Ködpárna lebegett a talaj fölött, a gyenge fényű októberi nap még csak megszürkíteni volt képes az éji sötétet ezen a kora hajnali órán. Gyenge szellő kavarta fel a fák alatt elterülő száraz lombot, hátára vette az egyik aranysárga levelet, és pár méterrel odébb sodorta. A közelben a zúzmarás talajon egy sötét alak elmosódott körvonalai bontakoztak ki a lassan felszálló párából, ahogy mozdulatlanul ott hevert a kerti ösvényen. Aztán az alak megmozdult és felnyögött.

Amint megérezte a vacogtató hideget, amely a földből szinte átsugárzott minden tagjába, azonnal tudta, hogy valami nincs rendben. De beletelt még pár másodpercbe mire összeszedte annyira a gondolatait, hogy felidézze az utolsó emlékét, és rádöbbenjen, mi történt vele. Keze ösztönösen megrándult, hogy a pálcája után kapjon, de aztán félúton abbamaradt a mozdulat, mert észrevette a fölé tornyosuló sötét taláros alakot, és tudta, hogy hiábavaló a próbálkozás. Ő, Perselus Piton legyőzetett anélkül, hogy esélye lett volna megvédeni magát. És most már azt is tudta, hogy ki tette ezt vele.

Innen a földről nézve Potter még magasabbnak tűnt, mint valójában volt, pedig már két évvel ezelőtt, amikor legutóbb látta a kölyköt, keserű szájízzel állapította meg, hogy rajta is túlnőtt pár centivel. Az apja is magas volt, de Harry még inkább az. Egyébként sem hasonlított már oly feltűnően Jamesre, bár lehet, hogy csak azért tűnt ez így, mert Perselus nemigen őrizte meg emlékezetében a felnőtt James arcát. Miután végeztek a Roxfortban, már ritkán látta őt, a fia viszont most már 20 éves kora körül jár, és az utóbbi években arcvonásai teljesen elvesztették gyerekes jellegüket. A fölé tornyosuló alak már felnőtt, érett ember volt - ez világosan látszott nem csak az arcvonásaiból, hanem a koncentrációtól összeszűkült tekintetéből és készenlétben álló testtartásából is.
Sose tartotta nagyra Potter képességeit, de most úgy tűnt, többé nem veheti félvállról őt. Igaz, lesből támadt rá és fegyverezte le, de már maga a tény, hogy képes volt kijátszani védővarázslatait és éberségét, figyelemre méltó volt.

Perselust az utóbbi napokban többször is figyelmeztető előérzet fogta el, még a saját otthonában is, de okot sosem talált rá, ami igazolta volna gyanakvását. Most viszont már világos volt számára, hogy Potter jó ideje a nyomában járhat, nem csak hirtelen és véletlenül toppant be ide. Márpedig ha hetek óta megfigyelés alatt tartja őt, akkor neki vége. Potter auror. Tudta jól, hogy a fiú annak készült, és a talárja alól kivillanó jelvény egyértelművé is tette, hogy a testület tagja. Ami azt is jelenti, hogy nyugodtan letartóztathatja őt fekete mágia végzéséért, épp elég bizonyítékot találhat rá a laborjában, ha ugyan eddig még nem szerzett eleget.

Perselus nem moccant, várta, hogy Potter megszólaljon végre, vagy csináljon valamit, és közben dühösen szidta magát, amiért nem volt óvatosabb. Sejtelme sem volt, mi okból kezdett el nyomozni utána Potter, de bizonyára ő hívhatta fel magára valamivel az aurorok figyelmét. Mindenesetre most nagy bajban van, mert innen egyenes út vezet az Azkabanba. Hirtelen egyáltalán nem tűnt olyan jó ötletnek, hogy felcsapjon önkéntes farkasvadásznak és gyógyítónak. Persze, nem ez lenne élete első tévedése, de talán ezért fog a legkeservesebben megfizetni.
Ám az a fenyegetően rámutató pálca meg sem rezzent és Potter is csak állt némán. Perselus komor elégedettséggel nyugtázta, hogy a fiú tartja tőle a tisztes távolságot, nehogy nekitámadhasson, ha esetleg szándékában állna puszta kézzel lefegyverezni ellenfelét. Úgy látszik, az aurorok csak belevertek egy kis észt és óvatosságot Potterbe, aki emlékei szerint nem ezekről az erényekről volt híres.

