Amikor először láttam a Man in Black végét (klasszikus film, aki még nem látta, pótolja!) egyfajta aha! élményem volt.
Ateista vagyok, ennek ellenére mindig is szerettem úgy gondolni az univerzumra, hogy nem az a teljes egész, hanem az is csak része valami még nagyobbnak. Ehhez a nagyobbhoz képest a teljes univerzum egy apró pont. Azon belül a mi kis Naprendszerünk, még apróbb, a Föld még kisebb, rajta én végképp észrevehetetlen és jelentéktelen vagyok.
Ami azt jelenti, hogy a problémáim is azok. Vagyis bármilyen gondom van, abban nem szabad elmerülni, mert igazából nem is számít.
Persze a céljaim és a sikereim se számítanak - de azok legalább boldoggá tesznek engem. A gondok meg nem, tehát azokkal nem kell túl sokat foglalkozni, meg a szívemre venni.

Ez pedig egy gyönyörű barátság kezdete* volt köztem és a pozitív gondolkodás között.

*
Ma is volt egy aha! élményem, bár kevésbé felemelő. Valamiért azt hittem, hogy ez az idézet a Macska-jajból való, amit ugyan nem láttam, csak arra való hivatkozásokat a szólás kapcsán. Aztán ma rádöbbentem, hogy a Casablancából való, amit viszont láttam, csak magyarul. A szinkron fordítója meg egészen egyéni megoldást választott.