A sötétvörös téglából kirakott kandalló akkora volt, hogy a nappali északi falának felét elfoglalta. Üres tűzterével úgy ásított ki a falból, mint egy éhes száj, amely időtlen idők óta nem kapott enni. Harry mogorván meredt rá és úgy érezte, kifejezetten hideg árad felé a kormos üregből. Pedig ez csak képzelődés lehetett; Piton olyan erős mágiával zárta le, hogy azon egy molekula sem juthatott át, nemhogy hideg levegő. Ám Harry ettől nem lett nyugodtabb. Az az üres kandalló olyan jelentést hordozott, ami cseppet sem volt ínyére. Piton elzárkózása a külvilágtól valamiért egyre jobban idegsítette. Szeretett volna rákérdezni, miért él ennyire visszavonultan, de Piton nem kedvelte a személyes jellegű kérdéseket. Pedig Harryben egyre több ilyen gyűlt össze, és most, hogy tétlenül várakozott a ház gazdájára, míg az a konyhában épp a vacsorát készítette elő, úgy érezte, szinte viszket a kikívánkozó mondatoktól.
Végül nem bírta tovább, felpattant a fotelből és ideges léptekkel végigjárta a szobát. Körútja végén a konyhaajtóban kötött ki és az ajtófélfának támaszkodva figyelte a tűzhely körül sürgölődő Perselust. A lábasokból ínycsiklandó illatok szálltak fel - Piton kitett magáért, hiszen Trepentót várták vacsorára. Harry már fél órája feltette a traszformációs bűbájokat, amelyek az Adams-szerephez kellettek, aztán csak téblábolt a konyhában a segítségét ajánlgatva, míg Perselus ki nem zavarta onnan azzal, hogy láb alatt van.
Az asztalon lévő, még feldolgozatlan alapanyagok láttán újabb gondolat ötlött fel benne. Perselus szerint Trepentó nagy ínyenc, ezért a vacsora hozzávalói nem kevés galleonba kerülhettek. Pedig Pitonnak bizonyára eszébe sem jutott volna meginvitálni a házába az olaszt, ha Harry bele nem rángatja ebbe nyomozásba. Hirtelen tudatosult benne, mekkora felfordulást hozott a férfi életébe - aki meglepően jól tűrte ezt. Újabban már nem is morgolódott miatta.
- Miért segítesz nekem?

Hamarabb csúsztak ki a száján a szavak, mint felfogta volna, mit is készül kérdezni, és most már késő volt visszaszívni. Piton kezében egy pillanatra megállt a fakanál, mint aki elgondolkodik azon, mire is vonatkozhat a kérdés, aztán válasz nélkül folytatta munkáját. Harry csak a hátát látta, ahogy a tűzhely fölé hajol, és úgy tűnt, már soha nem is akar megfordulni. Legalábbis addig nem, amíg Harry ott áll, válaszra várva.
De most már nem hagyhatta annyiban. Tudnia kellett.
- Az édesanyám miatt? - a hangja kicsit elcsuklott, de folytatta. - Még mindig ... még mindig szereted őt?
Gondolatban jól pofonvágta magát, mert az ilyen, valóban személyes kérdések feltevését még ő is illetlenségnek tartotta. De ma valahogy nem tudott uralkodni magán.
Piton végre otthagyta a tűzhelyet, megmosta a kezét a csapnál, megtörölte, majd szembe fordult Harryvel, de nem nézett rá. Elgondolkodva bámult maga elé a földre, miközben nekitámaszkodott a pultnak. Sötét, fényes haja az arcába hullott, ami zavarhatta, mert odanyúlt, hogy hátra, a füle mögé húzza a súlyos tincseket. Az egyik keze aztán ott is maradt, belekapaszkodva abba a furcsa, vékony hajfonatba.
A látvány csak arra volt jó, hogy Harry elméjét újabb kérdések özöne árassza el. Mi ez az új hajviselet? És egyáltalán, mitől ez az új külső? Mi történt vele Amerikában? Miért ment oda? Mit csinált ott? Miért jött vissza? És legfőképp: miért nem átkozott még el engem a hülye kérdéseim miatt?
Piton megdörzsölte az orrát és végre felnézett rá. A szemében némi tanácstalanság ült - pedig ez nála kifejezetten szokatlan volt.
