A következő napokban és hetekben Harrynek többször is eszébe jutott, hogy Bill szerint annak idején Piton megpróbált új életet kezdeni, de nem tudott, mert Dumbledore kivételével mindenki elfordult tőle. A volt halálfalónak nem volt megbocsátás.
Piton ezek után zárkózott magába ilyen erősen, a külvilág felé zord, megvető és fenyegető külsőt mutatva. Ám Demona érkezése, és Harry változásainak hatására megrepedt ez a ronda, szögesdrótokkal körülkerített fal, amit Harry legutóbbi érzelemnyilvánítása egy jó darabon le is bontott.
A férfi, ha nem is tudatosan, de úgy döntött, ad magának még egy pici esélyt arra, hogy normális, emberi kapcsolatai legyenek, és megengedte Harrynek, hogy beleshessen a falak mögé, ahol az igazi Perselus Piton lakott a homályban.
A tanórákon továbbra is ugyanúgy bánt Harryvel, mint bármely más tanítványával, a laboráns gyakorlatokon pedig ugyanúgy dolgoztatta, és ugyanúgy kikérdezte minden tanulnivalójáról, mint eddig. De közben egyre közlékenyebbé vált, és Harry azon kapta magát, már nem tépelődik egy-egy kérdés feltevése előtt, ki merje-e mondani, és vajon várhat-e választ Pitontól. Ráadásul egyre többször fordult elő, hogy a folyosón vagy az udvaron összefutva vele, a tanár megállt mellette, vagy elkísérte egy darabon, hogy közben válthassanak pár szót.
Harry ezekből a beszélgetésekből tudta meg, hogy a bájital szertár ajtaja azért biztosít számára szabad bejárást, mert Piton megbűvölte - és a fiú elpirult a tanár bizalmát érezve.
De szóba került a kviddics is, és Piton ekkor árulta el neki, hogy két teljes évig volt terelő a háza csapatában.
- Fogó szerettem volna lenni, mint te vagy, de sosem kaptam esélyt, hogy kipróbáljam magam ezen a poszton. Azt mondták, nem tudok elég jól repülni, mert egyszer megbokrosodott a seprűm, és leestem róla. Az senkit sem érdekelt, hogy egy bizonyos négytagú griffendéles banda volt a ludas a dologban.
Piton szája elkeskenyedett az emlékre, de aztán kárörvendően elvigyorodott:
- De nem volt olyan rossz dolog terelőnek lenni. Párszor sikerült elkapnom Pottert és Blacket a gurkóval!
Ránézett Harryre, és lefagyott az arcáról a mosoly, mint akinek csak most jutott az eszébe, kivel is beszél.
- Sajnos épp amiatt raktak ki a csapatból, mert leginkább csak velük törődtem - tette hozzá elsavanyodott arccal.
Aztán lepillantott Harry gyanúsan mozgolódó zsebére, ahol a cikesz lapult.
- Pedig annyira vágytam rá, hogy fogó lehessek! Már egész kicsi korom óta imádtam a cikeszeket, és a mai napig őrzöm, amiket gyerekkoromban gyűjtöttem össze. Minden vágyam az volt, hogy üldözőbe vehessek egyet valamelyik versenyen.
- Tanár úr cikeszeket gyűjtött? - húzta össze a szemöldökét Harry csodálkozva.
- Igen. Egy időben mindenféle különleges díszítésű és tudású cikeszt készítettek. Eredetileg ezek nem is sportoláshoz lettek kitalálva, hanem üzeneteket közvetítettek. Gyorsabbak, mint a baglyok, nem kell őket etetni és gondozni, és alkalmasak varázslattal kódolt üzenetek szállítására is.
Piton sajnálkozva sóhajtott egyet.
- Kár, hogy ez réges-rég kiment a divatból. Az utóbbi 100 évben már többnyire csak egyszerű sportlabdákat lehet kapni. Nem is értem, honnan szerzett apád egy olyan ritkaságot, mint ami nálad van.
- Ezt? - húzta elő a zsebéből a ficánkoló jószágot Harry csodálkozva. - Ez különleges?
