Harry rémülten meredt Billre, és remélte, hogy az előbb rosszul hallotta. Forrón remélte. Neem, ezt nem tehetik vele! Hát Dumbledore-nak teljesen elment a ... hát nem emlékszik, hogy mi lett a vége annak, amikor utoljára Pitonra bízta őt, hogy tanítsa?! És akkor most még a házába küldi, hogy itt töltse a hátralévő időt szeptemberig?! Hisz meg fogja ölni az a rohadék az állandó gúnyolódásával!
- Mi a baj, Harry, meglepődtél? - kérdezte Bill az elsápadt fiút vizsgálgatva.

- Ez ... ez a ház tényleg Pitoné? - nyögte keservesen, és úgy érezte, azonnal le kell ülnie. Odabotorkált a konyhaasztalhoz, és lehuppant az első útjába kerülő székre.
- Nem, nem az övé. Csak ő vigyáz most rá.
- Akkor ... akkor kié? A családjáé? - Kicsit megkönnyebbült, bár igazából nem értette, miért.
Van egyáltalán családja? - tette hozzá gondolatban. Valahogy nem tudott a férfihoz kötni semmilyen családot: testvéreket vagy szülőket se.
- Ööö ... az unokatestvéréé - Bill közben már a tűzhely körül tett-vett, és valami finom illat kezdett terjengeni a levegőben.
- Ha igazán pontosak akarunk lenni, ez már nem is Piton-, hanem Malfoy-ház - tette hozzá.
- Mi??! - Harryban újra megfagyott a levegő. Hát itt ... itt aztán tényleg senkinek nem jutna eszébe keresni őt. Egy Malfoy-házban ...
- Úgy érted, hogy a Pitonok és Malfoyok rokonságban állnak egymással?
Végül is ez nem volt különös, hisz mindkettő hasonló család volt. Aranyvérű és gonosz. Ugyan Harry eddig még sose gondolt Pitonnak semmilyen rokonára, de csak ugyanolyanoknak tudta elképzelni őket, mint a tanárt.
- Hát ... szegről-végről igen - válaszolta Bill, és evőeszközt vett elő. - Sütöttem neked stake-et, remélem, ízleni fog. Gondolom, megéheztél a hosszú út alatt. Mordont ismerve biztos hosszú volt, tehettetek pár kitérőt - vigyorodott el.
- Ne is kérdezd ... - legyintett Harry, aztán szemrevételezte az elérakott tányért. Jól nézett ki, kifejezetten jól.
- Nem is tudtam, hogy tudsz főzni.
- Még Egyiptomban tanultam meg egy barátomtól. De ne félj - nyugtatta meg a felpillantó fiút -, neked nem fogok arab ételeket főzni. Nem is lenne miből.
- Tulajdonképpen - telepedett le mellé egy csésze teával a kezében - ezért is választottak engem, mert tudok főzni. Meg persze a lábam miatt.
Aztán látva Harry értetlen arckifejezését, megmagyarázta.
- Arra, hogy vigyázzak rád és gondoskodjak rólad. Kellett valaki melléd, egyedül csak nem hagyhattunk, itt ugyanis nincsenek házimanók. Egy sincs.
- Ez ... akkor ez azt jelenti, hogy Piton sincs itt? - Harryben kezdett megszűnni a remegés attól, hogy bármelyik pillanatban előkerülhet a tanár a ház valamely zugából.
- Nem, persze, hogy nincs. Ő nem lakik itt.
Harry - aki eddig csak piszkálgatta az ételt - ezt hallva egész felderült, és lelkesen nekilátott az evésnek. A hús porhanyós volt, a krumpli ízletes, és kezdte úgy egyébként is sokkal szebb színben látni a világot.
- Na de - kezdte elgondolkodva, tele szájjal -, hol van ez az unokatestvére?
- Külföldön. Már évek óta ott van, és Perselus szerint soha nem is fog ide visszajönni. Ott van a családja. Ha meg mégis, akkor arról úgyis értesíti őt előtte.
- És ... más Malfoyok vagy Pitonok se jönnek ide?