- Emlékszem, hogy jártál benn a Szent Mungóban, amikor ott feküdtem, de nem tudom, hogy mondtak-e neked valamit az orvosok ... arról, hogy milyen maradandó hatással volt rám ... nos, az, hogy meghaltam.
- Az emlékeid hiányosak voltak. De azt mondták, rendbe fogsz majd jönni idővel ... és én eddig nem vettem észre, hogy bármi problémád lenne ezzel. - Harry nem értette, miért hozta ezt most fel Perselus. - Vagy van valami más is?
- Nem, és az emlékeim is visszatértek nagyjából, csak ... - Piton vágott egy grimaszt, végül sóhajtva folytatta - olyan, mintha azok valaki más emlékei lennének. Nem az enyémek. Nem ... nem érzek szinte semmit, ha a régi dolgokra gondolok.
- Értem - bólintott Harry, bár igazából úgy érezte, hogy ezt az információt még időbe telik majd, mire megemészti. - Szóval, nem ... nem ő miatta. De akkor miért segítesz? Úgy értem ... azt hiszem ... nem volt szép dolog tőlem, hogy belekevertelek ebbe az ügybe.
- Ó, csak nem bocsánatot kérünk a viselkedésünkért, Mr Potter? - Piton halványan elmosolyodott, láthatóan élvezte a fiatalember zavarát.
- Valahogy úgy - dünnyögte Harry, és a változatosság kedvéért most ő fixírozta a cipője orrát. Piton hagyta még főni egy kicsit a saját levében, aztán végre válaszolt.
- Azért segítek, mert ... tulajdonképpen nincs jobb dolgom - vonta meg a vállát.
Harry érezte, hogy ez nem ilyen egyszerű, de jobbnak látta nem firtatni tovább, Piton pedig megfordult, hogy ellenőrizze a sültet.

Harry tovább ácsorgott a konyhaajtóban és próbálta kiverni a fejéből a kínzó kérdéseket. Szerencsére pillantása az asztalon heverő, nyitott szakácskönyvre esett, ami aztán sikeresen el is terelte a gondolatait, mert eszébe juttatta a klub hasonlóan vaskos, megsárgult pergamenlapokból álló vendégkönyvét.
Múlt pénteki látogatásuk során sikerült megszerezniük a könyv másolatát, méghozzá egy rendkívül precízen megtervezett és végrehajtott "hadművelet" során. Még most is mosolyra húzódott a szája az emléktől, olyan simán ment minden. Piton a bejáratot őrző félóriás portás, Harry pedig a ruhatáros házimanó figyelmét terelte el olyan összhangban, mintha már évek óta együtt dolgoznának. A pulton heverő vendégkönyv mindössze 15 másodpercre maradt őrizetlenül, de ez is elég volt ahhoz, hogy Piton elvégezze a Geminio, Harry pedig a Reducio bűbájt és a zsebébe süllyessze az értékes zsákmányt. Eredetileg Piton Harryre akarta bízni a másoló bűbájt is, míg ő lefoglalja a személyzetet, de Harrynek sose ment jól a Geminio - mindig volt pár kis hiba a létrejött másolatokban. Viszont figyelemelterelésben egész ügyesnek bizonyult, Piton morgott is valamit az orra alatt hazafelé menet, ami gyanúsan hasonlított egy elismeréshez.
Otthon aztán végignyálazták a vendéglistát Mr Bubble és Mr Bondor nevét keresve. Azt próbálták megállapítani, kikkel jártak egyidőben a klubban, és kik azok, akikkel mind a ketten találkozhattak. A munka nagy részét Harry végezte, aki az auror-képzőben elsajátított pár statisztikai bűbájt; bár az Adatelemzés sosem volt a kedvenc tárgya. Piton elmélyülten figyelte őt, miközben Calculus eqvaliust motyogva rendezgette a neveket tartalmazó listát, de nem fűzött hozzá megjegyzést. Másnap viszont egy vadonatúj Varázs-adatelemzés tankönyv hevert a nappali asztalán Perselus kedvenc fotelje mellett, és a könyvjelző alapján Piton már a haladóknak szóló rész közepén tartott.
