A férfin nem látszott, hogy túlzottan bántaná a kérdés. Csak bólintott egyet, aztán megette a tányérján lévő maradékot, kortyolt a poharából, végül megint odatelepedett Harry ágya mellé a földre.
- Erről szívesen mesélek neked, Harry. De csakis neked, és csakis azért, mert kíváncsi vagyok, rájössz-e a válaszra, amit magam sem tudok. Már megfigyeltem, hogy te időnként egészen különös nézőpontból szemléled a dolgokat, s ezért néha igen bölcsek a következtetéseid is.
Megint ivott egy kortyot, aztán folytatta.
- Azt tudom, hogyan lettem halálfaló. Azt viszont a mai napig sem értem, miért váltam azzá. Elmesélem tehát a hogyan-t, s te talán majd meg tudod nekem mondani a miért-et is.
Piton megint a fal egy pontjára szegezte a tekintetét, mintha ott látná a régmúlt eseményeit, és beszélni kezdett.
- Amikor végeztem a Roxfortban, nem volt hova mennem. A RAVASZ-vizsgák közben kaptam a hírt, hogy meghalt az apám. Nem ért váratlanul, hisz régóta beteg volt, és nem is bántam különösebben, hogy megszabadultam tőle. Viszont ez azt is jelentette, hogy nincs többé otthonom - akármilyen otthon is volt az. Apám annyira dühös volt, amiért akarata és tiltása ellenére az aurorképzőbe jelentkeztem, hogy kitagadott a családból. Ez persze nem olyan egyszerű a varázslóknál, és valójában ő sem tehette ezt meg, mert nem volt rá elég indoka. Viszont az módjában állt, hogy eladja a házunkat, és minden más holminkat a bátyjának, mielőtt meghal, ő pedig élt is ezzel a lehetőséggel.

Piton megint kortyolt egyet, aztán folytatta.
- Azt már mondtam neked, hogy az aurorképzőbe nem vettek fel. Tehát se iskola, se otthon - ott álltam jövő és tervek nélkül. Megint csak Lucius volt az, aki kihúzott a pácból. A ballagás utáni nap kaptam meg a baglyát, amelyben meghívott magához nyárra. Ő akkor már önállóan élt a saját lakásában Londonban, a Minisztérium közelében. Nála töltöttem a nyarat, és Lucius őszre kerített nekem munkát egy varázskozmetikai cégnél. Arra is ő beszélt rá, hogy tanuljak tovább, és szerezzem meg a bájitalmesteri fokozatot. Eleinte nem volt sok a fizetésem, de futotta volna arra, hogy szobát béreljek valahol. Lucius azonban marasztalt. Hálás voltam neki mindazért, amit értem tett, hogy mindig mellettem állt, és jólesett a törődése, hát maradtam. Akkoriban Lucius még teljesen normális volt, legalábbis nekem annak tűnt, velem pedig kifejezetten kedves volt és gyöngéd. Örültem, hogy kellek neki, és jól éreztem magam vele. Közel egy évig éltünk együtt.
Piton nem mondta ki, de Harry sejtette, nem véletlenül fogalmazott úgy, hogy együtt éltek, ahelyett, hogy együtt laktak.
- Sokat tanultam tőle az alatt az egy év alatt. Mindenfélét.
Piton nyelt egyet, mielőtt folytatta volna.
- Többek közt igyekezett megtanítani arra, hogyan boldogulhatok az életben - persze az ő sajátos nézetei alapján. Ő akkor már ... - a férfi hangja megbicsaklott, végül mégis kimondta a nevet - ... Voldemort embere volt, és többek közt az volt a feladata, hogy újabb híveket nyerjen meg neki. Engem azonban akkoriban még nem érdekelt sem a hatalom, sem a politikai cselszövések. Továbbra is szenvedélyesen tanulmányoztam a sötét varázslatokat, de az már nem volt fontos számomra, hogy mire lehet használni azokat. Dolgoztam, tanultam és kísérleteztem. Egy év múlva már volt egy elfogadott bájitalfőzési szabadalmam, és a második is elbírálás alatt állt.
