Harry elgondolkodva nézte egy darabig a kezében lévő holmikat, Ron viseltes, de tiszta ruháit. Egy farmer, egy rövid és egy hosszú ujjú póló. Plusz egy félretaposott tornacipő. A farmerről jött rá, hogy Ron cuccairól van szó, mert egy furcsa alakú szakadás volt a bal térde fölött, amit Ron tavaly szerzett egy esés közben, és csodamód elkerülte Mrs Weasley gondos tekintetét, amellyel befoltozni való lyukak után kutatott. Talán a fiú eldugta előle, mert ezt a nadrágot így szerette, amióta Harry azzal nyugtatta az esés után, hogy a mugliknál pont a szakadt farmer a divat. Ronnak sosem voltak divatos ruhái, s vigasztaló volt számára a tudat, hogy ha a varázsló-divatnak nem is felel meg az öltözéke, legalább a mugli-divatnak igen.
Harry észrevette, hogy Ron a lehető legmuglisabb ruháit válogatta össze neki.
Felnézett Pitonra, aki gondosan becsukta a nagy táskát, majd távozni készül a szobából anélkül, hogy beavatná a további részletekbe. Ettől felment benne a pumpa, ledobta a ruhákat az ágyára, és utána szólt.
- Tanár úr!
Miután a férfi hátrafordult, Harry határozott mozdulattal leült az ágyra, kihúzta magát, illedelmesen a térdére fektette a kezét, és eltökélten kijelentette:
- Hallgatom, tanár úr!
Az arcára volt írva, hogy moccanni se hajlandó, amíg Piton nem kegyeskedik végre felvilágosítani őt.
A férfi egy pillanatig hezitált, aztán beletörődően sóhajtott egyet, odaballagott a szomszédos ágyhoz, és leült Harryvel szemben.
- A különleges helyzetre való tekintettel az idén aurorok fogják kísérni a Roxfort Expresszt - kezdte. Harry türelmesen várt a folytatásra, de úgy tűnt, Piton is vár valamire. Végül a fiúnak leesett, a tanár arra kíváncsi, mi másra tud magától rájönni a kapott információ alapján.
- Gondolom, a diákok szülei félnek - mondta, és figyelte Piton arcát, helyes úton jár-e. Úgy tűnt igen, de ezt nem is volt nehéz kitalálni, hisz már nyár elején írta a Reggeli Próféta, hogy a szülők egy része nem szívesen engedi el maga mellől csemetéjét a kialakult helyzetben, és a tehetősebbek inkább magántanárt fogadnának a gyerekük mellé, mint hogy visszaengedjék a Roxfortba. Főleg, mert ott tanul ...
- Pláne amiatt aggódnak, hogy a közelemben tudják a gyereküket - sóhajtotta Harry.
Piton bólintott.
- Még az ostobábbak is tisztában vannak vele, mi a legfontosabb feladat a Sötét Nagyúr számára: hogy leszámoljon veled. A szülők nyomást gyakoroltak a Minisztériumra és az igazgató úrra is, hogy tanácsoljon el téged az iskolából arra az időre, amíg nem rendeződik a helyzet. Persze ezt nem sikerült elérniük.
- De az aurorvédelmet igen - szúrta közbe Harry.
Piton megint helyeslően biccentett.
- Valamint azt, hogy te ne a Roxfort Expresszel utazz az idén. Ezt a tény nyilvánosságra is hozták - tette hozzá sokat sejtető hangon.
Harrynek derengeni kezdett a terv.
- Vagyis Voldemorték azt hiszik, hogy nem a vonattal utazom, pedig igen. Csak épp Ronként. Na, de Ron hogyan jut majd el az iskolába?
Összeszorult a szíve, mert az a baljós érzése támadt, hogy a barátja nagy veszélyt vállalt magára. Még az is eszébe jutott, talán Ronnak épp őt kell eljátszania, de aztán elvetette ezt a gondolatot. Tőle nem kértek hajszálat, és azt sem gondolta, hogy tudta nélkül szerzett volna tőle akár Bill, akár Piton.
A tanár ránézett az órájára.
- Ő már ott is van ... ha minden jól ment.
Harrynek nem tetszett az a hangsúly, ami a mondat második felére esett.
- Ha minden jól ment ...? - kérdezte aggódva.
- Már hetek óta gyanús alakok bukkannak fel újra és újra Roxmorts és az egész Roxfort környékén - mondta Piton, és megint úgy várt, mint aki Harrytől akarja hallani a folytatást.