Harry nem tudta volna megmondani, mi bántja jobban: az, hogy a férfi alig fél nap alatt lepipálta tudásban őt ezen a téren is, vagy az, hogy nem kérte a segítségét legalább az alapok elsajátításához. Nem is állta meg, hogy szóvá ne tegye.
- Szívesen megtanítottam volna, amit tudok ezekről, ha szólsz, hogy érdekel - emelte fel a könyvet az asztalról. Piton csodálkozva nézett fel a Harry hangjából kihallatszó csalódottságra.
- Nem akartalak ezzel terhelni - mondta végül hosszú, zavart hallgatás után.
Ez a fajta udvarias mellébeszélés olyan szinten nem volt jellemző rá, hogy most Harry vonta fel csodálkozva a szemöldökét. Piton azonban otthagyta, és Harry hallotta, hogy a teáskannával motoz a konyhában - ami furcsa módon megnyugtatta őt. Olyan érzése támadt, mintha Perselus zavart viselkedésével bocsánatot kért volna - holott igazából nem tette és nem is volt miért.
Miután megitták a teájukat, újra összedugták a fejüket a lista fölött és a felmerülő tucatnyi névből kiválasztották a leggyanúsabb alakot: Reddington Huxleyt.
Piton ugyan látásból ismerte őt, de semmi közelebbi információval nem tudott szolgálni róla. Ezért várták most Trepentót. Remélték, hogy a könnyen barátkozó és kiterjedt ismeretségi körrel rendelkező olaszból talán sikerül kiszedni valami hasznosat.

************

Harry az utóbbi időben úgy érezte, mintha kötélen táncolna. Félő volt, hogy nem sokáig fogja bírni, és végül leesik. Egyfelől ott volt a napi, hivatalos munkája, másfelől pedig a titkos nyomozása Pitonnal. Ha őszinte akart lenni, utóbbi volt az egyszerűbb. Igaz, lassan haladtak, de legalább nem volt magára hagyatva az üggyel, volt kivel megbeszélnie ezzel kapcsolatos gondolatait, és úgy érezte, lépésről lépésre közelebb kerül a megoldáshoz. Ám a Varázsbűn-üldözési Főosztályon folyó munkája közel sem volt ilyen egyszerű, mert vagy elakadt a felderítésben, vagy újabb esetek vonták el a figyelmét.
A Kelly Mason gyilkosságot is csak sokkal később tudta lezárni, pedig a megátkozott nyaklánc nyomát követve alig három napon belül sikerült felfednie a tettes kilétét. Az elkövető egy szerelmi féltékenység által vezérelt fiatal nő, név szerint Lydia Jeelus volt. Ám megtalálni a hölgyet, már korántsem ment ilyen gyorsan, mert persze teljesen felszívódott, amikor rájött, hogy az aurorok keresik. Végül épp Piton volt az, aki adott egy tippet: a Csillámtükör Szépségszalonban állítólag voltak titkos szobák, amelyeket a tulajdonosnő jó pénzért kiadott, nem érdeklődve az iránt, miért is van szüksége valakinek rejtekhelyre.
Harry ugyan nem találta ott Ms Jeelust, amikor pár kollégájával razziát tartottak az intézményben, viszont sikerült három másik körözött személyt lekapcsolniuk. Ráadásul az egyiküktől további információkat szerzett a bujkáló kisasszonyról, akit aztán tegnap este végül sikerült is megtalálnia egy mugli étteremben, ahol pincérnőként dolgozott. A fiatal lány ugyan erőszaktól sem riadva vissza próbált elmenekülni Harry elől, átgázolva pár emberen, feldöntve néhány asztalt, valamint összetörve jó pár tányért és poharat, miközben átkokat szórt az őt üldöző Harry felé, de végül utolérte a fiatalember kábító bűbája. Volt még némi kellemetlenség a rémülten sipákoló muglikkal, ám szerencsére idejében érkeztek a 'kárelhárítók', akik kezelésbe vették őket, ahogy ilyen alkalmakkor szokás. Persze a Reggeli Próféta megneszelte a hírt, ezért Harrynek először az újságírókat kellett leráznia, majd hosszú órákig jelentéseket körmölt az esetről, mert Mr Willoby még aznap le akarta zárni az ügyet. Viszont Harry ettől még nem könnyebbült meg. A Winkler banda újra lecsapott, és Fikset ideiglenesen áthelyezték az őket üldöző csapatba erősítésnek. Ezzel viszont a gyilkossági csoport gyengült meg, és Harry asztalán három újabb megoldatlan ügy mappája tornyosult, amikor hajnal tájban végre haza indult.