- Igen, Potter - vette el tőle a labdát Piton -, ez egy régi ír jeladó cikesz. Látod ezeket a rúnákat rajta? - mutatta a labda véseteit. - Innen lehet megállapítani.
- Jeladó cikesz? És mit tud? - motyogta megdöbbenve Harry. Az jutott eszébe, most már érti, miért nézte olyan furcsa, vágyakozó pillantással Piton a labdáját, amikor segített neki a nyáron újra mozgásba hozni. Bizonyára szeretne egy ilyet a gyűjteményébe.
- Hogy mit tud? Megjegyezni bármely hely koordinátáit, akár valós, akár mágikus térben van az, és bármikor vissza tudja vezetni oda a gazdáját, vagy azt, akihez küldték.
- Na, de mire jó ez? - Harry nem nagyon értette a dolgot, Piton viszont kicsit bosszúsan nézett rá.
- Tegyük fel - magyarázta sóhajtva -, hogy bajba kerülsz egy ismeretlen helyen. Ha nálad van egy ilyen cikesz, akkor az meg tudja jegyezni, hol vagy, és elküldheted segítségért egy olyan emberhez, akinek a címét korábban már megtanítottad a cikesznek.
Piton úgy hallgatott el, mint akinek eszébe jutott valami. Töprengve adta vissza Harrynek a labdát.
- Tényleg? - nézett fellelkesülve Harry a szárnyas kis jószágra. - És hogyan mondom meg a neki, hogy jegyezze meg a helyet, ahol vagyok?
- Ennek már sehogy - mondta sajnálkozó sóhajjal Piton. - Ugye ki kellett cserélned a szárnyát?
- Igen.
- Látszik, hogy az nem eredeti rajta, és nem működött, ami bizonyítja, hogy súlyosan megsérült. Ezek után már csak repülni tud, helymeghatározásra valószínűleg használhatatlan.
Piton valóban csalódottnak tűnt, mintha a labda nem is Harryé, hanem az övé lenne. Tényleg szeretheti ezeket a holmikat - állapította meg magában Harry. Aztán Piton csendesen megkérdezte:
- Elárulod nekem, hogyan került ez hozzád?
Harry pedig elmesélte neki a ládás históriát, és azt is, hogyan és miért jutott eszébe megjavítani a cikeszt.
- Van ennél jobb gyakorlóeszköz is, ha párbajozásra való felkészüléshez akarod használni - jegyezte meg. - Majd beszélek Demonával erről.
Piton valószínűleg arról is beszámolt az unokatestvérének, hogy Harry Draco Malfoyjal is hajlandó már szóba állni. Vagy talán maga az ifjabb Malfoy mesélt erről a tanárnőnek.
Tény az, hogy a következő különóráján Harry meglepődve fedezte fel a mardekáros fiút a kastély kapuja előtt. Aznapra seprűs órát tervezett Demona, de arról nem szólt, hogy vendégük is lesz.
Harrynek egyébként se volt túl sok kedve repülni, mert december első napjait írták, és metsző hidegben az ilyesmi nem túl kellemes. Dracot viszont látszólag egyáltalán nem zavarta a fagyos levegő: kis köröket rótt pár méterrel a föld felett lebegve, miközben Demonára vártak.
- Mi van, Potter, nem jössz bemelegíteni?
- Gondolod, hogy odafönn felmelegednék? - vágott vissza mogorván Harry, mire Malfoy leereszkedett mellé.
- Mit gondolsz, Potter - kezdte óvatosan -, én miért nem fázom?
Harry rámeredt, aztán elkezdte törni a fejét.
- Hm. Hát, bizonyára valamilyen varázslatot alkalmaztál. Valamilyen felmelegítő varázslatot.
- Igen. Ééés ...?
Malfoy úgy nézett rá, mint egy tanár, aki biztos benne, a diákja tudja a választ, csak ösztökélni kell egy kicsit, hogy megkeresse a fejében, és Harrynek beugrott. Maga felé fordította a pálcáját, és elsuttogta a megfelelő bűbájt, amitől rögtön úgy érezte magát, mint akit tetőtől talpig bebugyoláltak egy vastag, puha takaróba.
