Ez a történetem megjelent az alábbi kötetben:

Árnyékod fény : Válogatás a Miskolci Egyetem Könyvtár, Levéltár, Múzeum munkatársainak alkotásaiból. Szerk. Hornyák Gyula. Miskolci Egyetemi Kiadó, 2012. p. 115-118. 

Mivel elég sok dalra van utalás benne, ellátam linkekkel.


Megint kora hajnalban ébredt. Mély sóhajjal vette tudomásul, hogy még alig-alig világosodik, noha nyár elején jártak, amikor korán kel a nap. Tapogatózva kinyúlt az éjjeliszekrény felé a rádióért, és fülébe dugta a hallgatót, hogy ne ébressze fel a többieket. A felcsendülő zenétől elmosolyodott: Alla luce del sole. Ez volt az első dal, amit Joshtól hallott, és először nem tudta, ki énekel. Egy testes, idősebb férfit képzelt a hang mögé. Aztán látott róla egy videót és el sem akarta hinni, hogy az a gyönyörű, mély és bársonyos hang ahhoz a vékony fiatalemberhez tartozik.
Időnként ránehezedett éveinek súlya és értelmetlennek tartotta tovább cipelni, de Josh hangja ismét elhitette vele, egy olyan újabb nap jön, amiért érdemes még élni.

- Helló, helló, nagy világ! Köszöntöm minden kedves hallgatómat, újra itt a Retro Hullám, a régi idők emlékeivel, a mikrofonnál Dana Tee!
Ez pedig a csodálatos Josh Groban egyik korai slágere volt. Azt hiszem, egyik rajongója fogalmazta meg legpontosabban, mit is érzünk, amikor hallgathatjuk őt: Amikor Josh énekel, a világ jobb lesz egy kicsit.

Ó, igen, ez valóban találó megfogalmazás, maga sem mondhatta volna jobban. Kedvelte Dana műsorát, nemcsak azért, mert hasonlított a zenei ízlésük, hanem azért is, mert mindig hallott tőle valami érdekeset vagy értékeset, ami sokáig megmaradt benne.
Nyújtózkodott egy nagyot, kikászálódott az ágyból, de amint végzett a fürdőszobai tennivalóival és felöltözött, újra zsebredugta a kis rádiót, hogy tovább hallgassa a műsort. Míg Dana az elérhetőségeit sorolta, egy csésze kávéval kiült a teraszra és figyelte a napfelkeltét.

- ... várom a régi idők történeteit, az újabb idők híreit, és a zenei kívánságokat.
Most pedig lássuk mai témánkat! Ma van a 15. évfordulója annak a napnak, hogy Delhiben meghalt az első beteg, aki elkapta az EV12-es vírust, ami aztán nem egészen egy év alatt végigsöpört a Földön és 5 milliárd ember halálát okozta. Azóta nagyon sokat változott a világunk, ez kétségtelen, de vajon jó irányba-e? Mit gondoltok erről?
Azoktól a hallgatóimtól kérdezem, akik még emlékeznek az Azelőtti világra: mi az, amit szerettek a mostaniban, ami más, mint Azelőtt, ami jobb, mint régen volt? Van-e egyáltalán ilyen és ha igen, mi az?
Addig is, amíg ezen töprengtek, szóljon a Let me go!

Grimaszolt egy kicsit, amikor meghallotta az 5 millárdos számot. Dana intelligens nő, biztosan tisztában van vele, hogy maga a járvány 'csak' 3 millárd életet követelt, a többiek a másodlagos járványok, az éhínség, a természeti katasztrófák és persze a káoszt kihasználó fosztogatók, továbbá a kitörő helyi háborúk miatt haltak meg.
Meg persze attól, hogy nem érkezett segítség sehonnan: sem az ENSZ, sem a NATO, sem az USA nem avatkozott közbe - mindenki el volt foglalva azzal, hogy saját hazájában próbálja megakadályozni a 'csendes halál' további terjedését.
Egy pillanatra eltűnödött azon, mennyire találóan nevezték el a betegséget. Akik elkapták a végzetes vírust, csupán fáradtságot, tompaságot és kialvatlanságot éreztek, azt is már csak előrehaladott állapotukban. Mindannyian álmukban haltak meg, békésen, többnyire azt sem tudva, mi történik velük. Ha a saját halálára gondolt, remélte, az is ilyen fájdalom- és félelemmentes lesz.