A tanár hangjából még most is sütött az elégedett büszkeség.
- Természetesen ez anyagi elismerést is jelentett, de nekem nem az volt benne a lényeg. Bár a pénz sem jött rosszul, mert egy idő után Lucius kezdett egyre gyakrabban eltűnni, néha napokra is, és egyre titokzatosabbá vált a viselkedése, én pedig jobbnak láttam, ha elköltözöm tőle. Különben is, akkoriban kezdte az apja egyre inkább noszogatni a nősülés felé, és én is megismerkedtem végre egy lánnyal, aki figyelemre méltónak talált engem.
A férfi arca furcsa fintorba torzult egy pillanatra, ahogy kimondta a nevet.
- Fata Morganának hívták, és már a nevének óvatosságra kellett volna intenie, de nem voltam az. Egyiptomból származott, és egy nemzetközi tanulmányi versenyre érkezett Roxfortba. Demona mutatott be neki, amikor meglátogattam őt az iskolában. Fata persze a verseny után hazament, de azt ígérte, hogy nyáron visszajön Angliába, és akkor majd találkozhatunk.
Piton szája elkeskenyedett, aztán sóhajtva tovább beszélt.
- Valóban meglátogatott, legalábbis akkor még azt hittem. Életem legboldogabb időszaka volt az a nyár. Még júniusban elköltöztem Luciustól. Nem váltunk el haraggal, utána is gyakran jött hozzám, de már nem ő volt fontos nekem, hanem az a lány. Aztán Fata meghalt.
A férfi hirtelen gyorsabban kezdett beszélni, mint aki hamar túl akar lenni ezen a szomorú részen.
- Az aurorok ölték meg. Akkoriban tört ki a tömeghisztéria Voldemort miatt, több gyilkosság is történt, és az aurorok megvadultak. Mindenkire gyanakodva néztek, s mivel híre járt, hogy a Nagyúr emberei között van egy sötét bőrű nő is, Fatában is azonnal halálfalót láttak. Nem lehetett tudni pontosan, mi történt, talán Fata megijedt, és menekülni próbált ... a lényeg az, hogy megölték. Utólag persze megállapították, hogy nem ő a keresett nő, de ez engem már nem vigasztalt.

Harry már percek óta nem evett, Piton pedig felállt, és elvette mellőle a tálcát. Kivitte az edényeket a konyhába, Harry hallotta, hogy elmosogat, aztán a férfi visszajött, és újra letelepedett az ágy mellé a földre, úgy folytatta a történetet.
- Lucius időnként már korábban is kért tőlem különböző bájitalokat és krémeket. Eleinte csak ártatlan szereket. Altatót, sebzáró kenőcsöt, vérzéscsillapítót - csupa olyasmit, ami bármely háztartásba kellhet. Eleinte nem is akartam elfogadni a pénzt, amit adott érte, de megnyugtatott, hogy nem neki kell, hanem különböző ismerőseinek, ő csak közvetít. Kicsit furcsálltam, hisz ezeket a szereket bárhol be lehetett szerezni, de Lucius azzal magyarázta a dolgot, hogy az ismerőseinek csak a legjobb minőség kell, és erre garancia a személyem.
Piton megvonta a vállát.
- Felesleges tagadnom, hogy célba talált a hízelgése, és lassan hozzászoktam ahhoz, hogy rendszeresen készítek neki különböző szereket. A pénz se jött rosszul. Egy idő után azonban feltűnt, hogy egyre nagyobb mennyiségeket kér tőlem, és időnként egészen furcsa kívánságai vannak. Egyszer például olyan italt kért tőlem, amivel görcsöket lehet előidézni, és szülések megindításához szokták használni. Féltem is, hogy valaki ezzel akar elhajtani egy nem kívánt gyermeket, de Lucius csak a vállát vonogatta, hogy nem tudja, mire kell, de nem hiszi, hogy illegális dologra. Talán az illetőnek vemhes a macskája, és nem akar kiscicákat. Én pedig hittem neki, mert hinni akartam, és megcsináltam. Aztán szaporodtak a furcsa kérések, de egyik sem volt illegálisnak minősülő szer ... csak éppen lehetett őket ilyen célokra is használni. Annyi baleset pedig egész Angliában nem történt, amennyi sebzáróra és vérzéscsillapítóra volt szüksége Lucius megrendelőinek. Lassan derengeni kezdett nekem, mifélék is ezek a megrendelők.

