Nekem az adventi időszak az utóbbi pár évben azt jelenti, hogy orrfacsaró égett műanyag szag szivárog be a lakásajtó résein a lépcsőházból, ahol itt, a harmadik emeleten, a beépített tetőtér alatt, vágni lehet a fojtogató füstöt.
Biztosat persze nem tudhatok, de erős a gyanúm, hogy drága szomszédaim rendszeresen őrizetlenül hagyják az adventi koszorút, ami kigyullad. Szerencsére a ház még eddig nem égett le tőle, de füst az van, amit aztán nem (csak) az ablakon engednek ki, hanem kinyitják az ajtajukat és a lépcsőház felé is. Ahhoz persze már lusták, hogy le- és főleg felmenjenek a lépcsőfordulókig és kinyissák ott is az ablakot, ha már mindenáron az ajtón át akarnak szellőztetni.
Nyilván intelligens ember semmit nem a lépcsőház felé szellőztet, a többinek meg tilos (a házirend alapján), de hát én nem kultúremberekkel élek egy fedél alatt.
Pedig utóbbinak lenni jó, például egy könyvtáros kolléga nem csak a saját gyerekeivel tart könyves adventet, hanem a blogján be is avat abba, hogyan működik az ilyesmi náluk. Sőt, könyvajánlót is ad hozzá, szóval kisgyerekeseknek meleg szívvel ajánlom rákukkantani a blogjára.