- Ez volt Christian Kane és a vonal túlsó végén pedig máris itt van Ani. Helló, Ani!
- Szia, Dana!
- Mesélj nekünk, neked mi tetszik ebben az új, megváltozott világban?
- Nos, tudod, én  egész életemben elég sokat buszoztam, ingáztam a munkahelyem és az otthonom között. Azelőtt és most is. Márpedig ez kész tortúra volt régebben. Egyrészt maguk a buszok is rozogák, hangosak, büdösek voltak, másrészt megőrjített az a fullasztó tömeg, a tolakodás, a szagok. A bérlet meg méregdrága volt.
- És persze mindig az orrod előtt ment el a járat és várhattál a következőre.
- Igen, igen! Látom, neked is ismerős.
- Egy időben én is sokszor kényszerültem a tömegközlekedést igénybe venni, és őszintén szólva akkoriban úgy éreztem, akinek nincs autója, az alsóbbrendű emberként van kezelve.
- Pontosan! De ez szerencsére most már nincs így. Az autók szinte eltűntek, amióta ingyenessé tették a tömegközlekedést, és bevezették, hogy az autósoknak úthasználati engedélyt kell kérni, ha menni akarnak valahova. Azóta megszűntek a dugók, sokkal kevesebb közlekedési lámpára van szükség, így a buszok is gyorsabban mennek. Lecserélték a rozoga járműveket, megszűntek azok a régi kényelmetlenségek. Mindig van ülőhely, tisztaság van és ... szóval minden más.
- Nálatok van IKR? Intelligens Közlekedésirányító Rendszer?
- Itt még csak most építik, de már hallottam róla. Olyan, mintha rendelésre jönne a busz. Már nagyon várom, hogy itt is kész legyen.
- Reméljük hamarosan így lesz. Köszönöm, hogy hívtál! További szép napot, és szóljon neked és mindenki másnak az Alien like you a Pigott Brotherstől!

A kávé lassan elfogyott, de tovább ücsörgött odakinn, élvezve a friss levegőt. Magában azon töprengett, ha felhívná Danát, mit mondana neki.
Talán magát a levegőt dicsérné, ami olyan tiszta, mint még gyermekkorában sem volt soha. Vagy a Napot, ami most már kibukkant a horizont mögül, s amitől egyre kevésbé kell félni, mióta kezd helyreállni az ózonpajzs. Hihetetlen, milyen gyorsan regenerálódott a természet, még a tudósok sem számítottak erre!

- ... és egy újabb hallgató van velünk, helló, Eve!
- Hello, Dana!
- Mesélj, Eve, te minek örülsz ebben az új korban?
- Nos, lehet, hogy sokan nem értenek velem egyet, vagy talán a világ más részein ez másként van, de én örülök annak, hogy bezártak a nagy hipermarketek és bevásárlóközpontok. Valahogy soha nem tudtam megszokni azokat a nagy hodályokat, ahol az volt a lényeg, hogy az ember minél több időt és persze pénzt költsön.
- Szóval neked jobban bejönnek a kis boltok.
- Igen, de lehet, hogy ez azért van, mert itt nálunk nagyon megváltozott az egész kereskedelem. Kicsit mintha megint a középkorban élnénk, mert többnyire maguk a készítők árulják, amit csináltak. Tehát a pék nemcsak süti a kenyeret, hanem el is adja. Nálunk a nagy üzemek többnyire megszűntek, amióta ezek a modern berendezések kis helyen is elférnek, és mindent tudnak. Ez azért jó, mert most finomabb a kenyér, vagy jobb a cipő, mert aki készíti, az tudja, hogy ha nem készít elég jót, akkor nem tőle vesszük meg. Ha helyben nincs más, aki azzal foglalkozna, akkor megrendeljük máshonnan, hisz pillanatok alatt kiszállítják nekünk.
- Ó, ahogy így említetted a péket, meg is jelent előttem egy ropogós héjú cipó, és egészen megéheztem. Kapjunk hát be valami finomat, amíg a Led Zeppelin eljátssza nekünk a Kashmirt!

Üldögélt még egy kicsit, aztán úgy döntött, tényleg ideje lenne reggelizni. A konyha felé vette az útját, miközben a rádió tovább zümmögött a fülébe.

- Hello, Dave, te hogyan látod ezeket az új időket?
- Nos, Dana, én nem ilyen hétköznapi dolgokra gondoltam, mint az előttem szólók. Nekem azok a politikai változások tetszenek nagyon, amik a járvány óta történtek. Szerintem nagyon jó, hogy az ENSZ így megerősödött és lényegében átvette az irányító szerepet a helyi kormányok fölött. De az is nagyon szerencsés, hogy a helyi kormányok élén a legtöbb helyen a zöldek állnak. Amit az egyik előző hallgató mondott a közlekedésről, szintén azért történt így, mert végre a környezetvédelem elkötelezettjei állnak a kormányrúd mögött.
- Ez igaz.
- Még valami: a tájsebészeti program. Szerintem ez megint nagyszerű dolog, be kell gyógyítanunk azokat a sebeket, amiket ezen a gyönyörű bolygón ejtettünk. El kell tüntetnünk a kihalt romokat, és nagyon jó, hogy ez is elkezdődött és úgy tűnik, jó ütemben haladunk.
- Ebben teljesen egyértünk, Dave. Akárhányszor sikerül kiszabadulnom a természetbe, mindig elkápráztat a szépsége és lenyűgöz, milyen gyorsan regenárálódik minden.
Dave, köszönöm, hogy hívtál, és most stílszerűen következzen  Louis Armstrong és a What a wonderful world!

