem fenyegeti magát is!
Demona Malfoy pálcája mintha picit megmozdult volna a jósnő felé.
- Semmi baj, kedves Sybill, én remekül értek az átoktöréshez - mondta nyugodtan, valahogy mégis olyan fenyegetően hangzott ez, hogy a folyosón elhalt minden zaj.
- Nyugodtan pihenjen csak le, bizonyára kimerült a jövő titkainak fürkészése közben - mondta látszólag szívélyesen, de határozottan parancsoló hangsúllyal, és a pálcája, amit még mindig lazán az oldala mellett tartott, most már egyértelműen a jóslástan tanár irányába mutatott.
- Igen, igen, persze - motyogta Trelawney engedelmesen, és továbbimbolygott a lakosztálya felé.
- Menjenek be! - mondta a diákoknak Malfoy tanárnő, és pálcájával az ajtó felé intett. Az ajtótól távolabb állók el is indultak a terem felé, ám a bejárat közelében lévők inkább hátráltak egy lépést, és engedték a többieket előre. Mikor viszont azok értek a nyitott ajtóhoz, hirtelen ijedt arccal megtorpantak, és önkéntelenül hátraléptek.
Harry egészen addig nem értette az egészet, amíg maga is oda nem ment. Két lépésnyire az ajtótól viszont - megmagyarázhatatlan módon - iszonyú rossz érzés és félelem fogta el. Mintha jeges hideg zúdult volna rá a teremből, amely most teljesen sötétnek tűnt, és minden idegszála azt súgta, veszély fenyegeti odabentről. Ő is megtorpant, és hátrapillantott a tanárnőre. Az asszony pár lépéssel közelebb jött, és figyelmesen vizsgálgatta őt.
- Menjen be a terembe! - intett szigorúan, és Harry újra az ajtó felé fordult, miközben az agya lázasan járt. Ugyan mi lehet abban a teremben, ami árthatna neki? Iskolában van, és bármi várja is ott benn, az nem lehet igazán veszélyes. Legalábbis addig nem, amíg a tanára a háta mögött van, hisz nem akarhatja, hogy a tanítványai már az első órán megsérüljenek. Ez a gondolat kicsit megnyugtatta, de azért előhúzta a pálcáját. Talán valamilyen csapdát állított, és most kíváncsi a tanítványaira, hogyan birkóznak meg vele.
A csapdáról eszébe jutott a kripta és Piton tanításai. Egy pillanatra behunyta a szemét, próbált ellazulni, kizárni tudatából mögötte sugdolózó társait, igyekezett megérezni pálcája finom remegését. Ahogy az ajtó felé fordította a pálcát, érezhetően megerősödött a vibrálása. Kinyitotta a szemét, és próbálta meglátni, hol lehet a varázslat forrása.
Ne a tárgyat lásd, hanem a teret, amit eltakar előled! - hangzott fel elméjében Piton tanítása. De ez most nehezebb volt, mert nem egy tárgyat, hanem csak egy feketén ásítozó ajtókeretet látott. Megpróbált mögé nézni, elképzelni, hogy nincs is ott az a négyszögletes fekete semmi - és akkor meglátta a vibrálást. Az egész ajtókeretet beborította, mintha egy halvány, alig látható pajzsot tettek volna oda.
Mozgást érzett balról, és látta, amint Draco Malfoy indul be határozott léptekkel.
- Draco! - A tanárnő hangja megállította a fiút. - Előbb ő - bökött Harry felé.
- Valamilyen varázslat van az ajtón - mondta válaszul Harry.
- Menjen be! - intett megint a nő, nem törődve azzal, amit a fiú mondott.
Harry feltételezte, hogy ez most egyfajta vizsga. De még sohasem tanultak ilyen varázslatról, sem pedig a megszüntetéséről. Aztán arra gondolt, ha Malfoy ilyen lazán be akart menni rajta, talán nem is veszélyes.