- Kösz - morogta, és egy lendülettel felszökkent a magasba, Malfoy alig bírta követni.
Kicsit később megjött Demona, és nemsokára mindhárman a Tiltott Rengeteg tisztása fölött köröztek. A tanárnő csak annyit mondott Draco jelenlétével kapcsolatban, hogy őt is korrepetálja bizonyos okok miatt, és így legalább egyszerre letudhatja mindkettőjüket. Aztán felváltva hol Harry, hol Draco volt egyedül a már jól ismert kapj el egy ártással játékban. A kettő az egy ellen küzdelem persze nem tűnt túl tisztességesnek, de Demona csak annyit mondott válaszul, amikor Draco ezt felvetette neki:
- Soha ne számíts arra, hogy az ellenfeleid tisztességesek lesznek veled szemben!
A nő jelen esetben a halálfalókra gondolt, és Harry furcsa érzéssel értette meg, hogy a szőke fiú majdnem olyan nagy bajban lehet, mint ő maga. Kezdte sejteni, mi lehet az a bizonyos ok, ami miatt Demona korrepetálja Malfoyt. Elvégre, ha tényleg megpróbálta megölni a saját apját nyáron ... és Piton azt mondta, Lucius mindenáron kapcsolatba akar lépni a fiával. Talán ki akarja magyarázni magát abból, ami miatt Draco megutálta őt, hogy aztán megint felhasználhassa Harry ellen. Ami azt is jelentheti, nem csak őrá és Pitonra vadászik egy halálfaló csapat, hanem Dracora is. A különbség csak annyi, hogy Malfoyt bizonyára élve akarják elkapni, hogy az apjához vigyék.
Az óra jól sikerült, Harry jobban élvezte, mint amikor kettesben volt Demonával. Talán azért, mert a hasonló korú fiúval való versengés még inkább játékszerűvé tette - noha Harry tisztában volt vele, véresen komolyan kell vennie ezt a játékot, ha azt akarja, hogy tanuljon is belőle valamit. Persze lehet, hogy azért is élvezte, mert árnyalatnyival ugyan, de jobban szerepelt, mint Malfoy, és ez nem megvetendő mennyiségű elégedettséggel töltötte el. Lehet, hogy Malfoy töviről hegyire ismeri az olyan cifra dolgokat, mint a vacummagicus terek, de a seprűt lovagolva ő, Harry az utolérhetetlen.
Aznap szeretettel simogatta és tisztogatta kedves Tűzvillámját. Ahogy ezzel foglalatoskodott, eszébe jutott, mennyire örült annak a seprűápoló készletnek, amit még Hermionétól kapott, s talán nem is lenne olyan rossz ötlet, ha ugyanilyennel lepné meg Ront karácsonyra. Csak előbb beszélnie kell Hermionéval, nehogy egyforma ajándékot vegyenek neki.
Azt már tudta, mit vesz a lánynak: minap panaszkodott, hogy annyi papírja és pergamenje van teleírva jegyzetekkel, hogy lassan már semmit sem talál, ezért Harry úgy döntött, valamilyen iratrendezőt fog adni neki.
Csak éppen azt nem tudta, hogyan fogja mindezt beszerezni. Roxmortsba nem mehetett, és a barátait sem kérhette meg, hogy ugyan, legyenek szívesek megvenni maguknak az ajándékaikat. Persze meg is rendelhette volna valamilyen katalógusból mindezeket, de valamiért nem fűlött hozzá a foga: jobb szerette volna kezébe venni, megtapogatni és leellenőrizni a minőségét annak, amit ajándékba akart adni. Különben sem volt benne biztos, hogy megjönnének-e idejében a holmik. Ilyenkor, karácsony táján, bizonyára több a megrendelés.