Pedig Harry sokkal inkább bizonytalan volt, mint óvatos. Ahogy lenézett a földön heverő Pitonra, élesen az agyába vágott az a kép, amikor utoljára látta így: a haldokló Piton, akiből patakzik a vér, s aki utolsó csepp erejével is azon van, hogy átadja neki, Harrynek a tudását, az információit, mindazt, amire oly nagy szüksége volt. Egy világ fordult meg azon a napon benne, s minden, amit Pitonról tudni vélt, szétpattant, mint egy szappanbuborék.
Végül ez döntötte el a kérdést. Képtelen lett volna az Azkabanba küldeni azt az embert, aki nélkül ma ő nem állna itt, s talán még mindig Voldemort rémuralma alatt nyögne a varázsvilág. Hátralépett és leengedte a pálcáját.

Perselus egy pillanatig összeszűkült szemmel figyelte, aztán lassan, kifejezéstelen arccal felemelkedett. Potter hátrált még egy lépést, aztán intett neki, hogy menjen be a házba. Az udvariassági köröket, úgy látom, elhagyjuk - futott végig Perseluson a gondolat egy fintor kíséretében, aztán megadóan megindult a hátsó ajtó felé és közben azon törte a fejét, vajon mit akarhat tőle Potter. Elvégre, ha letartóztatni jött, azt azért már illett volna közölnie.
- A pincébe! - vetette neki oda Potter, mikor kinyitotta az ajtót, és Perselus egy lemondó sóhajjal lefelé indult a lépcsőn. A pálcája nélkül, amely bizonyára Potter zsebében lapul, úgysem tehet sokat. Ahhoz pedig nem érzett kedvet, hogy szópárbajba elegyedjen vele és úgy tűnt, a másik sincs beszédes kedvében.
Leérve a lépcső aljára, gyorsan körbepillantott. Abban reménykedett, hogy első pillantásra nem lesz egyértelmű, mi zajlott itt pár órával ezelőtt, és átverheti Pottert, aki talán még sincs tisztában mindennel, csupán gyanakszik és nyomokat keres. A laborban elég nagy rendetlenség volt, de a vért még azelőtt eltüntette, hogy elindult Grayback csonttá változtatott tetemével itthonról. Már épp azon kezdte törni a fejét, mit fog felelni Potternek, ha megkérdezi, min dolgozott itt, amikor a következő kérdés porrá zúzta éledő reményeit.
- Hol van a kenőcs?
Csodálkozva és értetlenül felhúzta a szemöldökét, ahogy hátrafordult:
- Talán ha pontosítanád, hogy miféle ... - de közben tisztában volt vele, hogy felesleges a színjáték, és Potter mindent tud. A felemelkedő pálca láttán jobbnak látta, ha meg sem próbálja befejezni a mondatot.
- Azt a kenőcsöt akarom, ami Fenrir Grayback még dobogó szívéből készült. Itt. Ma éjjel.
Potter halkan beszélt és szinte alig mozdultak az ajkai, de olyan feszültség áradt belőle, hogy Perselus önkéntelenül hátrált egy lépést. Sosem hitte volna, hogy eljön ez a perc, amikor valóban tartani fog Pottertől. De hiába, az az ostoba kölyök, akit ismert, úgy tűnik, időközben felnőtt és ki tudja honnan, talán a Sötét Úr legyőzéséből, de olyan erő birtokába került, ami tiszteletet parancsolóan áradt belőle. Ezen pedig az sem változtatna, ha a pálcája még nála lenne. Így viszont még kevésbé volt ötlete arra, mi mást tehetne azon kívül, hogy engedelmeskedik neki. De nem akarta ilyen könnyen megadni magát.
- Szóval így állunk - sziszegte neki oda dühösen. - Mióta tartod megfigyelés alatt a házam, ha szabad érdeklődnöm? - bökte ki a legvalószínűbb feltételezését, ami megmagyarázta volna, mitől ilyen jólértesült Potter. - Különösképpen az érdekelne, hogy volt-e rá engedélyed, s ha igen, milyen alapon adták ki?
Éberen figyelte, de Potternek egy arcizma sem rándult a gyanúsítgatásra, s hiába próbált legilimenciával behatolni a gondolatai közé, nem sikerült. Vagy megtanulta mégis az okklumenciát Potter, vagy egyszerűen annyira a saját mondanivalójára koncentrált, hogy lehetetlen volt behatolni az elméjébe.
- Kettős gyilkosság, ráadásul minisztériumi dolgozó az egyik áldozat. Összeesküvésben való részvétel gyanúja. Ez megfelel?