Másnap még pizsamában volt, és épp valami reggeli után kutatott a hűtőben, amikor felhangzott a jellegzetes zaj a kandalló felől. Csodálkozva fordult meg, hogy aztán még nagyobbra nőjön megdöbbenése, amikor meglátta Piton fejét.
- Khm ... átjöhetek? - Pitont láthatólag sokkolta egy pillanatra a hálóruhás Harry látványa, ahogy szájában egy fél croissant-nal és pálcával a kezében álldogál.
- Mmhm - nyögte ki Harry sűrűn bólogatva, gyorsan becsukta a hűtő ajtaját és lenyelte a falatot. - Mindjárt jövök, csak ... izé ... tudod ... - intett egyet a pizsama felé, és beszáguldott a hálóba, hogy felöltözzön.
Mire visszatért a nappaliba, Piton már az utolsó hamudarabkát is eltávolította ruhájáról. Most egy sötétkék mugli öltözéket viselt, ami Harry szerint nem csak meglepően jól állt neki, de évekkel fiatalabbnak is látszott benne.
- Nem gondoltam, hogy délelőtt fél 11-kor még öltözetlenül talállak.
Piton hangsúlyából kivételesen hiányzott a helytelenítő számonkérés, csupán egy tényt közölt és Harry ismerte már annyira őt, hogy tudja, ez helyettesíti az 'elnézést, hogy így rád törtem' mondatot.
- Hajnalban értem haza és nagyon fáradt voltam - mentegetőzött Harry, bár maga sem tudta, miért. Aztán tanácstalanul körülnézett a konyhában, mivel kínálhatná meg váratlan vendégét.
De Pitont nem érdekelte sem enni-, sem innivaló.
- Nem jöttél tegnap este. Aztán olvastam a mai újságban, hogy volt valami csetepaté ... - Harry meg mert volna esküdni, hogy Piton hangja aggódóan csengett, ami meglepte, ugyanakkor örömteli mosolygásra is késztette.
- Ááá, nem volt semmi komoly. Miss Jeelus némi ellenállást mutatott a letartóztatásakor, de elég hamar lerendeztem.
- Értem - dünnyögte Perselus és nem kíváncsiskodott tovább. Tudta, milyen ügyről beszél Harry, mert a fiatalember beavatta a részletekbe, amikor tanácsot kért tőle, hol kereshetné a körözött nőt.
- Igaz is - folytatta Harry, és felemelt az asztaláról egy erszényt meg néhány papírlapot. - Ha volnál szíves aláírni ezt itt ... - nyújtotta Piton felé.
- Mi ez? - kérdezte meglepődve Perselus.
- A nyomravezető jutalma.
Perselus csak állt bambán, mint aki egyáltalán nem érti a dolgot.
- Nem én jöttem rá, ki a tettes, hanem te - nyögte ki végül.
- Az nem számít - vonogatta a vállát Harry. - Te adtad azt a szépségszalonos tippet, ami végül elvezetett hozzá.
- De hát nem is volt ott. - Piton még mindig nem értette.
- Ott találtam új nyomokat, és ha nem adod az ötletet, még mindig keresném - vágta rá kissé ingerülten Harry, aki még mindig kinyújtva tartotta kezét Perselus felé, és már kezdte érezni a fáradtságot a karjaiban. Piton viszont semmi jelét nem adta, hogy szándékában állna átvenni a felkínált erszényt, és Harry keze végül lehanyatlott.
- Perselus, kérlek - nyöszörögte -, már elintéztem minden papírt ezzel kapcsolatban, csak az aláírásod hiányzik. Ne akard, hogy újra kelljen kezdenem az egészet. Vedd át, légy szíves.
Harry elég sűrűn panaszkodott Perselusnak arra, hogy munkája során több időt kell töltenie unalmas íróasztal melletti munkával és adminisztrálással, mint a tényleges nyomozással, és most is olyan szerencsétlen képet vágott, hogy Piton elnevette magát.