Ezen törte aznap is a fejét, amikor kissé késve, de megérkezett az idei első hóesés, és fehér lepelbe borította a tájat. Roxfort mindig gyönyörű volt, télen is, és Harry szeretett kibámulni az ablakon, hogy magába szívja ezt a szépséget. De a gondjai elfelhősítették arcát, mikor ebéd után, a bűbájtan órája kezdetére várva, a keleti szárny folyosóján álldogálva figyelte, ahogy a hó belepi az udvaron álló szökőkutat. Korán jött, még senki nem járt erre. Aki már megebédelt, az kiszaladt a hóesésbe egy kis friss levegőt szívni vagy hógolyózni.
Harryt nem hívta senki. Mostanában már végképp nem hívták sehová. Neville motyogott egyszer valamit arról, hogy látják, mennyit tanul és készül, ezért nem akarja zavarni senki. Hiszen mindenki tudja, milyen fontos, hogy Harry Potterből nagy varázsló legyen. Persze Harry ebből is azt szűrte le, hogy mindenki azt hiszi, csak neki lehet bármilyen ötlete arra, hogyan kellene leradírozni Voldemortot és a halálfalóit a térképről.
Nem mintha lett volna kedve hógolyózni vagy bármi mást játszani. Fáradt volt, és különben is úgy találta, hogy kinőtt már ebből a korból. Hirtelen öregnek érezte magát, és nem is igazán értette, mit keres még az iskolában.
Vajon Dumbledore tényleg azt hiszi, hogy lesz elég ideje kijárni a Roxfortot, letenni a RAVASZ-vizsgáit, sőt, talán még az auror iskolát is elvégezheti, mielőtt újra szembekerülne Voldemorttal? Ennyire naiv lenne? Arról nem is beszélve, hogy Voldemort embereinek napról napra több az áldozata, a Sötét Nagyúr napról napra több hívet szerez, és ez nem mehet így tovább még éveken keresztül. Ezt az igazgatónak is tudnia kell. Mit keres hát akkor ő még mindig itt? - töprengett a fiú.
- Mi a baj, Potter?
Harry megrándult ijedtében, és villámgyorsan megpördült. Rögtön felismerte Piton hangját, de fogalma sem volt róla, hogyan tudott a tanár a háta mögé lopózni ilyen nesztelenül, és a hirtelen közvetlenül mellette felhangzó hang megijesztette.
- Jaj, tanár úr, ezt ne csinálja még egyszer! - lihegte még mindig vadul dobogó szívére szorított kézzel.
- Látom, rajtad se nagyon fogtak Mordon tanításai - csóválta a fejét Piton. - Pedig abban az éberség-ben kivételesen igaza van, ha el is túlozza a dolgot.
- Elgondolkodtam - motyogta mentegetőzésképpen Harry -, ezért nem vettem észre a professzor urat.
- Azt láttam, hogy lélekben nem vagy itt - bólintott Piton. - Csak azt nem tudom, min törted annyira a fejed. Elég elkeseredett képet vágtál, ezért kérdeztem, mi a baj.
Harry nem akart itt a nyílt folyosón Voldemorttal kapcsolatos dolgokról beszélni, ezért csak annyit mondott, nem tudja, mennyire érdemes neki még itt tanulnia, amikor más dolga lenne. Ehelyett be van ide zárva, és még azt sem tudja, hogyan vegyen karácsonyi ajándékot a barátainak.
- Sejtettem, hogy ez előbb vagy utóbb bekövetkezik - bólintott Piton. - Hiányzik neked egy kis mozgás, egy kis szabadság. Attól vannak ilyen depressziós gondolataid, hogy nem mehetsz még Roxmortsba se.
- Lehet - vont vállat Harry. - Tényleg nem ártana már valami változatosság az állandó tanulás mellett. De gondolom, a karácsonyt is itt kell töltenem, és nem mehetek se az Odúba, se ... - mielőtt kimondta volna, rájött, hogy a főhadiszállás sincs már a Grimmauld téren. De ez mindegy is volt, mert oda se mehetett.
Piton feszült figyelemmel körbenézett a folyosón, aztán visszafordult Harry felé.