Piton szeme összeszűkült, és bármennyire fegyelmezte vonásait, az értetlenség kiült rá - most valóban őszintén. Nem értette a dolgot, és Harry maga sem hitte, hogy Pitonnak bármi köze lenne Mr Overshaw és Mr Sleepless halálához. Attól, hogy Piton tagja a klubnak, ahová a szálak vezetnek, még semmiképp sem hozható gyanúba, és persze ez az egész csak jó kifogás volt, hogy a férfi ne feszegesse tovább az engedély kérdését.
- Fogalmam sincs, hogy miről beszélsz - morogta Piton.
- Egyelőre térjünk vissza a kenőcsre - vágta rá Harry. Ideges volt, mert tudta, hogy elszúrta a dolgot. Nem lett volna szabad rátámadnia Pitonra, de amíg rá várt a kertben, még úgy gondolta, hogy muszáj teljesítenie a kötelességét és le kell tartóztatnia. De amikor már szemtől szembe állt vele, elszállt belőle ez a szándék. Most pedig hirtelen azt sem tudta, mihez kezdjen. Mindenesetre, ha kezében a kenőcs, az talán megfelelő tárgyalási alap lesz.
Egy darabig Piton nem mozdult, nem válaszolt, végül kelletlen arccal odaintett az egyik üres sarokba, és Harry megértette a mozdulat jelentését. A kenőcs az elrejtett asztalban van, és pálca nélkül Piton nem tudja elővenni onnan. Közelebb lépett, hogy feloldja a varázst, de aztán meggondolta magát. Tudta, hogy kockázatos, amit tesz, de szükséges. Lassan előhúzta talárja zsebéből Piton pálcáját, és odanyújtotta neki.
Régi tanárát nemigen lehetett zavarba hozni, de most Harrynek sikerült. Piton olyan értetlen arccal bámult rá, mint azelőtt Harry a bájitalórákon az üstben fortyogó főzetekre, amelyek nem az elvárt módon viselkedtek.
Végül Piton lassan kivette Harry kezéből a még mindig felé nyújtott pálcát, és rá volt írva az arcára, amint eljátszik a gondolattal, hogy ellene fordítja, de végül nem tette. Elfordult tőle, hogy feloldja a védővarázslatokat az asztaláról, aztán lassan elővette a tégelyt és Harry kezébe nyomta.

