Még egész fiatal lány voltam akkoriban, és épp több hónapja munkanélküli, mikor végül sikerült elhelyezkednem egy ügyvédi irodában titkárnőként. Bár munkaköröm szerint az ügyvédurak és -asszonyok mindegyike hozhatott nekem gépelnivalót, ha épp sürgős volt, és más nem ért rá, de azért alapvetően csak egy ügyvédnő beosztottja voltam. Ő volt Judit.

Judit rendkívüli nő volt, már az első pillanattól kezdve nagyon szimpatikusnak találtam, sőt, csodáltam őt. Kedves volt, türelmes, barátságos és előzékeny. Engem is olyan közvetlenül fogadott, hogy rögtön feloldódott a bemutatkozás közbeni zavarom. Úgy beszélt és viselkedett, mintha már évek óta ismernénk egymást, és természetesnek vette, hogy jól ki fogunk jönni. És ez - mint egy önbeteljesítő kívánság - így is lett. Nagyon hamar összebarátkoztunk, holott azt hittem, ez lehetetlen egy olyan kapcsolatban, amikor az egyik fél a másik főnöke. De ő sohasem kért vagy utasított engem, sohasem éreztette ezt az alá-fölé rendteltségi viszonyt. Mindig a lehető legegyszerűbben közölte, mire van szüksége, és természetesnek vette, hogy a keze alá dolgozom, hisz ez a munkám; de ettől még egy percig sem tekintett alárendeltjének. Egy kolléga voltam számára, aki együtt dolgozik vele a közös célért.
 Én pedig örömmel segítettem neki, és igyekeztem a tudásom legjavát nyújtani. Judit ugyanis igazi profi volt. A szakmában is elismertnek számított, de számomra leginkább az volt a csodálatraméltó, ahogy az ügyfelekkel bánt: olyan szakszerűen és mégis közérthetően magyarázta el az ügyük jogi vonatkozásait, a lehetőségeket, az esetleges következményeket és tennivalókat, olyan magabiztosan, mégsem nagyképűen, hogy az emberek gyorsan megértették őt és megbíztak benne. Csodáltam, ahogy a viselkedésével helyre tudta tenni a szemtelen, agresszív újgazdagot, ugyanakkor empátiájával képes volt megérteni és vigasztalni a férje által kihasznált és elvert, kisírt szemű asszonyt is.

Ám nem csak a tudásáért csodáltam őt. Nőiessége is levett a lábamról. Volt valami a megjelenésében, amitől nagyon szépnek láttam. Már a negyedik iksz felé közeledett, a szeme és a szája sarkában finom ráncok bujkáltak , de mindig nagyon ápolt volt, soha kócosan, vagy félrecsúszott ruhában nem láttam, és oly kecsesen, nőiesen, de nem mesterkélten mozgott, hogy sugárzott belőle valami finom, üde nőiesség. Nekem minden tetszett rajta. Csodáltam az ízlését, amivel a szolid, de szép ruháit kiválasztotta, szerettem a finom illatot, ami halványan körüllengte.
Minden szempontból példaképemmé vált, úgy vágyakoztam rá, hogy bárcsak én is olyan lehetnék, mint ő. Tanulni szerettem volna tőle, ellesni titkait, elsajátítani a módot, amivel ilyen nagyszerűvé tudott válni. És legnagyobb örömömre ő szívesen foglalkozott velem és tanított engem. Amikor megtudta, hogy a munka mellett szakfordítói vizsgára készülök, sokat segített nekem megérteni a jogi kifejezéseket, és biztatott, ha elcsüggedtem, mert nem ment a tanulás. De a mindennapi élet apró dolgaiba is beavatott, a főzési szokásaitól kezdve a bőrápoláson át, a bankügyek intézéséig.
Egyszóval nagyon felnéztem rá, és végtelenül sokra becsültem őt, és a barátságát. Ez nem volt titok a kollégák előtt sem, s egy szép napon úgy döntöttek, hogy felvilágosítanak Judit felől.