- Nem. Ööö ... várj, megpróbálom elmagyarázni, de előre szólok, hogy nagyon bonyolult. Szóval a professzor apjáé volt eredetileg a ház, de ő eladta nem sokkal a halála előtt. Méghozzá a saját bátyjának adta el. Nem tudom, miért. Megkérdezni meg nem mertem, miért nem akarta, hogy az egyetlen fia örökölje ... A lényeg az, hogy eladta a professzor nagybátyjának, de aztán az is meghalt, meg a felesége is, egy Devon-lány. Meghaltak a közös gyerekeik is, meg azok is, akiket még Amaryllis Devon hozott az előző házasságából, amit egy Malfoyjal kötött, és akinek a halála után ment férjhez Perselus nagybátyjához. Illetve az egyik ilyen Malfoy-féle gyerek életben maradt, az övé most a ház. De mindenki más meghalt ... Tudodki hívei voltak. Egy részük azért halt meg, mert rosszul szolgálta őt ... a többi meg azért, mert túl jól ... és nem adták meg magukat az auroroknak ...
- És ez .. ez, aki életben maradt?
- Demona? Hát, ő sose volt halálfaló. Amint befejezte a Roxfortot, elhúzott innen messzire. De ő egyébként is egy ... kakukktojás volt, ahogy a professzor mondta. Nem igazán értettem, de láthatólag nem akart beszélni róla. A lényeg az, hogy övé a ház, de sose tartotta a kapcsolatot a Malfoyokkal és azok se vele, így aztán ők sem jönnek ide. Legalábbis nekem így mesélte el ezt az egészet Perselus, amikor nyár elején felkészítettük a házat. De nyugodt lehetsz, a professzor tudja, hogy mit csinál, és biztonságban leszel itt.
- Felkészítettétek a házat? Ezt hogy érted?
- Hát ... hallottál már a múmia bűbájról?
Harry csak bután nézett.
- Az igazi neve konzerváló bűbáj, de mi csak múmiának hívjuk. Az a lényege, hogy ha szeretnénk épségben és változatlanul megőrizni valamit, akkor ezt kell használni. Például ha egy házat, mint ez - mutatott körbe - hosszú időre elhagynak, de nem szeretnék, ha közben tönkremenne, vagy belepne mindent a por meg a pókháló, akkor elvégzik a múmiát. És onnantól kezdve olyan, mintha megállna az idő a házban. Eshet eső, fújhat szél, az nem érinti, nem kezd el peregni a vakolat, nem ázik be a tető ... semmi. A bútorokat nem kell letakarni, mert nem száll le rájuk a por. Érted?
- Aha, értem.
- Na, és erre a házra is ezt a bűbájt bocsátotta rá a tanár úr. Igen ám, csakhogy amíg ez rajta van, addig ide be se lehet jönni. Ezért át kellett alakítanunk úgy, hogy csak a külső részekre hasson a bűbáj, a belső helyiségekre meg ne. Így most kívülről olyan, mintha semmi sem történt volna, csak a behúzott függönyöket látni, és ha valaki próbaképpen megvizsgálja a házat, vagy be akarna jönni a főbejáraton vagy akárhol, akkor megérezné a múmiát, ami kívülről rajta van továbbra is, és azt hinné, hogy az egész házat áthatja. Innen pedig a múmia nem enged ki semmit. Se hangot, se fényt, még varázsolhatunk is idebenn, azt se lehet észrevenni. Még te is varázsolhatsz, itt nem veszi észre a minisztérium se - mosolyodott el.
- Ffú, az klassz! - Harrynek határozottan kezdett tetszeni a dolog.
- Egyedül a füsttel volt gondunk - folytatta Bill. - Merthogy azt se engedi ki, és akkor megfulladnánk tőle. De aztán Perselus kotyvasztott valamit, ami megköti a füstöt, úgyhogy most minden kéményben van egy ilyen ... ilyen szűrőszerű. Majd ne felejtsük el naponta mindet ellenőrizni, mert ki kell cserélni őket, ha túl barna lesz a színük.
- És van ilyen izé ... ez a szűrőbe való kotyvalék, vagy Pitonnak ide kell jönni, hogy új adagot főzzön? - Harry szerette volna azt hallani, hogy nem, nem kell idejönnie, mert akkor végleg megnyugodott volna.