- Merlin szakállára, még soha sem könyörögtek nekem azért, hogy fogadjak el egy kis pénzt. - Intett Harrynek, hogy hozza oda az elismervényt. - Hol kell aláírnom?
- Itt és itt és itt. A legfelső példány a tiéd. - Potter hangjából sugárzott a megkönnyebbülés, amitől Perselus újra elmosolyodott, miközben szignózta az átvételt.

Harryben furcsa érzés kelt. Perselus nagyon ritkán mosolygott, legalábbis nem így, szívből, jókedvűen. Pedig jól állt neki, határozottan jól. Megszépítette, barátságosabbá, szerethetőbbé tette - és Harry hirtelen rádöbbent, hogy az utóbbi időben egészen megkedvelte ezt a mogorva, magának való férfit. Ami, figyelembe véve a múltjukat, kisebb fajta csodának számított. De ez a Piton egészen más ember volt, mint az a régi, akit Harry akkoriban nem is ismert igazán vagy értett meg.
Arról nem is beszélve, hogy ma már azt a régit sem gyűlölte, sokkal inkább tisztelte a bátorságáért, az önfeláldozásáért és mindazért, amit érte tett. A mostani Perselus pedig időnkénti morgolódásai ellenére, folyamatosan segített neki, tanácsokkal látta el, tanította és meghallgatta a problémáit. Egyre barátságosabban és figyelmesebben viselkedett vele szemben, és most is az érte való aggódása hozta ide - ez világos volt. Igen, nyilvánvalóan Perselus is kezdte megkedvelni őt, még ha ezt valószínűleg Imperius hatására sem lett volna hajlandó bevallani. De maga a tudat elég volt ahhoz, hogy Harry elmosolyodjon.
Úgy tűnt, a dolgok kezdenek jól alakulni. Harry régóta tudta, de az elmúlt hetek is újra bebizonyították, hogy sokkal élvezetesebb és eredményesebb a munkája, ha van egy társa, akivel megoszthatja a gondolatait és a feladatokat. Piton pedig ideális partner volt annak ellenére, hogy sohasem járt az auror-képzőbe. Amit tudnia kellett egy jó nyomozónak, azt tudta is, sőt, annál sokkal többet. Harry azon kapta magát, hogy egy ötlet kezd körvonalazódni a fejében.
- Perselus - köszörülte meg a torkát, és lehuppant a szemközti székre -, mond csak, nem volna kedved ... khm, nekünk dolgozni? Úgy értem, hivatalosan.
- Nektek? - vonta fel a szemöldökét Piton. - Mármint ... az auroroknak?
- Igen.
Piton hátradőlt a székén, összekulcsolta ölébe ejtett kezét és egy hosszú pillanatig Harryre meredt.
- Kifejtenéd, hogy képzelted el ezt pontosan?
- Hát ... - Harry egyelőre még maga sem tudta, mire is gondolt igazán, de megpróbálta összeszedni a szóba jöhető lehetőségeket. - Az Ügyosztály mindig is foglalkoztatott külsősöket: tanácsadókat, szakértőket. Többnyire ideiglenesen, de néhányuknak állandó megbízása van. Te pedig nyilvánvalóan oly sokrétű ismeretekkel rendelkezel a sötét var... varázslók felkutatásához, hogy ... nagy hasznunkra lennél és biztos el tudnám intézni, hogy ... izé ... felvegyenek.
Piton felemelkedő szemöldöke egyértelművé tette, hogy észrevette a nyelvbotlást, és amit takart.
- Tényleg azt hiszed, hogy felvennének oda egy olyan, sötét varázslatokkal kapcsolatba hozható személyt, mint én? Egy gyilkost? Tudjukki régi csatlósát? - kérdezte csöndesen, szomorkás félmosollyal.
Harry felpattant a székéből, odaugrott hozzá és mindkét kezével megragadta a vállát, kicsit meg is rázta.
- Ezt verd ki a fejedből! - kiáltotta szenvedélytől fűtötten. - Senki sincs, aki ezt gondolná rólad! Mindenkinek elmondtam, hogy te Dumbledore embere voltál, mindenkinek! Még Voldemortnak is, mielőtt meghalt. Még ő is tudta, hogy nem őt szolgáltad. Mindenki tudja, hogy amit tettél, nem gyilkosság volt, hogy te nem ... hogy te nem vagy olyan ... - egy pillanatra megakadt, eleresztette Perselust és felegyenesedett. - És aki mégis ezt gondolná, az megismerkedik a pálcámmal! - fejezte be végül keményen és határozottan.