A fiatalember egy percig elgondolkodva forgatta kezében a kis dobozt, s szinte elfeledkezni látszott Perselusról, aki most nyugodtan megátkozhatta volna, de nem tette. Erre ráér majd akkor is, ha végre megérti, mi folyik itt. Az egyik pillanatban még rátámad Potter, aztán olyan gyilkosságokkal gyanúsítgatja, amikről semmit sem tud, most meg úgy tesz, mintha semmi problémájuk nem lenne egymással. Perselus nem szívesen ismerte volna be, de az, hogy nem is próbált ellenállni, leginkább annak volt köszönhető, hogy gyötörte a kíváncsiság. Túlzottan érdekelte, mit akarhat tőle Potter, aki végre felnézett rá.
- Használati utasítás?
Perselus töprengve megnyalta a szája szélét, végül úgy döntött, hogy ideje tisztázni a dolgokat. Eleget várt.
- Mi a csudát akarsz tőlem?
Potter egy pillanatig rámeredt, aztán egy lemondó sóhajjal feltelepedett fél fenékkel a bájitalfőző pult tetejére, mint aki otthon van, miközben eltette a pálcáját.
- Segítséget - bökte ki végül. Aztán felemelte és célzatosan megforgatta a kezében tartott tégelyt. - Azt hiszem, megérdemlem, cserébe azért, hogy szemet hunyok afelett, hogyan készült ez.
Perselusnak arcizma sem rándult, de belül jócskán megkönnyebbült. Potter ugyan kezdett tenyérbemászóan szemtelenül viselkedni, de ez most mellékesnek tűnt ahhoz a tényhez képest, hogy valószínűleg mégsem lesz belőle azkabani lakó. Kérdés persze, hogy mibe fog ez neki kerülni.
- Miféle segítséget akarsz? - kérdezte gyanakodva, mire Potter végre beszélni kezdett. Perselus figyelmesen hallgatta, ahogy beszámolt arról a gyilkossági ügyről, amire az imént célzott
- ... tehát mindkét áldozat utóda a New Wind Klub tagja. Ismerős nevek? - fejezte be végül.
Perselus elgondolkodva simogatta az ajkát.
- Ez most hivatalos kihallgatás? - vetette fel, csak hogy húzza az időt. Nem volt ínyére a dolog, hogy megzsarolják, ugyanakkor ez az eset, amiről Potter beszélt, tényleg bűzlött valamitől. Neki ugyan semmi köze hozzá, de hogyan fogja ezt bebizonyítani Potternek, hogy leszálljon róla?
- Akarod, hogy az legyen? - ütött arra a zsebére Potter, ahova a kenőcsöt tette az imént, és Perselust elfogta az ingerültség. A Potterrel kapcsolatos emlékei is megsínylették azt a látogatást a halálon túli létbe, és ma már csak az eszével tudta, mennyire nem bírták egymást soha ezzel a kölyökkel, de magát az ellenszenvet már nem tudta felidézni. Ám ha így haladnak, hamarosan lesz milyen érzésekre visszaemlékeznie, és azok nem fognak különbözni az elvesztettektől.
- Mióta vagyunk ilyen jóban? - vicsorogta. - Igaz, hogy már nem vagyok a tanárod, de attól még elvárom, hogy kellő tisztelettel ...
- Pontosan - vágott a szavába Potter, és hirtelen megint megfeszült, a testéből valami fenyegető áradt. - Már nem vagyok kisiskolás, és aki nem adja meg nekem a kellő tiszteletet, annak én se.
Perselus kissé lecsillapodott. Merlin csapjon bele, de valahol igaza volt Potternek. A fiú felnőtt. De most kezdjen el finomkodni vele? Úgy döntött, inkább nem lovagol azon az egyébként mellékes témán, hogy ők ketten tegező viszonyban vannak-e, és visszakanyarodott a beszélgetés lényegi részéhez.
- Nem ismerem egyiküket sem - mondta vontatottan, s bár Potter gyanakodva nézett rá, nem zavartatta magát, mert történetesen igazat mondott.
- Akkor ajánlj be engem klubtagnak!
- Ez lenne az a bizonyos segítség?
- Igen.
- Te megbolondultál! Épp oly ostoba vagy, mint ...
- Nem Harry Pottert kell beajánlanod - vágott közbe türelmetlen mozdulattal a fiatalember. - Természetesen álnéven és elváltoztatott külsővel mennék oda.
Perselus elfintorodott. Az ötlet épp nem volt rossz, de ettől még nem nyugodott meg.
- Ez még nem jelenti azt, hogy nem fogsz pillanatokon belül lebukni és nem rántasz magaddal engem is - morogta.
- Épp ezért leszel velem ott, hogy kihúzz a pácból - felelte pimasz nyugalommal Potter.
- Úgy mégis, hogy képzelted ezt? - horkant fel. Nem tudta, mi idegesíti jobban: az, hogy Potter ki akarja használni, vagy az, hogy szemmel láthatólag megbízik benne és a segítségében. Azért, mert annyi éven át védelmezte őt Lilly emléke miatt, még nem jelenti azt, hogy ezután szaladni fog, ha a híres Harry Potter füttyent egyet.
A fiatalember felállt és elgondolkodva járkálni kezdett a laborban. Perselus összevont szemöldökkel figyelte. Végül Potter megtorpant, mint aki döntésre jutott és szembefordult vele. Zöld szeme egyenesen rászegeződött, és Perselusban valami mélyen megmozdult. Az a szempár mindig elgyengítette ...
- Én nem akartam ezt, Piton - mondta Harry csendesen. - De nincs senki, aki beajánlana a klubba. Egyedül téged ismerlek. Te meg elég gyanúsan viselkedtél. Én pedig auror vagyok. Kötelességem volt ... - megakadt, aztán legyintett egyet. - Mindegy. Mindketten tudjuk, hogy megszegted a törvényt. De hazudnék, ha azt mondanám, hogy sajnálom Graybacket, vagy hogy nem értem meg, miért tetted. Talán helyeslem is a szívem mélyén. De éppen azért, mert annyi éven át harcoltál az ilyen varázslók és bűnözők ellen, neked is meg kell értened, hogy miért olyan fontos nekem ez az ügy. Ha itt megint egy Voldemort-féle hatalomátvétel van készülőben ...
Nem fejezte be a mondatot, de nem is kellett. Az imént kimondott név baljóslatúan lógott a levegőben, ahogy a rájuk zuhanó csendben álltak, egymással szemben.
Perselus vonakodott ugyan kimondani, hogy megteszi, amit Potter kér, de belül már eldöntötte a dolgot. Először is, nem sok más választása volt. Potter igazat beszélt, hiába érzi ő maga helyesnek, amit tett, azzal kétségtelenül átlépte a törvényesség határát, és ha nem akarja vállalni a következményeket, ez igazán csekély ár. Másrészt ez az összeesküvés elmélet lehet, hogy csak a fiú agyszüleménye, de utánajárni semmiképp nem árt. Tudta, hogy folynak kétes dolgok a klub háza táján, kötettnek meg ott nem túl törvényes üzletek, cserélnek gazdát bizalmas információk - de eddig jobbnak látta nem belefolyni az ottani dolgokba. Ám ez az ügy, több mint gyanús. Tényleg utána kell járni, és ez a béna Potter nem lesz rá képes egyedül, ez világos volt számára. Ráadásul ... Elvégre pont ilyen feladatra vágyott, pont ilyen célokkal tért vissza Angliába. Kibogozásra váró rejtélyek, sötét mágusok elleni harc - igen, ez az ő világa. Ebben a legjobb és ezt élvezi a leginkább. Nem a dicsőségért, nem a hírnév miatt. Kihívásra van szüksége.
Töprengve figyelte Pottert, aki még mindig a válaszára várt. Kissé zavartnak látszott, mostanra teljesen eltűnt belőle az a fajta magabiztosság, ami találkozásuk elején sugárzott belőle, s ami meglepte őt. Hiába, még mindig nagyon fiatal és tapasztalatlan - állapította meg magában és úgy döntött, piszkálja még egy kicsit, mielőtt igent mond neki.
- Mondd csak, mennyiben egyeztethető össze a posztoddal az ilyen fajta zsarolás? Vagy az nem zavar, hogyha te szeged meg a törvényt? - kérdezte gúnyosan, de nem érte el a várt hatást.
- Kicsit zavar - vonta meg a vállát Potter, látszólag nyugodtan -, de ha ennyire féltesz az erkölcsi meghasonulástól, szívesen bekísérlek a Minisztériumba. - Az utolsó szavakat már kis félmosollyal ejtette ki. Perselus magában fintorgott. Ez nem jött be.