- Talán tudok tenni valamit azért, hogy beszerezhesd az ajándékaidat - suttogta szinte mozdulatlan szájjal. - De erről egy szót se! A barátaidnak se! - emelte fel figyelmeztetőn az ujját.
Harry pedig felragyogó mosollyal bólintott, hogy megértette.

Amikor épp nem repültek, vagy nem Demona szobájában gyakorolták a tiltott varázslatokat, az edzőteremben tartotta a különórákat Harry számára a tanárnő. Többnyire beküldte a hetedéveseknek készült labirintusba, s miközben a seprűjén ülve felülről figyelte Harryt, időnként ő maga is megtámadta a fiút, váratlanul betörve a palánkok közé. Pár hónap után Harry már egész hozzászokott, hogy egyszerre figyeljen több irányba, és sokkal inkább ösztönösen használta védekező varázslatait, mint tudatosan. Egész egyszerűen nem volt ideje gondolkozni azon, hogy egy-egy átok, rontás vagy varázslény ellen melyik a legmegfelelőbb ellenátok vagy védekezés. Némelyik varázslatot annyiszor volt már kénytelen használni, hogy úgy érezte, pálca se kellene hozzá. Arról is leszokott, hogy kiabálja a varázsigéket - állandóan rekedt lett volna, ha ezt teszi.
Most kezdett igazán a vérévé válni a varázslás, és kezdte megérezni, hogyan itatja át és formálja meg körülötte a világot a mágia. A Piton által tanított módon már magabiztosan látta meg és fedezte fel a mágikus csapdákat, és Demona útmutatásai alapján már a kiábrándító bűbájjal védett dolgokat is képes volt észrevenni.
- Nyisd ki a szemed, Potter! - kiabált rá Demona, ha időnként figyelmetlenül akart elmenni egy-egy ily módon elrejtett tárgy mellett.
Harry fejlődése során egy új szintre lépett. Időnként kis, bizsergető szikrák keltek benne életre a bőre alatt, amikor varázsolni készült. A szikrák azt suttogták neki, hogy nem a pálcája, nem a szája által megformált szavak, és nem is a hangja az, ami felkavarja a körülötte lebegő megfoghatatlan, de érezhető, mágiával átitatott levegőréteget, hanem ezek a szikrák, s hogy hamarosan megtanulja majd, hogyan irányítsa ezeket az apró mágikus kisüléseket.
El akarta mindezt mondani a tanárnőjének, de végül Pitonnak mesélt először erről, amikor az megjegyezte, hogy Demona szerint szépen fejlődik. Akadozva kereste a szavakat, nem nagyon tudta megfogalmazni, mit érez. Csak abban volt biztos, hogy ez is változás, és jó változás.
Piton bátorítóan és megkönnyebbülten mosolygott.
- Féltem, hogy soha nem leszel képes átlépni ezt a küszöböt, ami az igazán nagy varázslókat megkülönbözteti az átlagosaktól. Van, aki már egész fiatalon, akár gyermekkorában is ilyen módon érzékeli a mágiát, és használja a képességeit. De rajtad, azt hiszem, sokat rontott, hogy muglik között nőttél fel, s ami még rosszabb: anélkül, hogy tudatában lettél volna annak, hogy varázsló vagy. De most végre fellélegezhetünk, mert ha eddig eljutottál, akkor rövid időn belül képes leszel pálca nélkül varázsolni. Persze eleinte csak egyszerűbb dolgokat, mint egy gyertya eloltása vagy meggyújtása, vagy egy ajtó, egy lakat kinyitása.
Harry nem nagyon értette, miért fontos a pálca nélküli varázslat - hiszen mindent úgysem lehet megcsinálni anélkül, és ha már úgyis ott van nála ...
- Azért fontos - magyarázta Piton -, mert gyorsabb. Nem kell mindenért előkapni a pálcát, nem kell bonyolult mozdulatokat végezni vele. Sőt, az igazán nagy varázslók képesek egyidejűleg a pálcájukkal fenntartani egy varázslatot, miközben pálca nélkül elvégeznek egy másikat. Másrészt a pálca nélküli varázslatok többnyire varázsige nélkül is működnek. Egy részükhöz egyáltalán nem kell varázsige, csak arra kell koncentrálnod, milyen eredményt akarsz elérni vele. Más részüknél ugyan rá kell gondolnod a varázsigére, de nem kell kimondanod, és a gondolat mindig gyorsabb, mint a szavak.