Elgondolkodva harapdálta a kifli végét. Persze, persze, a politikai változások. Valóban jobb irányba haladtak az utóbbi időben a dolgok, de ő maga kissé szkeptikus volt. A politika mindig is a hatalomról szólt, és akit a hatalom érdekel, az jó ember nem lehet. Ráadásul még mindig szajkózzák azokat a 'vállaljatok több gyereket' programokat. Minek? Itt voltunk 7 milliárdan, és mire mentünk vele?
Arról nem is beszélve, hogy még mindig igaz a mondás: 'Ahhoz, hogy autót vezethessen valaki, jogosítvány kell. Ahhoz, hogy gyereket szüljön és neveljen, nem kell semmi.' Pedig a gyereknevelés sokkal bonyolultabb és nehezebb, mint a vezetés, és bizonyos szempontból sokkal veszélyesebb is.
A tömeggyilkos diktátorokat is nevelte valaki.

- Most pedig csemegézzünk egy kicsit a beérkezett üzenetekből! Milos szintén a környezeti változásokat említi pozitívumként. Azt írja, 'az évszakok kezdenek olyanok lenni, mint a globális felmelegedés előtt'.
Fernando a hagyományos tévézés megszűnését élteti, ami - idézem - 'kimosta az agyakat', és azon örvendezik, hogy szorosabbra fűződtek az emberek közötti kapcsolatok.
Sven az egészségügyet magasztalja, amely rengeteg támogatást kapott a járvány elvonulta után, és olyan robbanásszerű fejlődésnek indult, mint az 1990-es években az informatika.
Továbbra is várom véleményetek, addig pedig hallgassuk az I'll stand by you című számot a Pretenderstől!

Még mindig nagyon korán volt, de ahogy végigsétált a kerti ösvényen, már érezte a nap simogató melegét a bőrén. Visszanézett a csöndbe burkolódzó házra és eszébe jutott még valami, amit el lehetne mondani Danának. Emlékezett, annak idején mennyit küszködtek, hogy normális lakásban élhessenek. Persze nem csak ők. Minden család életében ez volt a legnagyobb cél és a legnagyobb teher. Aztán jött a járvány, és mindent elsörpört. Falvak, városrészek néptelenedtek el, lakótömbök ürültek ki, az ingatlanárak pedig hatalmasat zuhantak. Minden felborult, és ma már a lakás sem jelent nagyobb terhet, mint azelőtt megvenni egy jobb mosógépet.

 - Szia, Dana! A nevem Jude és sok minden van, amit már mások is elmondtak előttem, és szerintem is jó dolgok. De nekem a legjobban az tetszik, hogy megváltoztak az ünnepek. Régen a legtöbb ünnepünk elüzletiesedett, kiüresedett.
De amióta átéltük azt a félelmet, hogy talán kihal a fajunk, megváltoztunk. Úgy értem, belülről. Legalábbis a legtöbben. Azóta valahogy úgy érzem, kicsit ünnep lett minden nap. Amikor pedig valóban ünnepelünk, például karácsonykor, sokkal jobban átérezzük, miről is szólnak ezek a dolgok.
- Nagyon igaz és örülök, hogy ezt felhoztad. Biztos láttatok már olyan régi filmeket, amelyben valamilyen apokalipszis a kihalás szélére sodorja az emberiséget.
Ezekben pedig legtöbbször azt hangsúlyozzák, mennyi értéket veszítenek el az emberek, és gyakran az életben maradtak elállatiasodnak, miközben a túlélésért küzdenek. Pedig talán ez a legnagyobb pozitívum, amit a járvány óta tapasztalhatunk: a fejlett országokban nemcsak azért volt a legkisebb a pusztítás, mert itt volt a legszervezettebb a védekezés, és itt voltak meg hozzá az eszközök, hanem azért is, mert itt fogtak össze a legtöbben egymásért. S tesszük ezt azóta is. Most pedig következzék Beyonce!

Ó, te örök optimista, aki mélyen hisz az emberekben - mosolyogva megcsóválta a fejét, ahogy visszaindult a házba.

De az I was here szólt éppen, a nap gyönyörűen sütött, és a szíve mélyén egy kicsit még ő is hitt.