Piton ránézett az órájára, aztán kiment a fájdalomcsillapító főzetért. Harry csak most vette észre, hogy mennyire ég megint a háta. De ez már közel sem volt olyan elviselhetetlen fájdalom. A főzet azonban így is jólesett, noha gyengébb volt annál, mint amiket eddig kapott. Nem lett tőle kába sem, így figyelmesen hallgatta tovább Piton történetét.
- Többek közt ezek miatt a sötét ügyek miatt is akartam elköltözni tőle - folytatta a férfi. - Ez azonban mit sem segített, mert Lucius továbbra is jött a megrendeléseivel, én pedig nem akartam neki nemet mondani. Amikor aztán mégis megpróbáltam, valóságos érzelmi zsarolásba kezdett. Felemlegette, hogy ő mennyit segített nekem, és hogy én ezt most nem akarom neki meghálálni. Ezért inkább engedtem neki, és amikor legközelebb megint ki akartam szállni, már azzal jött, hogy nagy bajba kerülhet, ha nem szerzi be időre a megfelelő szereket - én pedig elhittem, hogy így van, és megint megfőztem neki, amit kért. De egyre jobban féltem. Az egyik nap az újság hosszan írt egy különös mérgezési esetről, és a jelekből kikövetkeztettem, hogy két egyszerű és ártalmatlan bájital keveréke lehetett maga a méreg. Márpedig én készítettem Luciusnak ilyen bájitalokat.
A tanár felállt, és lassú léptekkel fel-alá járkálva a szobában, folytatta a mesélést.
- Ekkor kezdtem nyomozni Lucius után, és odafigyelni az elszólásaira. Nem tellett bele sok idő, és meggyőződésemmé vált, hogy azt az embert az én bájitalaim keverékével ölték meg. Úgy véltem, Lucius biztosan gondoskodott arról, hogy bizonyítani is tudja ezt, és szükség esetén ezzel a bizonyítékkal zsarolhasson, ha végképp nem akarnék a továbbiakban együttműködni vele. Ekkor kezdtem azon gondolkodni, talán jobb lenne, ha nyár végén Fatával együtt elmennék Egyiptomba, és eltűnnék Malfoy és megbízója szeme elől. Lucius akkor már viselte a Sötét Jegyet, és nem is titkolta előlem. Tudta, hogy nem fogom beárulni az auroroknak, akiket azóta gyűlöltem, amióta James Pottert és Blacket is befogadták maguk közé, csak pont engem nem. Különben sem érdekeltek Lucius ügyei, és mindent megtettem, hogy kimaradjak belőlük.
Piton megtorpant.
- De aztán Fata meghalt. Attól fogva már nem volt kedvem menekülni a kutyaszorítóból, amibe belekeveredtem.
Piton újra kezdte a sétát a szobában.
- Hazudnék, ha azt mondanám, hogy igazán szerelmes voltam abba a lányba. De szerettem, és sokat jelentett nekem. Szép volt, és kaphatott volna nálam vonzóbb fiút is, de neki én kellettem. Okos volt, mégis csodált engem az eszemért. Tehetséges boszorkány volt, de felnézett rám, amiért én új varázslatokat is ki tudtam találni, és nem csak a bájitalfőző képességeimet ismerte el, mint mások. Jó volt vele, és nagyon hiányzott, miután elment. De nem ez volt a lényeg. Hanem az, hogy értelmetlen halált halt. Olyat, ami mások hibája volt, és akiket soha nem büntettek meg érte.