Fogalma sem volt róla, hogy az a felderítő varázslat, amit Piton tanított neki, képes-e felvilágosítani arról, megkockáztathatja-e a belépést azon az ajtón, de úgy döntött, kipróbálja.
Újra behunyta a szemét, és halkan elmondta a varázsigét:
- Expiscor.
Vagy nem jól csinálta, vagy a varázsige nem erre való volt, de nem érzett veszélyt. Egy kis bizsergést érzett, de azt magának a mágiának tulajdonította.
Kinyitotta a szemét, és mivel több ötlete nem volt, hát vett egy mély levegőt, és nekiindult. Minél közelebb került az ajtóhoz, annál jobban felerősödött benne az a torokszorító félelem, de legyűrte. Be kell menni, és kész! Egy utolsó lendülettel átlépett a küszöbön, és a bizsergést most az arcán érezte, ahogy áthatolt a varázslaton. Aztán fokozatosan gyengült a rettegés, és újabb két lépés után már nem is érezte. Gyorsan körülnézett a teremben, de nem látott semmi szokatlant. A padok ugyanúgy álltak, mint mindig, és sötét sem volt.
Ebben a pillanatban Draco is belépett a terembe.
- Mi ez? - bökött az ajtóra Harry. Malfoynak tudnia kellett, és Harry kíváncsibb volt annál, hogy megállja a kérdést.
- Szerintem egy illúzió-varázslat, de én sem tudom - válaszolt teljesen normális hangnemben a mardekáros, noha Harry lélekben felkészült rá, hogy csak gúnyolódni fog a tudatlanságán.
- Nekem úgy tűnt, mintha igenis tudnád előre, hogy nem veszélyes dolog - jegyezte meg Harry kétkedve.
Draco pillantása megállapodott Harryn, aztán lassan, tagoltan kezdett beszélni.
- Nem tudtam, mi ez, de azt már megtanultam a nyáron, hogy Demonának jobb engedelmeskedni. Azonnal és kérdések nélkül. Ezt te is megjegyzed, ha jót akarsz! - mondta figyelmeztetően.
Harryn megint végigfutott a hideg. Malfoy szavai és arckifejezése egyaránt arról árulkodtak, hogy a nőnek nem számít, a rokonáról van-e szó, ugyanolyan keményen bánik vele, mint bárki mással. Ez egyfelől megnyugtató volt, mert így bizonyára nem fog vele kivételezni órákon sem. Ugyanakkor milyen ember lehet az, aki képes volt pár hét alatt alapjaiban kicserélni egy olyan fiút, mint Draco Malfoy?
A kérdésre igazából még az óra végén sem tudott válaszolni.
Miután sorban átjött mindenki a varázslaton (többnyire félelemtől kimeredt szemmel estek be az ajtón, mint akiket belöktek), a tanárnő is odalépett a küszöbre, és egy kis ideig ott maradt, ahol a legerősebben hatott a varázslat, ahol leginkább lehetett érezni azt a jeges rémületet. De neki arcizma sem rándult.
Aztán a padsorok elé sétált, és mire odaért, hogy szembeforduljon az osztállyal, már a legkisebb pisszenést sem lehetett hallani, de a félelem szinte tapintható volt, ahogy rájuk emelte szigorú tekintetét.
- Általános tapasztalat, miszerint sokan hiába tanulják, hogyan kell megvédeni magukat, hiába igyekeznek felkészülni veszélyes helyzetekre, amikor ez végül bekövetkezik, mégsem képesek arra, hogy kivédjék az őket ért támadást- kezdte az órát.
- Nem azért, mert nem tanultak elég jól, nem azért, mert nem gyakoroltak eleget, hanem azért, mert félnek. Megrémülnek, és ez megbénítja őket. Vagy nem jut eszükbe, amit tanultak, vagy félnek megtenni. - Végighordozta a tekintetét az osztályon. - Ezért az a legfontosabb, hogy megtanulják legyőzni a saját félelmüket.
