Egy csodás példa arra, hogyan lehet elcseszni egy egyébként egész jó "vámpíros" könyvet egy béna címmel és egy borzalmas borítóval.
De tényleg: az ég világon semmi köze a borítónak a tartalomhoz!

Nem csoda, hogy a molyon is alig van komment Steven Spriull A sötétség urai című regényéhez.
Amit legalább 20 éve olvastam és még mindig emlékszem a lényegére! Pedig rajtam a legtöbb könyv csak átmegy - élvezem (már ha jó), amíg olvasom, de pár nap után már elhalványul a történet a fejemben.

De ez a vérevő dolog megmaradt bennem. Illetve az is, hogy az író próbált valami kevésbé misztikus, inkább tudományos hátteret adni a történetnek. A szerző egyébként inkább orvosi krimiket szokott írni (a Vérbankot olvastam tőle, és az is tetszett, illetve megmaradt bennem. Megjegyzem, a szerző is választhatott volna jobb könyvcímeket, mert a Vérbank is nagyon megtévesztő. Magyarul még inkább. Meg hát a borító ebben az esetben is erősen megkérdőjelezhető.)

De a lényeg: ne rettentsen vissza senkit az szörnyű borító vagy cím, tessék bátran bepróbálni!

Fülszöveg:

Merrick Chapman középkorú rendőr Washingtonban, valójában azonban nem ember, hanem hemofágosz, azaz vérevő. A fágoszok általában normális szülőktől, de szokatlan génnel születő, különleges képességű, gyakorlatilag halhatatlan lények. Csak friss vérrel táplálkozhatnak, ezért állandóan ölniük kell.
Eddig csak egyiküknek sikerült legyőzni – legalábbis lelkileg – a vele született öléskényszert, s immár ötszáz éve próbálja kijátszani ezt a késztetést. Azóta – hogy az embereket megmentse tőlük – módszeresen pusztítja saját fajtársait, lassú, kínos halálra ítélve őket.
Egyetlen fágosz, a fia, Zane siklott csak ki a kezei közül ez idáig – 1995-ben azonban eljött a végső leszámolás ideje.

A maga módján izgalmas, de kegyetlen thriller a kimeríthetetlen fantázia újabb bizonyítéka.