Amióta a Sharp Eyes volt a Legfőbb Vezér hajója, a szokásos személyzet másfélszeresét kellett elhelyezni rajta. Nem csoda, hogy az Első Rend újonnan kinevezett őrnagya továbbra is abban az irodának nevezett lyukban volt kénytelen dolgozni, amit még hadnagyként örökölt meg előző felettesétől.
Tyler őrnagy még mindig nem szokta meg, hogy főtiszt lett belőle, és új feladatai eléggé lekötötték ahhoz, hogy ne is legyen ideje erre. De legalább mostanában már ki tudta aludni magát - időnként. Ám rengeteg munkája ellenére, még ő is értesült róla, hogy a hídon pár órával ezelőtt olyan heves vita zajlott le, amelynek eredményeként Hux tábornok a gyengélkedőre került.
- Törölje le az arcáról ezt a kárörvendő vigyort, Fremden! - utasította Tyler a tisztelgő főtörzsőrmestert, amikor az ebédlőnél összefutottak. - Még mindig áll az alkunk.
Fremden arcára rá volt írva, hogy szerinte ez már nem sokáig lesz így, de Tyler továbbra sem aggódott a pénze miatt. Hux csupán egy közepesen komoly agyrázkódást kapott és megrepedt a csuklója, az őrnagy pedig, mint a SZER vezetője, jól tudta ezt.
Aznap, az esti műszak második órája még mindig a helyén találta. Épp a toborozók jelentéseit nézte át, amikor árnyék takarta el a folyosóról beszűrődő fényt. A nyitott ajtóban maga a Legfőbb Vezért állt. Tyler felpattant és vigyázzba vágta magát, Kylo Ren azonban nem úgy nézett ki, mint aki hivatalos ügyben jött. Tétován álldogált, mintha maga sem tudná, továbbmenjen-e, vagy maradjon és kibökje végre, mit akar. Mert az nyilvánvaló volt, hogy nem véletlenül nézett be Tylerhez.
- Őrnagy.
- Uram.
A kínos csöndet megtörő két szót újabb kínos csönd követte. Csak azért nem ez volt a világ legidétlenebb társalgása, mert valójában nem is beszélgettek.
- Hozna nekem egy cafot?
- Máris, uram! - vágta rá Tyler, aki régi katonacsaládból származott, és már öt éves korára megtanulta, hogy az effajta kérdések valójában utasítások, és neki azonnal engedelmeskednie kell. Ráér majd később elcsodálkozni azon, miért fogalmazott ilyen udvariasan Ren, és mi a halálért akarja eltávolítani őt az irodájából. Kylo Ren ugyanis nem fogyasztott se cafot, sem semmilyen más hasonló italt - erre Tyler akár egész éves fizetését feltette volna Fremdennél. Igazából ifjú Vezérüket sem enni, sem inni nem látta még senki - hogy mi táplálta szinte állandó dühén kívül, azt senki sem tudta.

Csak a szomszédos ebédlőhelyiségbe kellett átmennie az automatához, és ez megnehezítette a dolgát. Egyetlen magyarázat kínálkozott Ren viselkedésére: a Tyler irodájában lévő terminált akarja használni, méghozzá az őrnagy jelenléte nélkül. A Rend Vezérének persze minden létező adathoz volt hozzáférése, de úgy tűnik, nem akarta, hogy bárki megtudja, mi után kutakodik.
Tyler őrnagy pocsék céllövő volt, csapnivaló stratéga és a gyenge fizikuma egyébként sem tette alkalmassá arra, hogy harcoló alakulatnál szolgáljon. De egyáltalán nem volt ostoba, és most is igaza volt. A szellőző rendszeren át világosan hallotta azt a jellegzetes pittyegő hangot, amikor egy keresés lefuttatása után megjelenik a terminálon az eredmény. Az automata már elkészítette a cafot, és Tyler a forró poharat egyik kezéből a másikba pakolgatva azon gondolkodott, milyen ürüggyel maradhatna tovább az étkezőben, hogy Ren zavartalanul befejezhesse a dolgát. Semmi kedve nem volt félbeszakítani a Vezért, mert ha feldühíti, nem biztos, hogy megússza annyival, mint Hux.