- Egy darabig elleszünk a meglévő mennyiséggel - válaszolta Bill és tűnődve szemlélte a fiút.
- Tulajdonképpen mi bajod van Perselussal? - kérdezte aztán csöndesen. - Félsz tőle?
- Az én helyemben te is félnél tőle! És utálnád, ahogy én! - kiáltotta haragosan a fiú, eltolva a kiürült tányért maga elől.
- Miért? - kérdezte Bill nyugodt, de komoly hangon. - Mit csinált veled?
- Hogy mit? Állandóan megaláz, kigúnyol .... - ömleni kezdett belőle az összes sérelme, felsorolta a tanár minden piszkos és aljas húzását, és közben örült, hogy végre van egy ember, egy felnőtt - hisz Bill már, ha fiatal is, de felnőtt -, akinek mindezeket elmondhatja, és aki láthatólag megérti.
Mert a fiatalember nem vágott közbe egyszer sem, nem intette le, csak figyelmes szemmel hallgatta, míg csak Harry el nem csendesedett. A csend hosszúra nyúlt, és Harry most vette csak észre, hogy szinte egész idő alatt kiabált. Még a torka is kaparni kezdett tőle. Viszont határozottan megkönnyebbültnek érezte magát utána.
Rápillantott Billre, aki továbbra is őt figyelte töprengve. Aztán előrehajolva, végig Harry szemébe nézve lassan, csendesen, nyugodtan beszélni kezdett.
- Először is: ne kárhoztasd azért, hogy kivételezik a mardekárosokkal. Így vagy úgy, de minden házvezető ezt teszi. Ő legfeljebb sokkal inkább, és sokkal nyíltabban. Az én időmben is így volt már ez, és ha belegondolsz, még McGalagony is ilyen bizonyos fokig.
- Ő nem is ... - kezdett volna tiltakozni, de Bill leintette.
- Te sem kviddicsezhettél volna elsősként, ha ő nem járja ki neked a külön engedélyt. Már pedig akkor a házkupát se biztos, hogy megnyeritek, sőt ...
Harrynek eszébe jutott az első seprűje, a Nimbusz Kétezres, amit McGalagony vett neki, és nyelt egyet.
- Másodszor - folytatta Bill -, én jól ismerem Perselust, tanárként is ismerem, tanított engem is a roxfortos éveim második felében. Tudom, hogy pocsék modora van, tudom, hogy hirtelen haragú, és ha haragszik, olyankor gyakran igazságtalan. Ráadásul haragtartó is. De nem gonosz. Akkor sem az, ha időnként úgy viselkedik. Ő nem bántani akarja a diákjait, hanem ösztökélni, hogy a maximumot nyújtsák. És szidhatod akárhogy, de a legtöbb esetben el is éri ezt, mert annyira félnek tőle, hogy mindenki háromszor annyit foglalkozik bájitaltannal, mint bármelyik másik tárggyal. Ne mondd, hogy te nem azt tanulod a legtöbbet ...
- Hát ... - mostanában tényleg azt tanulta a legtöbbet, de korábban ... Jobban meggondolva, tényleg a többtekercses bájitaltan házik fölött görnyedt a leghosszabban, még akkor is, ha utálta, csak épp semmi foganatja nem volt, mert rögtön kiment a fejéből minden, ahogy meglátta Pitont. Akárcsak Neville-nek.
- Oké, ez a módszer nem válik be mindenkinél - folytatta Bill, mintha csak a gondolataira felelne -, de nagyon sokuknál igen. A Roxfortból kikerültek messze híresek a bájitaltantudásukról, amióta ő tanítja a tárgyat. Minden, az utóbbi időben üzletet nyitó főzőmesternek nagyon jól megy, elég csak elhíresztelniük, hogy a Roxforban tanultak az ő keze alatt. Tudtad te ezt?
- Nem, nem tudtam - motyogta megszégyenülten a fiú, és eszébe jutott a kopott, mások által agyonhasznált Furfangos főzetek, amit ő is oly sok haszonnal forgatott.
- Pedig így van - bólintott a férfi, és hátradőlt a széken.