A férfi elunta a járkálást, és visszaült Harry mellé.
- Addig is épp elég keserűség gyűlt fel bennem az auror szó hallatán, de onnantól kezdve már bosszút akartam állni rajtuk. Nem tudtam, pontosan kik voltak Fata gyilkosai, ezért az egész testületet, annak minden tagját a pokolba kívántam. Legjobban persze azokat a végzős növendékeket, akiket olyan jól ismertem már, és akik már a kinevezésük előtt részt vehettek pár akcióban. Onnantól kezdve szó nélkül megfőztem mindent, amit Lucius kért. Ő pedig egyre furcsább dolgokat kért. Egy idő után féllegális szereket, aztán már illegálisakat is, végül pedig mérgeket. Én pedig kérdés nélkül, szemrebbenés nélkül megfőztem mindent, és odaadtam neki. Mindig fizetett érte, egyre nagyobb összegeket, de engem nem érdekelt a pénz. Eltettem, mert hasznosnak találtam, és nem számított, hogy vér tapadt hozzá, de nem a pénzért csináltam. Ha Lucius nem fizet, akkor is megfőztem volna neki mindent. Az üst mellett állva arra gondoltam, talán az, amit épp készítek, végül egy auror, talán épp James Potter gyomrában köt ki. Vagy egy nap az az ember fogja megölni Fata gyilkosát, akinek az életét az én vérzéscsillapító főzetem menti meg.
Piton mélyet sóhajtott.
- Nem érdekelt, hogy börtönbe kerülhetek azért, amit teszek. Már nem érdekelt. Amíg Fata velem volt, még tudtam hinni, hogy én is élhetek egy normális, hétköznapi életet. De a halála kiölte belőlem ezt a reményt. Annak idején azt hittem, hogy a Roxfortban majd más lesz az életem, mint otthon. De cseppet sem lett jobb. Aztán abban bíztam, hogy majd az auror iskolában másképp alakulnak a dolgok. Ám fel sem vettek. A cégnél, ahol dolgoztam, a munkámat ugyan elismerték, de egy barátom sem volt. Ellenkezőleg: inkább féltékenyen figyelték gyors előrejutásom, és ott tettek keresztbe, ahol csak tudtak. Fata mellett mindez eszembe sem jutott. A halála után azonban úgy éreztem, hogy nincs esélyem még egy olyan embert találni, amilyen ő volt: olyat, aki elfogad engem. Így aztán amikor egy nap Lucius értem jött, és azt mondta, hogy a megbízója látni akar engem, nem tiltakoztam. Sok kedvem ugyan nem volt hozzá, hogy találkozzam a rettegett Voldemorttal, de nem is féltem. A találkozásunk mégis meglepett. A Nagyúr a tiszteletemre bemutatót tartott a hatalmából, és ezzel kirángatott abból a fásultságból, amiben addig éltem. Mindig is tisztában voltam vele, hogy a sötét varázslatok félelmetességükben is csodálatos dolgok, de az ő képességei lenyűgöztek. Hirtelen megszállt a tudásvágy, mindazt tudni akartam, amire ő képes, és habozás nélkül csatlakoztam hozzá. Még akkor sem tértem magamhoz, amikor a karomra égette ezt a bélyeget.
A férfi önkéntelenül is megdörzsölte a Jegyet a bőrén.