A hirtelen felhangzó robaj és döndülés azonban ösztönösen cselekvésre késztette, és mielőtt végiggondolta volna, mit is tesz, ott termett az irodája ajtajában. Aztán ledermedve és kikerekedett szemmel bámulta a rémisztően furcsa látványt: Kylo Ren, az Első Rend vezetője, a misztikus hatalommal bíró és rettenthetetlen Ren lovag most hátát a falnak vetve, úgy meredt a képernyőre, mint aki szellemet lát.
Tyler széke felborulva hevert az ajtóban; az őrnagy nem tudta eldönteni, hogy Ren akkor lökte oda, amikor felugrott róla, vagy az Erővel taszította el az útjából. Az asztalán fekvő holmik között is volt némi káosz, de ettől eltekintve Tyler semmi olyat nem látott, ami megmagyarázta volna Kylo viselkedését. A terminálon Hux egészségügyi kartonja és a gyengélkedő megfigyelő monitorai látszottak, de az állapotjelzők nyugodt zölden ragyogtak. Tylerben valami furcsa érzés emelte fel a fejét a ténytől, hogy Ren aggódott régi iskolatársáért, akit ő juttatott a kórházi részlegbe, de nem akarta, hogy erről bárki is tudomást szerezzen.

Nem értette, miért érzi ezt Kylo a gyengeség jelének; ő maga inkább tiszteletre méltónak találta. Kevés ember képes szembenézni önmagával és tettei negatív következményeivel ... ám mielőtt továbbgondolhatta volna a dolgot, rájött, hogy valami furcsa zsibongás erősödik az elméjében. Ren továbbra is a képernyőt nézte, de a keze furcsa szögben Tyler felé irányult. Az őrnagy tudta mit jelent ez, és tudta azt is, hogy félnie kellene: ha Kylo bármi olyat talál az agyában, ami nem tetszik neki, habozás nélkül végezni fog vele. Talán már azért is megteszi, mert Tyler tanúja volt valaminek, amit ugyan nem értett, de biztosan nem kellett volna látnia.

Mégsem félt. Öt bátyja és az apja mellett korán megtanulta, hogyan fogadja el azokat a helyzeteket, amelyekben tehetetlen. A félelem semmitől sem ment meg. Csak még rosszabbá teszi az elkerülhetetlent.
A zsibogó érzés lassan beborította az elméjét és ő ellazulva hagyta, hogy a lovag turkáljon az emlékei és érzései között. Nem volt fájdalmas, csak kissé furcsa és kellemetlen. Aztán az a láthatatlan erő visszavonult és Tyler mélyet sóhajtott. A szája kiszáradt és legszívesebben belekortyolt volna a kezében lévő cafos pohárba.
Persze nem tette. Renre nézett, akin már nyoma sem volt az előbbi megdöbbenésnek vagy rémületnek ... bármi volt is az. Furcsa mód dühösnek sem tűnt - inkább elgondolkodónak.
- Hogy áll a fogadás? - kérdezte aztán szinte derűsen.
Tyler hirtelenjében nem tudott mit válaszolni. Vajon Ren eddig is tudta, mi folyik a hajón, vagy csak most olvasta ki a fejéből?
- Én még a pénzemnél vagyok, uram - felelte végül óvatosan.
Ren felnevetett, Tyler pedig szinte sóbálvánnyá vált a csodálkozástól: az a Kylo Ren, akit ő ismert, sosem nevetett. Vagy mosolygott. Még fenyegetően sem. Tyler szerint nem is tudta, hogyan kell. Már annak idején, Ben Soloként sem a vidámságáról volt közismert ...
Kylo arcán elhalványult a jókedv, és valami furcsa, kissé fenyegető él tűnt fel helyette, ahogy közelebb hajolt Tylerhez.
- De csak addig, amíg Fremden főtörzsőrmester meg nem tudja, milyen régről is ismerjük egymást ... Dena.
Tyler egészen eddig a pillanatig nem tudta eldönteni, hogy Ben emlékszik-e rá a középiskolás évekből: soha nem adta semmilyen tanújelét. De most rájött, hogy valójában már az első percben felismerte őt. Csak nem tulajdonított jelentőséget sem ennek, sem Tylernek.
Ren hátrébb lépett és kihúzta magát, mint aki menni készül. Az arcán, mint egy maszk, újra ott volt a szokásos két arckifejezése - a kifürkészhetetlenül érzelemmentes és a dühös - közül az előbbi.
- Úgy vélem, nincs okom megosztani vele ezt az információt. - Ren hangsúlya egyértelművé tette, amíg Tyler tartja a száját az itt történt furcsa dolgokról, addig nem kell félnie kellemetlen következményektől, és az agyának átszondázása után Ren úgy véli, bízhat benne.
- Őrnagy.
- Uram.
A lovag hatalmas léptekkel távozott, Tyler pedig egy hajtásra megitta a cafot. Úgy érezte, szüksége van rá.
Aztán felállította és helyére tolta a székét, majd leroskadt rá, és egy teljes percig csak ült ott azon tűnődve, mi a bánatos kriff történt itt az előbb.