- A Petrificus Totalus-t is el lehet pálca nélkül végezni? - kérdezte Harry. Hasznos varázslat volt, de Harry utálta végigmondani.
Piton válaszul picit elmosolyodott, de ezen kívül semmilyen mozdulatot sem tett, Harry mégis hirtelen megdermedt, ahogy elérte az átok.
- Szóval lehet - akarta mondani, de persze képtelen volt rá. Épp csak a szemét tudta mozgatni.
Piton továbbra sem mozdult, ám megint úgy nézett Harryre, mint aki arra vár, hogy a fiú magától is rájöjjön a megoldásra.
Harry tudta, hogy egy Finite incantatem mentené meg ebből a helyzetből, de persze se megszólalni nem tudott, se a pálcáját magára irányítani. Ráadásul abban sem volt biztos, hogy ezt az átkot lehet-e egyáltalán magának a szenvedő félnek megszüntetni. Mindenesetre úgy döntött, megpróbálja: pálca nélkül és varázsige nélkül.
Lássuk, mit tudtok, kis szikráim - dünnyögte magában, és koncentrált. Azonnal érezte, amint bizseregni kezd a bőre, és amikor elég intenzívnek ítélte a szikrák pattogását, arra gondolt, hogy mindjárt lehullik róla az átok, és ő újra megmozdul.
Finite incantatem - suttogta magában lassan, tagoltan, és a szikrái pergőtűzzé változtak a bőre alatt, a pálcát tartó keze pedig picit felemelkedett. Érezte, hogy még nem sikerült teljesen megtörnie az átkot, de már gyengül. Újra koncentrált, és a harmadik próbálkozásra végül lehullott róla a varázslat. Diadalmasan nyitotta ki a szemét, amit az összpontosítástól eddig önkéntelenül is szorosra zárt.
Piton elnyílt szájjal nézte őt.
- Reméltem, hogy mutatsz nekem valamit - motyogta aztán -, de ilyen szép teljesítményre nem számítottam. Persze egy létező átkot, ami magától is elmúlna, sokkal könnyebb megszüntetni, mint létrehozni egy újat, de akkor is ... ez több, mint ami elvárható volt. Demonának igaza van, tényleg rengeteget fejlődtél.
Másnap Harry szóba hozta a dolgot Demonának, de a nő már tudott róla; Piton minden bizonnyal azonnal elújságolta neki a hírt.
- Igen, beszéltem Perselussal - bólintott. - Említette, hogy van egy ötlete a további edzésekhez. Gyere velem, ma nem itt gyakorlunk! - indult kifelé az edzőteremből, Flitwickre bízva a további ügyeletet.
Nem mentek messzire. A kastélynak ez a szárnya továbbra sem volt rendbe téve teljesen, csak a gyakorlótermet és az odavezető utat hozták helyre. Így aztán amikor Demona elindult fölfelé a lépcsőn, térdig gázoltak volna a porban és törmelékben, ha valaki nem járt volna ott előttük, és nem söpörte volna félre egy bűbájjal az útból a koszt és a pókhálókat. Még három emeletet mentek, amikor Demona balra fordult, és benyitott a lépcső melletti ajtón. Valaha itt is tanterem lehetett, de mostanra már csak a tanári pulpitus maradt meg a berendezésből. Egy nem odaillő, valahonnan máshonnan odahozott vagy odavarázsolt pad tetején Draco Malfoy és Piton üldögélt egy nagyobb, faragott ládikó társaságában.
