Régen utáltam az őszt. Eleinte azért, mert kezdődött az iskola. Aztán már csak azért, mert véget ért a kedvenc évszakom, a nyár.
Be kellett töltenem a negyvenet ahhoz, hogy értékelni tudjam a szépségeit.
Plusz kellett egy globális felmelegedés ahhoz, hogy még ősszel is sokáig szép idő legyen.

Második osztályos koromban meg kellett tanulnunk Petőfitől az Itt van az ősz, itt van újra című vers első két verszakát, én meg megjegyeztem magamban, hogy Petőfi tiszta bolond volt. Egy évvel később, amikor az Alföldet tanultuk, már biztos is voltam ebben. (Hegyek között születtem.)
De aztán középiskolában a Szeptember végén megváltoztatta a véleményem és megszerettem Sándorunkat, jó pár versével együtt.

És ha már az őszről van szó, akkor álljon itt kisgyerekkoromból egy zenés emlék.

Körülbelül 3 éves lehettem (igen, én ilyen kis koromra is vissza tudok emlékezni), amikor egy őszi napon apám, a bátyám és én lementünk a játszótérre vasárnap, hogy ne legyünk útjába anyámnak, aki ilyenkor szimultán főzött és takarított. De apám megunta a banánt, meg a kihalt játszóteret, ahol csak mi lézengtünk, és visszament a lakásba. Engem meg rábízott a bátyámra, hogy egyrészt vigyázzon rám, másrészt lökje meg időnként a hintát, amin ültem, mert még nem tudtam hajtani magam. De a bátyám is ráunt a lökdösésemre és el akart mellőlem kószálni. Viszont én nyígtam, hogy lökjön. Mire azt mondta, hogy megtanít hajtani magamnak a hintát.

Nemigen hittem neki; hogy tudna ő engem erre megtanítani?! De engedelmesen követtem az utasításait.

- Kapaszkodj a láncba és hajolj előre!
- A lábadat húzd magad alá, hátrafelé!
- Most dőlj hátra, közben nyújtd ki előre a lábadat!
- Most megint dőlj előre, lábat hátra!
- Megint dőlj hátra, lábat előre!
- Csináld ezt folyamatosan és el fog indulni a hinta.

Aztán otthagyott, és én már épp kezdtem volna pityeregni, mert a hinta ugyan kicsit mozgott, de nem nagyon. De azért még folytattam, amit mondott ... és csodák-csodája! A hinta tényleg elkezdett mozogni, ringani, lendülni, ahogy kell. Először csak kicsit, aztán egyre jobban és jobban! Én meg olyan boldog voltam, hogy sikerült megtanulnom! Csak hajtottam magam és nevettem, miközben bágyadtan sütött a nap, és a szemben lévő ház ablakából, ahol szintén főztek valamit, kihallatszott a rádió, ahol Kovács Kati énekelte a Mami blue-t.

Legyen még egy Kovács Kati szám itt: ha már ősz, akkor nem lehet más, csak az Indián nyár.

Egyébként Kovács Kati volt akkoriban a kedvenc énekesem - egyrészt egyedül őt ismertem, másrészt őt is csak azért, mert egyedül az ő dalában volt olyan szó, amit 3 évesként én is értettem: a rollert, mert az nekem is volt.