Épp egy tárgyaláson volt, és nem vele, hanem néhány férfi kollégával mentem ebédelni. Akkor hangzott el a 'jó' tanács, hogy vigyázzak vele, tartsam a három lépés távolságot, ha nem akarom, hogy kikezdjen velem, mert Judit leszbikus. Ez nyílt titok, volt egy barátnője, akivel együtt éltek már hosszú évek óta, és a nő régen gyakran bejött hozzá az irodába, de lassan már egy éve nem látták. Nem tudni, miért szakítottak, de Judit azóta magányos lehet, mert sokkal többet dolgozik, mint azelőtt. Egy darabig csak néztem ki a fejemből, úgy megdöbbentem. Azt tudtam, hogy nem ment férjhez soha, de azt gondoltam, hogy a karrierje volt fontosabb, mint a család. Miközben hallgattam a körülöttem ülő férfiak alpári célozgatásait, hogy most már mennyire ki lehet éhezve, hát csak vigyázzak, hirtelen megértettem, hogy a savanyú a szőlő effektust hallom. Ezek az öntelt hímek nehezen viselik, ha egy nő okosabb, sikeresebb náluk, ráadásul számukra elérhetetlen is. És hogy én megkaphatom esetleg azt, amit ők nem. Felbuzgott bennem a szolidaritás érzése, no meg némi feminista büszkeség is, és csak gúnyosan mosolyogtam magamban rajtuk.
Visszatérve az irodába azért elgondolkoztam a dolgon, de úgy éreztem, csak még inkább csodálom Juditot, amiért mer más lenni, amiért fel meri vállalni másságát, mégis úgy tudja kezelni, hogy az ne legyen feltűnő, mást esetleg bántó. És hogy látszólag milyen bátran viseli az egyedüllétet.

A magánya jutott eszembe azon a vasárnap délutánon is, amikor otthon unatkozva rájöttem, hogy újra adják a mozikban azt a filmet, amit rég szerettem volna megnézni. Már tárcsáztam is az otthoni számát, és megmelegedett a szívem, ahogy hallottam az örömtől repeső hangját a meghívásom hallatán. Amikor találkoztunk a mozi előtt, sugárzott a boldogságtól és a hálától, hogy gondoltam rá.
A film mindkettőnknek tetszett, de az a hirtelen támadt nyári vihar, ami fogadott bennünket a moziból kilépve, már kevésbé. Egyikünknél sem volt esernyő, én busszal érkeztem, Judit gyalog, mert a közelben lakott. Az látszott a leglogikusabbnak, ha hozzá szaladunk el, és majd ő hazavisz engem kocsival. Vártunk egy ideig, hátha csillapodik az eső, de hűvös szél támadt fel, és nem volt kedvünk tovább fagyoskodni, inkább nekiiramodtunk. Persze percek alatt bőrig áztunk, vacogó szájjal nevettük ki a balszerencsénket.
Még jó, hogy tényleg nem lakott messze, és megérkezve rögtön azt javasolta, hogy vessem le az átázott ruhát, zuhanyozzak le meleg vízzel, amíg ő megpróbálja megszárítani a holmimat. Ideadta az egyik köntösét, és mire abba burkolózva kiléptem a párás fürdőszobából, már meleg teával várt. Ő is rendbe szedte magát, átöltözött, aztán felkuporodtunk az ágyra, és a teát szürcsölgetve kibeszéltük töviről hegyire a filmet. Közben szétnéztem a lakásban, és már nem is csodálkoztam rajta, hogy épp álmaim otthonát látom magam előtt. A berendezés dolgában is épp oly jó ízlése volt, mint a saját öltözködését illetően. Miközben megcsodáltam az egyik bonsait az ablak közelében, hirtelen valami azt súgta, hogy ő pedig engem figyel. Amikor hátranéztem, olyan volt a tekintete, mint még sohasem. Megéreztem, mit jelent ez, de nem volt időm, hogy bármit is gondoljak róla, mert már el is tűnt az a kifejezés a szeméből. De valami zavar csak maradhatott benne a gondolatai miatt, mert gyorsan azt javasolta, hogy ad kölcsön ruhát, amiben hazamenjek, és induljunk.
Még mindig erősen esett, de azt hiszem, örült neki, mert így a vezetésre koncentrálhatott, én meg csendben tűnődtem mellette és az érzéseimet boncolgattam. Nem sokra jutottam vele. Valahol jólesett, hogy éreztem, tetszem neki vagy szeret engem annyira, hogy intim gondolatai is legyenek velem kapcsolatban. Még ha azok reménytelenek is, mert meséltem neki már annyit magamról, hogy tudja: én a férfiakhoz vonzódom.