- Eleinte minden rendben volt. A Nagyúr továbbra is csak főzeteket kért, és cserébe tanított engem. Később már bevont a taktikai tervezésbe is - Lucius persze féltékenyen figyelte, ahogy lassan kiszorítom a helyéről. Kénytelen voltam hízelegni neki, és szemmel tartani, hogy elkerüljek egy esetleges hátbatámadást. Aztán egy nap azon vettem észre magam, hogy már többfrontos harcot folytatok. A nagybátyámnak és az unokatestvéreimnek szintén nem tetszett, hogy föléjük emelkedtem a ranglétrán, pedig ők már a kezdetektől a Nagyúr mellett álltak. Áskálódtak ellenem, és végül azért kellett már nekem is részt vennem pár akcióban, és ölnöm is, hogy bizonyítsam a Nagyúr felé a hűségemet. Szerencsére sikerült úgy intéznem, hogy sosem ártatlan muglikat, vagy varázslócsaládokat kellett elpusztítanom, hanem ugyanolyan gazembereket, mint mi voltunk. Azokat, akik elkövették azt a hibát, hogy nem álltak be Voldemort csapatába, hanem konkurenciát jelentettek neki. Aztán pedig felvettem a kesztyűt, és ugyanazt tettem, amit a rokonaim. Befeketítettem őket a Nagyúr előtt, csapdákat állítottam fel nekik, és ők ostobán bele is sétáltak. Néhány hónap alatt mind meghaltak, én pedig egy percig sem sajnáltam őket. Már csak Demona miatt sem.

Piton felállt, és megtöltötte poharát. Aztán hosszan ivott, bizonyára kiszáradt a szája a hosszú beszédtől. Harry közben azon gondolkozott, vajon miért kezdi Piton rászoktatni magát arra, hogy Voldemortként emlegesse a sötét mágust. Aztán eszébe jutott, talán azért nem tette eddig, nehogy elszólja magát, ha Luciussal beszélget. Most viszont már nem kell aggódnia emiatt.
- Demona - ismételte meg a férfi, miközben lekoppantotta a poharat az asztalra. Aztán visszaült Harry mellé. - Demona akkor végzett a Roxfortban, és azok a disznók őt is le akarták húzni abba a mocsárba, ahol mindannyian csücsültünk. Ő persze menekült volna, és én megfogadtam magamnak, mindent megteszek, hogy ez sikerüljön neki. Hiszen az egész rokonságomban ő volt az egyetlen normális ember, és sokáig szinte a barátomnak tekintettem annak ellenére, hogy ritkán beszélgettünk. A testvérei mindkettőnket utáltak, és csak egy újabb lehetőséget adtunk volna nekik, hogy kínozzanak minket, ha rájönnek, milyen jól megértjük egymást, szinte szavak nélkül is. Én voltam az egyetlen, aki tudta, hogy Dem a muglik közé készül, nekem elárulta. Akkoriban már ráébredtem, hogy végérvényesen elrontottam az életem. Ha Dem nem mondja, akkor is tudtam volna. Ő nem kárhoztatott, soha szóba se hozta a halálfalóságom, de egy percre sem szűnt meg hangoztatni, hogy semmi sem értékesebb, mint az, ha magunk alakítjuk a sorsunk. Én viszont már rég nem voltam a magam ura. Ezért pedig nem kárpótolt semmilyen tudás vagy hatalom, ami még Voldemort mellett várhatott rám. Egyébként is - vonta meg a vállát a férfi -, ha nem ismerem a jóslatot, akkor is tudtam volna a történelemből, hogy semmilyen uralom nem tart örökké. Voldemorté se. De akkor már hallottam a jóslatot, és azt is tudtam, hogy itt az utolsó perc, hogy gyáva patkányként elhagyjam a süllyedő hajót. Mégse tettem.

Piton elhallgatott, és a szünet olyan hosszúra nyúlt, hogy Harry azt hitte, már nem is fogja folytatni. De a férfi végül mégis megszólalt.
- Fata halálával minden mindegy lett nekem. Szinte vártam, hogy végre összeakadjak egy csapat aurorral és meghaljak. De előbb még a másvilágra akartam küldeni párat. Reméltem, hogy Potter is ott lesz köztük, vagy legalább Black. De helyettük mással találkoztam össze az utcán az egyik nap.
Piton megint elhallgatott egy pillanatra, de aztán folytatta.