Valójában Harryt nagyon is zavarta a dolog. Tudta, hogy kollégái nem egyszer szemet hunynak néhány dolog felett némi információért cserébe. A besúgói hálózatuk nélkül még rosszabb lett volna a felderítési statisztikájuk, mint egyébként. Ő maga is élt időnként ezzel az eszközzel, de sohasem ilyen horderejű ügyben. Bele sem akart gondolni abba, mi lenne, ha kiderülne ez az egész dolog Pitonnal. Az a kenőcsös tégely szinte égette a zsebét.
Pitont megzsarolni meg szintén nem volt egy díjnyertes ötlet, és átkozta magát, hogy erre nem gondolt hamarabb. Ha csak kényszerből fog segíteni neki, abban sok köszönet nem lesz. Többek közt ezért is próbált inkább érvekkel hatni rá.
- Mi a szándékod azzal a kenőccsel? - Piton hangja kizökkentette a gondolataiból. - Csak mert az előbb használati utasítást kértél hozzá ...
- Kettőt találhatsz - morogta Harry. Idegesítette, hogy még mindig nem tudja, hogy adja át úgy Billnek, hogy ne keverje magát gyanúba. Bill okos fiú, tudni fogja, hogy ez nem legális cucc, és nem is Harry volt az a kis zseni, aki feltalálta. - De az biztos, hogy nem foglak téged belekeverni, és megköszönném, ha te is felhagynál a farkasölő akcióiddal. Már persze, ha egyáltalán meg tudunk egyezni.
- Hagytál sok választást?
Harry megkönnyebbülten elmosolyodott, mert ez egyet jelentett a beleegyezéssel.
- Igen, hagytam. Akkor, amikor visszaadtam a pálcád. - Tudta, hogy igaza van. Ha Piton nagyon nem akart volna együttműködni, megtalálta volna a módját, hogy ne tegye.
De Piton Dumbledore embere volt - és ez mindent el is mondott róla.