- Tudod -, folytatta, miközben az állát vakargatta elgondolkozva - azt hiszem, minden más hibája is leginkább ebből a maximalizmusából fakad. Ő mindig a legjobbra, a tökéletesre törekedett, és képtelen felfogni, hogyan hiányozhat valakiből a szorgalom és ez a fajta igyekezet. Márpedig - nézett Harryre cinkos mosollyal - mindketten tudjuk, hogy a diákok nagy része szeret mindent a könnyebbik végén megfogni. És ő is tudja. Csak éppen nem bírja ezt elviselni, és ezért aztán nem bírja a tanítványait se. Idegesítik őt, dühítik őt a lustaságukkal, meg azzal, hogy többnyire lenézik a tárgyát. És ezt a dühét sajnos egyrészt ki is tölti rajtuk, másrészt már eleve így áll mindenkihez hozzá. Ha valaki be akarja bizonyítani neki, hogy valóban azzal az odaadással fordul a főzés felé, mint amit ő elvár, akkor nagyon-nagyon kitartónak kell lennie.
- Vagy Draco Malfoy kell, hogy legyen a neve, és a Mardekárba kell járnia - morogta bosszúsan Harry, de magában valahol igazat adott Billnek. Piton tényleg ilyen volt, csak épp ő sose gondolt arra, hogy a tanár szemszögéből nézze a dolgokat. Egyszerűen elkönyvelte őt magában egy rohadt alaknak rögtön az első találkozásuk után, és kész.
- Oké, tegyük fel, hogy megértem, miért olyan, amilyen. De ez nem változtat azon, hogy akkor is csak szemétkedik, mindegy milyen okból és célból. Engem meg ... engem meg úgy gyűlöl, hogy annál jobban már nem is lehetne! És nem ám azért, mert nem vagyok jó a tárgyából, gyűlölt ő már akkor is, amikor először meglátott! Egyszerűen csak az apám miatt, aki ... - ezt nem akarta elmondani Billnek - ... akivel annak idején nem szívelhették egymást - fejezte be sután.
- És szerinte én is olyan vagyok, mint ő ... De én nem vagyok az apám, és nem is vagyok olyan! - kiáltotta. - És nem is akarok olyan lenni ... - tette hozzá maga elé motyogva.
- Harry, én nem ismertem az édesapádat. Nem tudom, ő milyen volt, de mindenkitől azt hallom, hogy tényleg nagyon hasonlítasz rá.
- Csak külsőre, meg hogy jól kviddicsezett ő is ... - fintorgott Harry.
- Mindegy, te tényleg nem vagy az apád. Viszont te vagy az A-Fiú-Aki-Túlélte - skandálta Bill.
- Híres vagy, mindig is az voltál, és általában mindenki nagyra tart. És én nem azt mondom, hogy nem érdemled meg, mert igen, csak épp nem azért, amiért annak tartanak. Ezt te is tudod.
A fiú vöröslő arccal bólintott.
- Tudom. És utálom is ezt - morogta.
- Elhiszem. De a tény még tény marad, hogy ez így van, és Perselust roppant mód tudja idegesíteni, ha valakiről úgy érzi, hogy érdemtelenül kap figyelmet és elismerést. Neki világ életében meg kellett küzdenie a sikerért, és sokszor a kemény munkája ellenére sem kapta meg azt, ami másnak könnyedén az ölébe pottyant. Ezért aztán végtelenül dühös tud lenni az ilyen emberekre, és te ilyen vagy, Harry. Ezért piszkál téged annyira már a kezdetektől. Be akarja bizonyítani, hogy érdemtelen vagy a figyelemre. És ez ellen csak egyet tehetsz ...
Harry némán várta a hatásszünet végét.
- Be kell bizonyítanod neki, neki, és nem másnak, hogy igenis, a saját erődből is képes vagy elérni valamit, valami nagyot, valami olyat, amit ő is értékesnek tart.
- És úgy mégis, mi legyen az? Öljem meg Voldemortot? - fakadt ki Harry, aztán ijedten elhallgatott.
- Egen, az azt hiszem, elég meggyőző lenne számára - grimaszolt egyet Bill. - De szerintem az is elég, ha lenyűgözöd a bájitaltan tudásoddal ... amit részben már meg is tettél - mosolyodott el.