- Fata jött velem szembe az Abszol úton. Először azt hittem, szellem vagy pedig a szemem csal. De nem. Hús-vér valójában állt ott, és látva, hogy őt bámulom, odajött hozzám. Lassan megismert, mosolygott, mondta, hogy emlékszik rám, találkoztunk párszor a Roxfortban, amikor ott járt a versenyen. Akkor értettem meg, nem ő volt az, akivel hónapokig leveleztem, nem ő volt az, aki a kedvesem volt pár hétig, nem ő volt az, aki meghalt. Amikor visszajöttem arról a roxforti látogatásomról, beszéltem Fatáról Luciusnak. Meséltem neki a lányról, aki kedves volt hozzám, Lucius pedig lenyomozta szegényt. Voldemortnak tényleg volt egy sötét bőrű női híve, aki hasonlított rá. Egy kis bűbáj, és a nő máris úgy nézett ki, mint az igazi Fata. Ő írt nekem először levelet, és én neki válaszoltam, így jöttünk össze. Ő hitette el velem, hogy lát bennem valami szépet és értékeset, ő mondta, hogy figyelemre és csodálatra méltó vagyok. Az ő színjátéka miatt éreztem mindazt ..., amit éreztem. Egyéb bűnei mellett már csak ezért is teljesen megérdemelt volt a halála, noha az egészet megrendezték. Voldemort beleegyezett a likvidálásába, Lucius pedig megszervezte. Nem is az aurorok ölték meg, csak a kavarodásban ezt senki nem vette észre - a gyilkosát kivéve. Lucius remélte, az elvesztése elég lesz ahhoz, hogy én is beálljak a Nagyúr hívei közé, és jól számított.
Piton megint hallgatott, arckifejezése kifürkészhetetlen volt.
- Miután kinyomoztam mindezt, nem szóltam Luciusnak. Egy ideig dühös voltam, de leginkább magamra, amiért hagytam, hogy orromnál fogva vezessenek. Igazából nem is haragudtam Luciusra. Tette, amire a természete kárhoztatta. Ő és a családom, meg Voldemort és az emberei, mind egyfajták. Csak a saját érdekeiknek élnek, és valójában nincs szükségük senkire. A többi ember számukra csak eszköz, és nem kötődnek senkihez. Érdekből kötnek szövetséget, barátságot, házasságot. Számukra a jó barát nem több, mint egy különösen hasznos ember.
Piton megrázta a fejét.
- Én nem vagyok ilyen. Néha ugyan így viselkedem, néha úgy érzem, így kellene nekem is élnem és éreznem, de valójában nem vagyok és nem is leszek ilyen soha. Dumbledore tudja ezt, és ezért bízik bennem. Tudja, hogy nekem képes örömet szerezni egy számomra semmilyen haszonnal sem járó ember is egyszerűen azzal, ha elfogad olyannak, amilyen vagyok. Ezért nem illettem bele sosem a családomba vagy a halálfalók közé. Mintha nekik hiányozna egy fontos érzékszervük, ami a többi embernek megvan. Időnként hajlamos vagyok úgy gondolni rájuk, mintha fejlődési rendellenességgel születtek volna, és csak szánni tudom őket.
A férfi megrántotta a vállát.
- Persze ez nem jelenti azt, nyugodtan rájuk hagyhatjuk, hogy tovább végezzék kegyetlen játékaikat. Tudtam, nekem már mindegy, és csak magamat okolhatom, amiért nem láttam át hamarabb a cselszövésen, és hagytam magam belerángatni abba, hogy megbocsáthatatlan bűnöket kövessek el. De nem akartam, hogy ezt másokkal is megtehessék, és persze bosszút kartam állni rajtuk. Nem dühből, vagy gyűlöletből, inkább büszkeségből. Be akartam bizonyítani, hogy én vagyok a nagyobb cselszövő. Ezért nem szóltam Luciusnak, és ő a mai napig sem tudja, hogy rájöttem arra, mit tett. Nem tudja, hogy ez volt az ok, amiért végül elárultam Voldemortot. Nem tudja, hogy ez volt az ok, amiért mindent megteszek azért, hogy egy szép napon olyan csapdában találják magukat, ahonnan már nem menekülhetnek. Sem pénzzel, sem kapcsolatokkal, sem az Imperius hatására hivatkozva.