- Valószínűleg a terepet mérték fel egy támadásra - találgatta a fiú. - Tudják, bármilyen úton is menjek Roxfortba, azon a területen át kell haladnom, mert nem hoppanálhatok oda. ... Bár, ha hopp-port vagy zsupszkulcsot használok ...
- Tényleg nem sokat tudsz a világunkról, Potter - csóválta a fejét a férfi. - Nem mehetsz hopp-porral, a Roxfort kandallóit csak beszélgetésre lehet használni, utazásra nem, és még így is lehallgathatók. Sőt, úgy általában magát az utazást is el lehet téríteni kívülről. Ráadásul lenyomozható lenne a hely, ahonnan indulsz. A zsupszkulcsról pedig Ő is tudna, neki is megvannak a maga emberei a Minisztériumban. Azt ugyanis nem készíthet bárki bármikor, azokat mindig regisztráltatni kell - magyarázta türelmesen.
- Nem hiszem, hogy ez Dumbledore professzort nagyon befolyásolná - morogta a fiú, akinek a szemei előtt megjelent, ahogy az igazgató Cornelius Caramel szeme láttára varázsolt zsupszkulcsot egy varázslószobor fejéből.
- Fogalmazzunk úgy - sóhajtotta Piton -, hogy az igazgató úr direkt nem ezt a módszert választotta.
- Azt akarja, hogy támadjanak meg? - kérdezte hüledezve Harry. - Vagyis nem engem, hanem ... - megakadt, hisz az előbb már megállapította magában, hogy Ron nem bújhatott az ő szerepébe.
- Azt akarja, hogy a Halálfalók el legyenek foglalva. Készítsenek terveket, figyeljék Roxmorts környékét, és legyenek szemtanúi, hogy ma dél körül egy csapat auror érkezett oda, és ment onnan a Roxfortba - magyarázta a tanár.
- Vagyis higgyék azt, hogy most készítik elő a terepet az én érkezésemre. - Harry kezdte érteni.
- Így van. Mellesleg pedig aurornak álcázva Ronald Weasley is eljutott az iskolába, ha minden jól ment - ismételte meg.
Harrynek kikerekedett a szeme.
- Ezt mind maga találta ki? - a hangjából kicsendülő elismerés kissé önelégült arckifejezést csalt Piton arcára.
- Nagyjából.
- Szóval nem lesz arra emberük, hogy a vonattal foglalkozzanak - töprengett a fiú.
- Dehogynem! - vágta rá Piton kissé ingerülten. - Ne becsüld le a Sötét Nagyurat! Természetesen figyeltetni fogja a pályaudvart és a vonatot is. De Ronként nem leszel feltűnő.
- Értem - motyogta Harry.
- De hogyan jutunk el a pályaudvarra? - kérdezte aztán gyorsan, látva, hogy Piton feláll.
- Autóval - válaszolta lakonikusan a tanár, és látszott, részéről befejeződött a beszélgetés.
- Autóóvaal??? - Harry ledöbbent. Ki fogja vezetni azt az autót? Piton?
Nem feltételezte erről az ízig-vérig varázslóról, hogy lealacsonyodjon bármiféle mugli eszköz használatba vételéhez, pláne, hogy még autót is megtanuljon vezetni.
- Igen, autóóval - húzta a szót gúnyosan Piton is. - Az még hagyján, Potter, hogy a mi világunkat nem ismered eléggé, de úgy látom, az is hírértékkel bír számodra, hogy az autó egy hasznos közlekedési eszköz. Akkor is, ha nem repül- a hangja egyértelművé tette, melyik esetre céloz.
Harry vetett rá egy savanyú pillantást, de nem kezdte el magyarázni, hogy eddig a Perselus Piton és az autó egymást kizáró fogalmak voltak számára. A tanár mégis ráérezhetett, mi jár a fejében.
- Bizonyos körülmények között ez a legjobb megoldás. Például akkor, ha az üldözőid magukból kiindulva azt hiszik, hogy megveted a muglikat és a tárgyaikat - magyarázta.
- De elég ebből, még sok dolgunk van, és korán fogunk kelni! Nagyon korán - fűzte hozzá szigorúan.

A sok dolog leginkább abból állt, hogy bejárták a házat pincétől a padlásig, és átvizsgáltak minden olyan helyiséget, amit már nem kívántak használni. Azt nézték, nem maradt-e ott Harry vagy Bill, esetleg Lupin bármilyen holmija, azután Piton visszaállította a konzerváló bűbájt a szobák belsejében is, majd lezárta az ajtókat.
- Búcsúzz el ettől az idilli tájtól! - intett körbe Piton undorodva, amikor felértek a hálószobába, ahol Dumbledore keze nyomán még mindig napsütötte réten érezte magát az ember.