Aztán pár hónapig ment minden a régi kerékvágásban, és én már el is felejtettem azt a kis közjátékot. Csupán annyi változott, hogy többször csináltunk közös programot, és a barátságunk még szorosabb lett.
Egy nap aztán női hang kereste telefonon, mikor ő épp tárgyalt, és visszahívást kért. Amikor Judit meghallotta a nevet, elsápadt. Állt egy darabig szótlanul, aztán szomorúan bement a szobájába. Kicsit később bekopogtam hozzá egy irattal, szótlanul átvette, aztán csak meredt maga elé.
- Jól vagy? - kérdeztem. Feleslegesen, hisz látszott, hogy valami nagyon bántja.
Csak ingatta fejét, aztán sóhajtott egy mélyet, és belekezdett. Elmondta, hogy ez a régi barátnője, aki jóval fiatalabb nála, és elhagyta, mert inkább családot és gyereket akart. De csalódott a férfiban, akihez hozzá akart menni, és most visszajönne Judithoz, de ő már úgy gondolja, hogy túl nagy a szakadék közöttük ahhoz, hogy értelme lenne újrakezdeni.
Végül azzal fejezte be, ne haragudjak, amiért titkolta eddig, hogy leszbikus, de úgy érezte, nincs se oka, se értelme erről beszélni velem. Amikor elárultam neki, hogy jó ideje tudom már róla az igazat, elkerekedett a szeme. Szinte megzavarodott.
- Mindig észreveszem, ha valaki megtudja rólam, mert attól kezdve megváltozik az emberek viselkedése velem szemben. Pláne a nők néznek másképp rám. De rajtad nem vettem észre, hogy megváltoztál volna. Sőt! Hiszen moziba is hívtál, a lakásomra is eljöttél, el mertél jönni ...
Nem tudtam, mit válaszolhatnék neki, csak mosolyogtam a meglepődésén. De aztán megzavart egy ügyfél bennünket, és félbeszakadt a beszélgetés.
Az elkövetkező pár napban időnként úgy éreztem, mintha Judit figyelne engem. Láthatólag nem tudta mire vélni a viselkedésem. Gondoltam, majd csak felfogja idővel, hogy engem nem befolyásol a mássága.

Aztán hamarosan eljött a karácsony. Előző nap már nemigen dolgozott senki az irodában, délután pedig csaptunk egy közös bulit. Amikor Judit megjelent, csak bámulni tudtam rá tátott szájjal. Egy káprázatos ruhában, új frizurával libbent be az ajtón, de nem is ettől volt igazán varázslatos, hanem attól a boldog és izgatott hangulattól, ami egész lényéből sugárzott. Nyoma sem volt már az elmúlt napok tétovaságának. Akaratlanul is arra gondoltam, hogy mégis kibékülhetett a barátnőjével. De ahogy telt az idő, elbizonytalanodtam. Mert olyan ragaszkodóan és kedvesen fordult oda hozzám újra és újra, hogy végül be kellett látnom, valamiképp én, talán az iránta érzett palástolatlan csodálatom az oka a kirobbanó örömének. De nem volt alkalmam ezen töprengeni, a buli fergeteges volt, rengeteg móka és kacagás. Nem is tudtam, hogy a szigorú ügyvéduraknak ilyen jó humoruk van. Belenyúlt az éjszakába is az est, és végül a sötét, hideg utcára kilépve megörültem az ajánlatának, hogy hazafuvaroz. De aztán lefordult a főútról, és azt mondta:
- Beugrunk előbb hozzám egy pár percre, jó? Van valamim a számodra, amit szeretnék odaadni.
El nem tudtam képzelni, mi lehet az, és amikor a kezembe nyomta a jókora papírdobozt, akkor sem volt ötletem. De Judit láthatólag izgalomban égett, úgy várta, mit fogok szólni hozzá.
A dobozban fehérneműk voltak, selyem- és csipkecsodák, harisnyatartó és valami, ami leginkább a régi fűzőkre emlékeztetett, de én a nevét se tudtam, mi lehet. Egyszer beszéltem róla Juditnak, mennyire szeretnék ilyen szexis fehérneműket felpróbálni, csak hogy tudjam, milyen érzés, hogy állnak nekem. És ő emlékezett rá.
- Karácsonyi ajándék - mondta. Ha akartam volna, se tudtam volna eltitkolni meghatottságomat és örömömet.
- Nem tudom, jó lesz-e rád, be lehet cserélni más méretre, ha nem, de jó lenne, ha felpróbálnád - motyogta zavartan. Addig kimegyek - fordult el tétován.
- Inkább maradj, hisz egyedül tán fel se tudom venni. Olyan bonyolultak ezek a kapcsok és szalagok - válaszoltam, és csak az örömtől felragyogó szeme értette meg velem, hogy félreértheti a viselkedésem.
De nem érdekelt. Judit nagyszerű és szép nő volt számomra, akit szerettem, mint embert, és nem tudtam elképzelni, hogy bármi, amit ő tenne, ne lenne szép és jó.
És annyira akartam én is örömet szerezni neki. Otthon, a fiókomban már ott lapult a névnapjára és karácsonyra szánt ajándék, de tudtam, hogy most alkalmam nyílik olyan ajándékot adni neki, ami ezerszer többet ér.
Segített kibújni a ruhámból, és felpróbálni a fehérneműket. Már nem is csodálkoztam rajta, hogy teljesen eltalálta a méretet. Aztán odavezetett a tükör elé, hogy én is megszemlélhessem magam. Közben itt-ott mindig igazított rajtam valamit, holott minden tökéletesen állt. De éreztem, hogy jólesik neki hozzámérni közben. Felbátorodva attól, hogy nem tiltakozom, most már nem a szövetet érintették az ujjai egyre-másra, hanem a bőröm. A hátam mögött állva végigcirógatta remegő kezekkel a nyakam, a vállam. Aztán a hajam kezdte simogatni az egyik kezével, a másik fel-le futott a karomon. Egyre gyorsabban szedte a levegőt, és én közben meredtem bámultam őt a tükörben, ahogy a szája vágyakozva elnyílik, miközben táguló szemekkel néz végig rajtam újra és újra. Végül suttogni kezdett:
- Csodálatos vagy, gyönyörű vagy ... Olyan sima a bőröd ... olyan jó megérinteni ... szeretnélek mindenütt végigsimogatni ...
Én még mindig csak álltam, mint akit megbabonáztak, de az érintéseitől én is egyre mélyebben vettem a levegőt. Süllyedő-emelkedő melleim láttán még inkább felbátorodott, és a hónom alatt átnyúlva két kezébe fogta azokat. Megremegtem az érintéstől, hiszen egyik legintenzívebb erogén zónámat kezdte el lágyan simogatni, masszírozni. Sóhajtva hajtottam hátra a fejem, dőltem bele az ölelésébe a szemem lehunyva. A szája rátapadt a nyakam hajlatára, a keze vándorútra indult a hasamon lefelé, majd vissza a melleimhez, hogy megint csak lejjebb húzódjon az oldalam mentén a csípőmig. Ott elidőzött egy kicsit, és azt vártam, hogy a combom közé fog továbbvándorolni az a simogató tenyér, de nem. Hátra, a fenekem felderítésére indult. Aztán vissza fel, az árválkodó melleimhez. Mikor azokat újra megvigasztalta a kis magányért, megfordított és a nyakamat átkulcsolva magához húzott. Olyan puha és lágy volt a csókja, mintha a tavaszi szellő érintette volna meg az ajkaim. Teljesen elgyengültem tőle. Valahol az agyam mélyén még szólt a gondolat, hogy egy nővel csókolózom, de ez a tiltott dolog érzet talán csak még jobban felizgatott. Remegve a várakozástól hagytam, hogy - miközben az ágy felé terelt - lesimogassa rólam a mostanra már a bőrömtől felhevült selymet. Közben mindenüvé apró puszikat kaptam tőle. Amikor a csiklómhoz ért az ajka, kitört belőlem az első kis sikoly. Amit aztán egyre több és hangosabb követett, ahogy a szája és a nyelve minden érzékeny pontomat felderítette, miközben a keze egyre vadabbul simogatott. Végül a gyönyörrel teli feszültség elért egy pontot, ahonnan egyszerűen nem volt tovább.