Mint később kiderült, a ládában cikeszhez hasonló golyócskák lapultak, annyi különbséggel, hogy nem volt szárnyuk, és maguktól nem is mozogtak. Demona és Piton pálcája irányította őket a két fiú irányába, akik alig győztek elhajolni, elugrani előlük, vagy varázslattal visszaverni a támadásukat. Így is jó pár eltalálta mindkettőjüket, ezek aztán piros színűvé változva hullottak le a földre. Ami elől ki tudtak térni, azok kék színűekké, amiket eltalált egy-egy varázslatuk, azok pedig zöldekké váltak.
Minden kör vége után, amikor elfogyott a két tanár muníciója, megszámolták a golyókat. Mivel Harry golyói világosabb színűek voltak, mint Malfoyé, meg tudták különböztetni őket egymástól. Néhány kör után kiderült, hogy Malfoy több golyót eltalál, de őt is több találja el. Harry a legtöbb elől inkább kitér, mint visszaveri, az ő védelmén azonban kevés tör át.
- Ez jobb - dicsérte a fiút Demona. - Hiába teríted le az ellenfeleid nagyobb részét, ha eltalálnak, nincs több esélyed - fordult oda aztán szigorúan Dracohoz. - Ne hagyd, hogy a harag vagy a bosszú vezessen! Az érzelmek rontják a koncentrációdat.
Harry csak most jött rá, milyen hasznos, hogy együtt gyakorolnak Malfoyjal. Draco másfajta hibákat követ el, mint ő, de azokból is lehet tanulni.
Eddig Demona támadta Harryt, és Piton Malfoyt, de most cseréltek. Az újabb értékelés aztán bebizonyította, amit Harry addigra már sejtett: nem pusztán Dracon múlt, hogy annyi golyó találta el. Piton erősebb ellenfél volt.
- Csak fáradtabb voltál - rázta fejét a férfi, amikor Harry ezt megemlítette.
- Fogadjunk, hogy nem! - szólt közbe az ifjabb Malfoy olyan vidám szikrákkal a szemében, amit Harry már hónapok óta nem látott rajta.
- Mire akarsz rávenni, Draco? - vizsgálgatta gyanakodva Demona a szőke fiút, de az csak sokat sejtetően vigyorgott vissza rá, és a fejével egy picit Piton felé bökött.
- Tartunk nekik egy kis bemutatót, Dem? - értette meg a ki nem mondott gondolatot Piton, és ő is elvigyorodott.
A tanárnőn nem látszott túl nagy lelkesedés, de Piton láthatólag kezdett lázba jönni, Demona pedig nem ellenkezett. Megfelezték a golyókat, aztán felálltak egymással szemben, szertartásosan köszöntötték a másikat pálcájukkal, majd villámgyorsan meglendítették azt, és kezdték egymásra szórni a golyókat, miközben próbálták kivédeni az őket támadókat.
Ez sokkal nehezebb volt, mint csak védekezni, és Harry tágra nyitott szemmel bámulta a két embert, ahogy a varázslás magasiskoláját mutatják be nekik.
A golyók és a varázslatok színes csóváinak cikázásából lehetetlen lett volna megmondani, melyikük a gyorsabb vagy eredményesebb. Csak amikor elfogytak a golyók, és megszámolták őket, akkor derült ki, hogy Demona csak kétszer találta el Pitont, viszont így is kettővel többször, mint Piton őt. Ellenben sokkal kevesebb golyót vert vissza, inkább csak kitért előlük, míg Piton nem nagyon ugrált el, hanem csaknem mindegyiket semlegesítette valamilyen varázslattal. Pedig Harry szerint pont ez volt a legnehezebb az egészben, a felé száguldó golyót pontosan eltalálni.
- Nos, milyen következtetést vonsz le ebből? - fordult Malfoy felé Demona.
Draco alig gondolkodott, máris rávágta:
- A tanár úr nagyobb tudású varázsló. De te hatékonyabb vagy.
A két felnőtt elnevette magát.
- Diplomatikus válasz - motyogta Piton.
- Mardekáros válasz - fintorgott vissza rá Demona.
Harry pedig csak állt, és valami furcsa családias hangulatot érzett lebegni fölöttük. Talán az tette, hogy most hallotta először, amint Draco tegezi Demonát.