- Az ajtón egy illúzió-varázslatot hoztam létre és ez rajta is fog maradni, amíg én itt tanítok - intett a terem bejárata felé. - Minden egyes alkalommal, amikor belépnek, azt fogják gyakorolni, hogyan kell leküzdeni a félelmet, és minden alkalommal, amikor távoznak innen, emlékezni fognak, hogy ez a legfontosabb lecke, amit ebből a tárgyból meg kell tanulniuk. Minden más felesleges, ha ezt nem tanulták meg.
Kis szünetet tartott, amíg a diákjai megemésztették, amit hallottak, aztán sokkal gyorsabb tempóra váltott a beszédben.
- Mivel az elmúlt években mindig más tanította magukat, és nem mindegyik elődöm állt a helyzet magaslatán, először is szeretném felmérni eddigi tudásukat.
Harry titokban felnyögött. Ezek a szavak veszedelmesen hasonlítottak Umbridge bevezetőjére. A folytatás azonban sokkal kevésbé.
A tanárnő kérdésekkel kezdte bombázni őket az elsős anyagból, majd mikor azzal végeztek, a másodikosból is. Nem sorban ment, hanem össze-vissza szólította fel a diákokat, de sorra került mindenki. Hihetetlen tempót diktált, nem hagyott sok gondolkodási időt, és azt sem, hogy elvesszenek a lényegtelen részletekben.
- Nem a gyöngyházfényű páncéljáról fogja felismerni a pajzsos morlokkot, Miss Granger, hanem a hegyes fogairól - intette le Hermionét, amikor az nekilátott szóról szóra felmondani a könyvük idevonatkozó fejezetét.
- Csak a lényeget mondják: miről ismerni fel leghamarabb a kérdéses lényt, hol találkozhatnak vele, hogyan védhetik ki a támadását? - intett a tábla felé, ahol megjelentek a szempontok.
1. felismerés
2. fellelhetőség
3. védekezés
Szinte száguldott a kezében a pálca, ahogy hirtelen rá-rábökött a kiválasztott tanulóra, kérdései röviden csattantak, és az osztály egyre inkább felvette ezt a gyors ritmust. Röpködtek a kérdések és a válaszok. Egy-egy megtorpanásnál mindig figyelmeztetett:
- Ha akkor is ennyit fog gondolkozni, hogy mit tegyen, amikor valóban szembetalálkozik egy karmos márismással, akkor már rég magából fog lakmározni, mire eszébe jut, Miss Parkinson.
Ekkor már senki nem mert nevetni, noha nem sokkal előbb Neville válaszán megpróbáltak néhányan a mardekárosok közül.
- Mit tenne Mr Longbottom, ha meglátna egy mocsári remorát? - szegezte neki akkor a remegő Neville-nek a kérdést a tanárnő.
- E ... Elfutnék - nyögte ki a fiú az első ötletét, ami eszébe jutott, és erre kezdtek el kuncogni a másik padsorban, de a tanárnő olyan fagyos pillantást vetett rájuk, hogy bennük rekedt a hang.
- Nagyon jó, Longbottom - mosolyodott el hirtelen, és Neville arca lángra gyúlt az örömtől. Harry eddig ki se nézte volna a nőből, hogy mosolyogni is tud, ráadásul ilyen kedvesen. - És miért?
- Mert ... mert a mocsári remora rendkívül lassan mozog - bátorodott föl a fiú. - De ha túl későn venném észre - mert nagyon jól tud rejtőzködni, és beleolvadni a környezetébe - akkor is segít egy hátráltató ártás.
- Öt pont a Griffendélnek a nagyszerű válaszért - mondta a tanárnő még mindig mosolyogva -, és felejtsék el a béklyó-varázslatot - intette őket most már komoly arccal -, amit a könyvük ír. Bonyolult és felesleges. Ezt legfeljebb akkor használják, ha befogni akarják az állatot, vagy ha sérült a lábuk ahhoz, hogy pár perces futással maguk mögött hagyják ezt az egyébként is lusta lényt.