Míg lassuló lélegzettel igyekeztem magamhoz térni, ő pár rántással megszabadult a ruháitól és hozzám bújt. Eleinte furcsa volt hozzáérni puha testéhez, de valahogy mégis olyan ... olyan biztonságosnak tűnt. Olyan ismerősnek. Valamiért tudtam, hogyan kell simogatnom, hogy az biztosan jó legyen neki. És a bőre olyan selymes volt, hogy az a régi kispárnám jutott eszembe róla, amivel gyerekkoromban aludtam, és imádtam az arcom hozzádörzsölni. És jó volt a számnak is, hogy végigsimíthattam vele azt a finom bőrt. Nem is észleltem igazán a kitörő sóhajait, a magam örömével voltam elfoglalva, azzal, milyen jól esik megérintenem és simogatni őt. Akkor is csak arra az érzésre koncentráltam, amit az ajkaim közvetítettek az agyamba, miközben a mellbimbóit szopogattam, míg az ujjaim egyre mélyebben jártak a nedves hüvelyében. Csak arra eszméltem föl, hogy összerándul alattam a gyönyörtől, és lüktetést érzek a kezemmel.

Nem tudom, mennyi ideig szeretkeztünk így, egymást simogatva és csókolva, combjainkat összekulcsolva, szeméremdombunkat a másikhoz dörzsölve. Az orgazmusokat se számoltuk, de az biztos, hogy csak a sokadik után csendesedtünk el, és még akkor is cirógattuk egymás kezét, amikor összebújva elsuttogtuk, hogy mit is jelentett nekünk ez az egész.

Érdekes módon nem sínylette meg a barátságunk, hogy soha nem ismétlődött meg ez az alkalom. Bár ebben bizonyára sokat segített, hogy ő hamarosan találkozott a párjával, akivel még most is együtt élnek. Néha még ma is, jó húsz évvel később, hogy elkerültem abból a városból, beszélünk telefonon, írunk egymásnak. Azóta jó pár barátom volt, de még eddig egyik sem tudta megtartani a jó kapcsolatot a szakítás után, és én igazán nem értem, miért?