Piton behunyta a szemét, mint aki nagyon elfáradt.
- Megjártam én is az Azkabant - motyogta -, ha nem is voltam ott sokáig. Az segített túlélnem, hogy bíztam benne, egy napon majd Lucius és a többiek is oda kerülnek. Én nem is halált kívánok nekik, inkább sok-sok évet ott. Egyedül Voldemortot kell elpusztítani. Ő túl veszélyes. Nem érdekel, hogy még mindig várnom kell arra, hogy sikerüljön mindez. Én tudok várni. Egyszer úgyis bekövetkezik. Ha pedig nem érném meg, akkor is azzal a tudattal halok meg, én is segítettem abban, hogy minél hamarabb eljöjjön az a nap.

Csönd telepedett közéjük, és Harry nem merte megtörni. Végül Piton visszatért az emlékeiből, és ránézett a fiúra.
- Nos, meg tudod mondani, miért lettem halálfaló?
Harry a rázúdított információktól összezavarodva megrázta a fejét.
- Nem. Most így hirtelen semmiképp. De ha számít az első benyomásom ...?
Piton bólintott.
- Ez volt az egyszerűbb út.
A férfi értetlenül vonta össze a szemöldökét.
- Arra ment ... arra mentél, amerre a legkisebb volt az ellenállás. Egyszerűbb volt megfőzni Malfoynak a főzeteket, mint elgondolkodni azon, mit akar vele. Egyszerűbb volt odaadni neki, amit kért, mint szembeszállni vele. Egyszerűbb volt elhinni, hogy tetszel annak a lánynak, mint eltöprengeni azon, miért pont téged választott, és mi állhat a háttérben. Egyszerűbb volt elhinni, hogy az aurorok a hibásak a halálában, mint feltenni a kérdést, hogy miért állt ellen nekik, ha nem volt bűnös semmiben. Egyszerűbb volt a bosszúval lefoglalni magad, mint meggyászolni és elengedni az emlékét. Aztán pedig már késő volt visszafordulni.
Piton elgondolkodva hallgatott, aztán komoly arccal megkérdezte.
- Tényleg úgy gondolod, hogy nem fordultam vissza?
Harry eltöprengett.
- Szerintem nem. Még mindig azon az úton jársz, ahova a döntéseid kényszerítettek. Már nem a halálfalók mellett vagy, hanem ellenük, de még mindig ők határozzák meg az életed. Nem hiszem, hogy azt - intett a férfi karján lévő jegy felé -, ne tudnád kivágni a bőrödből ugyanúgy, mint a korbácsnyomokat az én hátamból. De nem tetted, mert valamiért hasznosnak érezted. Akkor is, ha ez megnyomorította az életed.
- Ezt nem olyan egyszerű kivágni - morogta Piton.
- Perselus - sóhajtotta Harry, szándékosan kimondva a férfi nevét -, ugye nem is próbálod elhitetni velem, hogy ha nagyon akarnál, ne tudnál kitalálni valamilyen megoldást?
Piton vetett rá egy lapos pillantást.
- Mindenre van megoldás - dünnyögte. - Legfeljebb meg kell fizetni az árát.
Sóhajtott egy mélyet, aztán hozzátette:
- De igazad van. Azért nem foglalkoztam vele, mert a múltamat úgysem lehet kivágni az életemből.
- Így van - bólintott Harry. - Ez a múlt határozza meg még most is az életed. Ezért nem érzem úgy, hogy visszafordultál volna. Nem is tehetted. Már nem lehet visszafordulni. Legfeljebb egy új utat választhatnál, aminek nincs köze a múltadhoz.
Piton sokáig hallgatott.
- Talán egyszer majd meg is teszem - suttogta végül csöndesen.