Perselus csak bámult fel a kipirult arcú fiatalemberre, aki egyszerre volt most fenyegető és sebzett. Mint akinek már a gondolata is fáj, hogy Perselust bármilyen bántás érheti. Világos volt, hogy igazságtalanságnak tartaná, és Perselus tudta, milyen érzékeny pontja ez Potternek. Sosem tűrte, ha valakivel igaztalanul bántak.
Harry lecsillapodva visszaült a székére és csönd telepedett rájuk. Piton még mindig emésztette az előbb történteket. Nem emlékezett rá, hogy valaha is kiállt volna érte így valaki - legalábbis nem ilyen szenvedélyesen és eltökélten. Az érzés egyszerre volt melegítő és rémítő. Nem értette, mikor és mitől vált ő ilyen fontossá Harry szemében. Amit pedig a Nagyúrral kapcsolatban mondott ...
- Nem tudtam ... Nekem nem mondtak semmit erről a kórházban ...., csak annyit, hogy tisztáztak a vádak alól ... én semmit nem tudok arról, hogy mi történt azután, hogy én ... tudod ... - érezte, hogy méltatlanul zavarosak a szavai, de még mindig nem tért magához.
Tehát Voldemort tudta! Tudta, és ezzel a tudattal halt meg. Ez némi elégtétellel töltötte el. Gyűlölte őt azért, amit Lillyvel tett és amit vele. Furcsa mód erre a gyűlöletre tisztábban emlékezett, mint a Lilly iránti szeretetére.
Úgy tűnt, Harry valamin elgondolkodott, de hirtelen megzavarta őket egy furcsa, vijjogás szerű hang, ami Harry ledobott talárjából hallatszott.
- Riasztás - magyarázta Potter sóhajtva. - A jelvényemből jön. - Újabb sóhaj után felállt és tett egy bizonytalan kézmozdulatot.
- Erre még visszatérünk, rendben?
- Rendben. - Piton is felállt és a kandalló felé indult. Belenyúlva a kitett hop-porba, még megfordult egy szóra. Megvárta, hogy Harry elhallgattassa a jelvényből előtörő hangot, és odaforduljon.
- Apropó. Nem szeretem, ha nyitva van a kandallóm, most is csak az idevezető utat szabadítottam fel a lezárás alól. De ezt így hagyom ... ha esetleg használni akarnád ...
Harry nem tudta, mit mondjon erre a rendkívüli gesztusra. Ha valaki, hát ő tisztában volt vele, mekkora lépés ez Piton részéről; a bizalom jele egy alapvetően mindenkire gyanakvó embertől.
- Úgyis sűrűn mászkálsz hozzám ... - Láthatólag maga Piton is ledöbbent a saját szavaitól és szükségét érezte valamiféle magyarázkodásnak.
- Lehet ilyet csinálni? - kérdezte Harry, csak hogy kiszabaduljanak a már-már kínossá váló szituációból. - Mármint hogy csak egy irányba működjön a kandalló? A Hop Hálózati Felügyelet bevonása nélkül?
- Úgy érted, szabályos-e?
- Nem. Úgy értem ... hogy kell ilyet csinálni? Meg tudsz rá tanítani? Egyáltalán, honnan tudsz te ilyeneket, én meg nem?
Piton kissé önelégülten elmosolyodott.
- Mint mondtad, nyilvánvalóan sokrétű ismeretekkel rendelkezem. Veled ellentétben.
Harry megcsóválta a fejét.
- Nyilvánvalóan beképzelt hólyag vagy - mondta kedélyesen, mosolyogva -, de elnézem neked. Feltéve, ha megtanítasz a trükkjére.
- Megtanítalak - bólintott Piton és szemmel láthatóan egyáltalán nem haragudott a beképzelt hólyag titulusért. Jobban érezte magát így, hogy kicsit piszkálódtak egymással. Otthonos érzést keltett benne, ugyanakkor nem érezte bántónak. Belépett a kandallóba. - Átjössz este? - kérdezte még.
- Persze.
Piton válaszul biccentett és eltűnt a fellobbanó lángok között.