Harry csak odabólintott a tanárnak, hogy eltüntetheti az illúziót, nem kíván időt tölteni azzal, hogy sajnálkozik az elvesztésén. Hiszen holnap végre kiszabadul innen, és ha szerencsés, este már a Roxfortban aludhat, és a Griffendél-torony ablakából bámulhatja a gyönyörű tájat.
Piton meglengette a pálcáját, és a szoba egy szempillantás alatt visszakapta régi külsejét. Harry tekintete a franciaágyra esett, és hirtelen eszébe ötlött, a férfi bizonyára azt akarja, hogy megint itt aludjon. Visszaemlékezve az itt töltött három nyomasztó éjszakára, végigfutott a hátán a hideg. Nem mintha annyira szeretett volna megint Piton mellett aludni, mint a tanár sebesülésének éjjelén tette, de még az is csábítóbbnak tűnt annál, hogy egyedül forgolódjon a hatalmas ágyon, és azt a halálos csendet hallgassa, ami fojtogatóan rátelepszik majd.
- Mi a baj?
A halk hang kizökkentette sötét gondolataiból. Piton valószínűleg észrevehette az arcán, hogy valami ijedelemmel tölti el.
- Ööö ... semmi, csak ... Szóval nem a varázslat miatt aludtam Bill mellett, és nem pedig itt, hanem mert ... valahogy nem volt jó ebben a szobában - nyögte.
Piton magyarázatot várva felhúzta a szemöldökét.
- Olyan rossz érzésem volt éjszakánként. - Érezte, hogy elpirul, mert attól tartott, Piton megint gúnyolódni fog rajta, amiért kisgyerek módjára fél egyedül aludni.
De a tanár nem tett ilyet. Elgondolkodva nézett körül a szobában, és a szeme valahogy furcsán tompa lett. Mint aki nem itt jár gondolatban. Vagy legalábbis nem ebben az időben.
Bármit látott is maga előtt, nem lehetett túl kellemes, mert hirtelen összerándult, a pálcát tartó keze meglendült egy kicsit, mintha védekezni akarna valamitől.
Harrynek önkéntelenül is az a kép jutott eszébe, amit tavaly látott a tanár emlékei között. Amikor kisfiúként sírdogált, miközben egy férfi fenyegetően tornyosult fölé és - valószínűleg - az anyja fölé.
Piton fürkészően ránézett.
- Néha előfordul, hogy egy tárgy vagy egy helyiség megőriz valamit azokból a dolgokból, amiknek úgymond szemtanúja volt, és később is meg lehet ebből érezni valamit. Ahol varázslók laknak, ott gyakrabban megtörténik ez - mondta nagyon halkan.
Még egyszer körbepillantott, aztán sóhajtott egyet.
- Nem kell itt aludnod, ha nem akarsz. Legalább akkor ezt a szobát is lezárhatjuk még ma.
Miután végeztek ezzel a munkával, Harry hideg vacsorát készített kettejüknek, amit némán elfogyasztottak.
- Menj, feküdj le, holnap nagyon korán kelünk! - utasította Piton, miután Harry elpakolt maguk után. - Indulás előtt még dolgunk lesz.
Milyen dolgunk? - akarta kérdezni Harry, de a tanár arcára volt írva, hogy nem várhat tőle választ. Így hát sóhajtva elindult az emeletre.

Másnap arra ébredt, hogy egy kéz rázza meg finoman a vállát.
- Ébresztő, Potter!
A szavak Pitontól szokatlanul lágyan szóltak, mintha tulajdonosuknak is fájna, hogy ilyen korai órában kell felkeltenie a fiút, de mire Harry kipislogta az álmot a szeméből, hogy arckifejezést is társítson a szinte gyöngéd hanghoz, már csak a tanár háta mögött becsukódó ajtót látta.
Gyorsan megmosakodott, felkapta magára saját alsóneműit és Ron ruháit. Utóbbiak meglepően jól illettek rá. Ebből is látszott, mennyire megnőtt az utóbbi időben, és némi izmot is felszedett. A többi ruháját és a fogkeféjét berakta Pitonnak az asztalra készített nagy táskájába, ahogy a férfi este meghagyta neki. Csodálkozva látta, hogy benne van már a férfi talárja és többi holmija is.