Harry kérdőn nézett rá, hogy érti ezt.
- Úgy tudom, elég jól sikerült az RBF-ed ... - vigyorgott Bill.
- Uhh ... hát igen - pirult el a fiú. - De te honnan tudsz róla?
- McGalagony mondta anyának. Ron is ott volt, és tett valami hitetlenkedő megjegyzést, mire a professzor asszony azt válaszolta, hogy a tanár úr még Ronnál is jobban meg volt lepve, és bár morgott valamit arról, hogy V-s elmélettel semmi helyed a haladó csoportban, de csak rutinból tehette, mert nem is tiltakozott igazán, amikor Dumbledore rászólt, hogy ott akar látni téged szeptembertől.
- Hmmm ... - Harry elgondolkodva piszkálgatta a karján lévő sebhelyet, amit előző nap szerzett a pince takarítása közben. Végül is ... lehet abban némi igazság, amit Bill mond. Ha volt valami, amivel hatni lehetett Pitonra, az egy hibátlan dolgozat vagy főzet volt. Hermionét például szintén előszeretettel piszkálta, mert griffendéles volt, mert tudálékos volt, és főleg, mert Harry barátja volt, és nemegyszer vont le pontot miatta. De a jegyeit sose rontotta le. - Na, de most ne törd rajta a fejed. Nem valószínű, hogy idejönne és találkoznod kellene vele. Mióta nyár elején itt jártunk együtt, azóta szerintem nem volt itt. Sőt, igazából nem tudom, merre járhatott egész nyáron, mert sehol nem találkoztam vele, és senki nem tudta, hol van. Dumbledore annyit mondott, hogy dolga van. Talán elutazott. Tegnap meg akartam kérdezni tőle, amikor idejöttem, de nem volt időnk beszélgetni, éppen csak beengedett, aztán már ment is.
- Beengedett?
- Persze, mit gondolsz, hogy jutottam be? A múmia nem enged be senkit kívülről, kivéve azt, aki életre hívta.
- Jut eszembe, most hol vagyunk? Úgy értem, hol van ez a ház? És hogy kerültem ide a kriptából?
- A házat jobb, ha nem tudod, hogy hol van, mert később is szükség lehet rá, és titokban kell maradnia. Egyébként én se tudom - mosolyodott el. - De azt tudom, hogy elég messze van a temetőtől. Az a koporsó meg ez a láda - intett az utóbbi felé - egyfajta különleges zsupszkulcs. Csak egy irányba működnek, mégpedig egymás felé. Azzal lép működésbe, ha belefekszel, és lezárod a fedelét. De meg se próbáld használni, a kriptából úgyse juthatsz ki, és ott benn is van pár csapda, amit Remus újraélesített, amikor elment.
- Ne félj, vigyázunk rád, és itt biztonságban vagy - állt fel az asztaltól. - Gyere, megmutatom neked a házat.

A konyhából egy teljesen feltöltött éléskamra nyílt. Szemben vele volt a nappali, mellette a könyvtárszoba. A könyvek zárt, üvegajtós szekrényekben sorakoztak katonás rendben, és Bill óva intette, hogy egyedül kutakodjon közöttük.
- Sok köztük a fekete mágiás - magyarázta.
A földszinten volt még egy fürdő, és egy másik az emeleten, ahol a hálószobák voltak. Harry szobájában egy franciaágy volt, de a holmijainak nyomát se látta.
- Estére meghozza Lupin, ne aggódj - mondta Bill. - De ha mégse, adhatok neked kölcsön pizsamát - tette hozzá vigyorogva. - Úgy látom, pont jó is lesz rád, igencsak megemberesedtél a nyáron - vizsgálgatta elismerően, és egy pillanatra megmorzsolgatta Harry vállát.
- Kinek a kedvéért gyúrtad így ki magad? Van valami kislány a láthatáron?
Harry fülig pirult.
- Vagy inkább fiú?
Harry még inkább zavarba jött.
- Nem, dehogy! Nincsen senki ... én különben se vagyok ... olyan.
Bill megrántotta a vállát.