A dupla óra végére már átvették a másodikos anyagot is, és a tanárnő tartott egy rövid, és szintén csak a lényegre koncentráló magyarázatot a veszélyes déltengeri lényekről is, amit annak idején Mógus kihagyott, és azóta se tanulták senkitől.
- Bármikor eljuthatnak életük során a világ olyan pontjára is, ahol egzotikus, ugyanakkor veszélyes varázslények élnek. Nem haszontalan, ha némileg tisztában vannak a természetükkel - mondta nekik a tanárnő.
Aztán feladta nekik ismétlésre az átvett anyagot.
- A következő hétfőn folytatjuk a harmadikos anyaggal. Szerdán pedig a gyakorlóteremben találkozunk, ahol felmérem a gyakorlati képességeiket is. Olyan ruházatban jöjjenek, amelyben könnyen lehet mozogni, és strapabíró. Jövő héttől kezdve lehet különórák céljára igénybe venni a termet, a beosztás nálam tekinthető meg, és velem kell időpontot egyeztetni. A termet csak tanári felügyelet mellett szabad használni, de a kollégáim vállalták, hogy ügyeletet tartanak akkor is, amikor nekem órám vagy más elfoglaltságom van. Egyébként többnyire ott találnak meg, ha problémájuk van.
- Most pedig Mr Potter kivételével elmehetnek.
A professzor megvárta, amíg mindenki átment (többnyire félelmében átrohant) az elvarázsolt ajtón, aztán odafordult Harryhez.
- Gondolom, tudja, hogy külön órákra kell járnia hozzám - mondta nyugodtan.
Harry bólintott, és a nőnek elég volt ennyi válaszként.
- Az órákat szintén a gyakorlóteremben fogjuk tartani, illetve időnként kinn a szabadban, amikor repülni fogunk.
Harry nem értette, hogy a repülés miért fog beletartozni a tananyagába, de fellelkesült tőle.
- Kivétel a holnapi első foglalkozásunk, mert szerdán úgyis bemutatom az egész osztálynak az új termet, valamint a biztonságos használatát, és nem érdemes kétszer végighallgatnia. Tehát holnap jöjjön a dolgozószobámba.
- Igen, tanárnő.
- Van valami kérdése? - nézett rá Demona, és Harry érdeklődést és biztatást vélt kiolvasni a szeméből, ami hirtelen nem is tűnt olyan hidegnek és félelmetesnek.
- Ööö ... nincs. Illetve sok van, de gondolom, időközben majd kiderül, hogy miket fogok tanulni.
A tanárnő szája sarkán megint megjelent egy kis mosoly.
- Főleg azt fogja gyakorolni, hogyan tudja a leginkább hasznosítani azt, amit már úgyis tud. Javítani fogjuk a koncentráló képességét, a gyorsaságát, a reakciókészségét. Emellett megtanítok majd néhány hasznos varázslatot is.
- És ... és az okklumencia? - kérdezte Harry. - Az igazgató úr reggel azt mondta, hogy a tanárnő fogja azt is oktatni nekem.
- Igen, délelőtt beszéltem az igazgató úrral, aki úgy informált, hogy már tavaly is próbálkozott ezzel.
Dumbledore elég kimerítő tájékoztatást adhatott neki, mert a nő megint elmosolyodott egy pillanatra.
- Ne féljen, az én tanítási módszereimet imádni fogja! Most menjen, és várom holnap délután a szobámban - intett újra elkomolyodott arccal a fiúnak, és Harry megnyugodott szívvel köszönt el tőle.
Demona Malfoy továbbra is igen szigorú és kemény tanárnak tűnt, ugyanakkor Pitonnak igaza lehetett abban, hogy egyben jó pedagógus.
A borítókép a Freepik képének felhasználásával készült.