Talán tisztát vett fel - gondolta Harry, aki már régebben megfigyelte, hogy a férfi kizárólag a hajára nem fordít elég figyelmet, a ruháira viszont igen. Azok mindig rendkívül finom anyagból készültek, és kínosan ügyelt rá, hogy tiszták maradjanak. Bár ... a haja sem volt egyértelmű, mert egy-egy dupla bájitaltan után Harry a saját fejét is gyakran érezte mocskosnak a teremben lebegő sűrű füsttől. A férfi bizonyára elég sok időt tölthetett már fiatal kora óta az üst fölé hajolva, és hacsak nem akart naponta többször ezzel a gonddal foglalkozni, akkor bele kellett törődnie, hogy a tincsei fényesen és összetapadva hullanak alá.
Az én égnek álló hajam se sokkal jobb - gondolta Harry a tükör előtt állva, mikor a készülődés utolsó fázisaként megpróbált valami rendszert vinni a fésűvel az össze-vissza álló hajszálak közé.
Aztán lecsörtetett a konyhába. Remélte, Piton nem akar reggeli nélkül elindulni, mert a korai kelés ellenére korgott a gyomra.
A konyhába érve akár meg is nyugodhatott volna, mert az asztal már megterítve állt. De mellette egy idegen férfi állt, és Harry ösztönösen előkapta a pálcáját.
Beletelt pár döbbent percbe, amíg rájött, hogy akivel farkasszemet néz, az bizony mégis Piton. Pedig a férfi elméletileg ugyanúgy nézett ki, mint egyébként. De valahogy mégse úgy.
Harry még sosem látta a bájitalok mesterét másban, mint fekete, esetleg rendkívül sötétkék, vagy pedig mardekár-zöld ruhában, talárral. Most viszont halvány drapp vászonnadrágot és hasonló színű inget viselt, a lábán pedig márkás edzőcipőt. A szék karfájára meg egy vékony blézer volt vetve.
Teljesen úgy nézett ki a férfi, mint egy átlagos mugli. Vagy talán nem is olyan átlagos, mert nem csak a cipő tűnt jó minőségűnek, hanem a többi ruha is.
Emellett mintha éveket fiatalodott volna ebben az öltözékben. A haját is mintha másképp fésülte volna, a fürtjei nem hullottak az arcába, és bár továbbra is fényesen csillogtak éjfekete hajszálai, mégsem tűnt ápolatlannak.
Ezenkívül a tartása is megváltozott. Eltűnt belőle az a szigorú merevség, ahogy büszkén kihúzta magát. Most hanyagul nekidőlt a konyhapult szélének, és olyan laza mozdulattal emelte a szájához csészéjét, mintha nem is egy pálca irányulna rá fenyegetően. Ez utóbbi lassan lehanyatlott Harry kezében, aki tátott szájjal bámult a jelenségre.
- Tudod, Potter - mondta a férfi két korty között -, ha auror akarsz lenni, meg kell tanulnod szerepet játszani. Felvenni különböző típusú emberek alakját, és elhitetni a körülötted lévőkkel, hogy valóban az vagy, akinek kinézel.
Még a hangja is más volt: könnyed és közvetlen. Harrybe belevágott a felismerés, hogy ha így, ilyennek ismeri meg a férfit, mint amilyen most, rögtön szimpatikusnak találta volna. Ráadásul annyira természetesnek hatott a viselkedése, hogy szinte biztos volt, nem először játssza el ezt a szerepet. Sőt, igazából Harry még el is bizonytalanodott abban, valóban ez-e a szerep, és nem pedig a szigorú, modortalan, rosszindulatú bájitaltantanáré.
- Próbáld magadban felidézni Ronald Weasley barátodat. A mozdulatait, a testtartását, a viselkedését, a szokásait, a beszédmodorát. Ha valóban el akarod hitetni, hogy te vagy ő, akkor ez is kell, a százfűléfőzet önmagában nem elég - telepedett le az asztalhoz Piton, és intett Harrynek, hogy üljön le ő is, és lásson neki az evésnek.
Harry vett egy mély lélegzetet, behunyta a szemét, és igyekezett úgy tenni, ahogy Piton tanácsolta. Nehezebb volt, mint gondolta. Már öt éve ismerte Ront, de őt utánozni mégsem tűnt túl egyszerűnek.
Egyedül az evését tudta elég élethűen bemutatni, és nem is esett nehezére, mert tényleg éhes volt.
Piton kuncogott. Ez is szokatlan volt tőle egyébként, de ebben az alakjában most nem tűnt fel.
- Jellemző, hogy ez megy a legjobban. De azért nem kell túlzásba vinni, a te gyomrod nincs hozzászokva ahhoz, hogy rágatlanul nyeld le az ételt, és egyelőre magunk vagyunk.
Harry megkönnyebbülve tért vissza saját evési tempójához.

 

A borítókép a Freepik képének felhasználásával készült.