- Még kiderülhet. De mindegy.
Harry megrökönyödve nézett rá.
- Ho ... hogy érted azt, hogy még kiderülhet? Nem fog kiderülni.
- Ugyan Harry, te is tudod, hogy ... Ja, te nem tudod ... - szakította félbe saját magát. - Te muglik közt nőttél fel.
- Mi az, amit nem tudok? - kérdezte most már bosszúsan a fiú.
- Hát ... szóval apa mondta egyszer, hogy a mugliknál elég ritka, meg még mindig furcsa, ha valaki a saját nemét, vagy azt is szereti. De a varázslóknál nem. Az aranyvérűeknél meg főleg nem. Bennünk szinte mindegyikünkben ott bújkál többé-kevésbé a hajlam. Bár azért többnyire kevésbé. És persze a legtöbben a másik nemet kedveljük, csak ... szóval nyitottabbak vagyunk, meg nem csinálunk ebből ügyet.
- De ... miért? Úgy értem, miért van meg a hajlam?
- Hhh ... hát, ezt én nem tudom neked pontosan elmagyarázni. Valami olyasmivel van kapcsolatban, hogy belterjesség. Tudod, ez az egymás közt házasodás. Közeli rokonok itt se házasodhatnak, de akkor is ... elég szűk ez a kör, sokkal inkább, mint a mugliknál. És köztünk több az albínó, meg fogékonyabbak vagyunk pár betegségre. Balkezes is sokkal több van közöttünk, de ezt tanultad is, nem?
- Ja, igen. Mágiatörténetből. Hogy régen azért üldözték a balkezeseket a varázstalanok, mert azt az ördög művének tekintették, akárcsak a varázslást, és összekapcsolták a kettőt - mert gyakran össze is tartozott.
- Ühüm. Na, de ne foglalkozz ezzel, hisz végül is olyan mindegy. Csak azért szólok, hogy ... szóval, ha megtudod itt valakiről, akkor ne csodálkozz. És ... mi nem szoktunk ezért senkit se kiközösíteni, vagy ilyesmi, mint a mugliknál ...
Harry furcsállotta, hogy láthatólag Bill kezd jobban zavarba jönni, mint ő maga volt. És egy kósza gondolat futott át az agyán, de elhessegette. Hisz ahogy Bill mondta, végül is mindegy. Bill rendes fiú, és nem fogja őt ... semmit se fog vele csinálni, és kész.
- Oké, értem. És mi van még följebb? - kérdezte, hogy elterelje a beszélgetést másfelé.
- Fönn? Ott semmi. Régen a házimanók szállása volt. Pici kamrácskák vannak benne. Legalábbis Perselus ezt mondta, én még nem is jártam fenn. De ha akarod, megnézhetjük.
- Nézzük - rántotta meg Harry a vállát. Jobb ötlete úgysem volt.
Ez már a padlástér volt, és múmia ide vagy oda, azért a kinti kánikula itt is éreztette hatását. Fullasztó volt az idefönn megrekedt levegő, pedig odakinn már estére járhatott az idő Harry órája szerint. Nem is akartak sokáig fenn maradni, épp csak benyitottak egy kicsi és üres kamrába.
- Szerintem a többi is ilyen - mondta Bill a fájós lábát dörzsölgetve, aztán hirtelen mindketten összerezzentek a fejük fölött felhangzó zajra.
- Csak a macskák. Párzási időszak van, az Odú tetején is mindig ott verekednek ilyenkor - suttogta Bill.
- Szabad nekünk ezt hallani? Úgy értem ... a múmia beengedi a hangot, csak kifelé nem? - kérdezte szintén súgva Harry.
- Hm. Ebben nem vagyok biztos, de szerintem nem szabadna. És a meleg is gyanús. Mintha itt túl gyenge lenne a védelem. Ezt meg kell kérdeznem Perselustól. Majd üzenek neki Remussal. Gyere, menjünk le.
Harryt egyáltalán nem nyugtatta meg ez az egész, különösen az nem, hogy mégis megjelenhet itt Piton. Mert bármit is mondott délután Bill, még mindig összeszűkült a gyomra a tanárnak még a gondolatára is.