Te jó ég, micsoda nap volt! Borzalom. Ha így megy tovább, nem fogom kibírni még ezt az évet se, új munkahely után kell néznem. Igaza volt Zsoltinak, amikor lelépett, de amióta nincs mellettem, még több a munkám. Ma is egész nap csak szaladgáltam egyik géptől a másikig, mert ezek a buta libák annyit sem értenek a számítástechnikához, mint tyúk az ábécéhez. De ez még hagyján! Az agyamra mennek azzal, hogy nem bírják megjegyezni: folyadékot nem tárolunk a billentyűzet közelében. A minap az a kávékiborulásos eset, ma meg letörlik vizes ronggyal, mert piszkos volt... hjaaajj istenem, micsoda eszementek! Lassan az enyém is kezd elmenni közöttük.
És még nekem mondja a minap Péter, hogy "milyen jó dolgod van neked Laci, hisz egész nap nőkkel vagy körülvéve, és szinte semmi konkurencia". No persze, mert neki állandóan a csajokon jár az esze. Nem is értem, hogy egy olyan okos fiú, mint ő, miért hagyja, hogy a farka vezesse. A gimi elején még olyan jól megvoltunk egymással, de aztán őt is elkapta a gépszíj, és attól kezdve már alig lehetett vele valami értelmes dologról beszélni. Pedig hát nem valami nagy dolog az a szex, persze jó, jó, de azért nem hiszem, hogy ez a legfontosabb az életben. Időnként persze nekem is kell, de akkor már inkább magamnak, minthogy megint úgy járjak, mint Ildivel.
Pedig azt hittem, ő más, mint a többi lány. Vele jókat lehetett dumálni, és tulajdonképpen tetszett is a keskeny derekával, a kicsi, feszes melleivel. De amikor azon a bulin megjelent egy kiló festékkel az arcán, aminek nagy részét az én arcomra kente rá, mikor már kissé ittasan maga alá tepert, akkor nagyot csalódtam benne. Igazából nem is értem, hogyan hagyhattam magam belerángatni az együttjárásba vele. Nem mondom, elég jó volt vele, de valahogy én többet vártam volna a szextől, meg úgy általában egy kapcsolattól is. Egy idő után unalmassá váltak a beszélgetéseink, meg hogy állandóan vagy nálunk, vagy náluk ültünk. Aztán amikor az anyja elkezdett célozgatni az eljegyzésre...
Nem tudom, miért van úgy oda mindenki azért a házasságért? Pláne a nők. Anyám is folyton ezzel nyaggat, hogy ne ülj már mindig itthon kisfiam, hát hogy lesznek nekem így unokáim. Miért nem lehet megérteni, hogy én még fiatal vagyok ehhez, és még tanulni akarok, meg utazgatni. Annyi érdekes dolog van még a világon, amit szeretnék megnézni és kipróbálni. Olyan dolgok, amik a lányokat általában nem érdeklik vagy nem értenek hozzá.
Csak az a baj, hogy a fiú barátaim is lassan elkopnak mellőlem, mert ott a munka meg a barátnők, akik rátelepszenek az emberre...

Te jó ég! Nekem le kell szállnom, hű, de elgondolkoztam itt a buszon! Ugrás, mielőtt bezáródik az ajtó!
Hhhh, na, ez sikerült.
A francba! Vigyázz!!
A fenébe is, de ciki helyzet. Hát nem feldöntöttem egy srácot! Ahogy ugrottam, a lendülettől előreestem, ő meg pont ott volt. És ahogy próbáltam elkapni, magával rántott az esésbe.
Jaj istenem, mi lesz most!
Uhhh, hála az égnek nevet, tehát nem üthette meg magát nagyon és nem haragszik. Na persze, röhejesek is vagyunk így együtt, ő alattam fekszik a földön szétvetett lábakkal, én meg rajta, a lábai között, mintha épp szeretkezni készülnénk. Még jó, hogy nem egy nő, az biztos nem nevetne, hanem visítana.
De ő nevet, hangosan, vidáman, mintha ez egy jó vicc lenne, és jókedve átragad rám is, vele nevetek. Rázkódik alattam a teste, és nem is olyan rossz rajta feküdni. Mintha vízágyon lennék.
- Te aztán tudod, hogy kell levenni valakit a lábáról! - mondja két kacagás között.
Kellemes, mélyen zengő hangja van, szinte vágyom rá, hogy megint hallhassam. Lassan feltápászkodom róla és felsegítem. Még mindig nevetünk, és miközben a ruhánkat poroljuk, hamiskásan rám néz:
- Mindig így ismerkedsz?
- Jaj nem, ne haragudj - kezdenék magyarázkodni, de meggondolom magam, inkább belemegyek a játékba és hasonlóan huncut arckifejezéssel válaszolom:
- Nem, de nem is rossz ötlet!
Újabb harsogó nevetés a jutalmam.
- Hát persze! Mert így nemcsak a szándékaidat, hanem a képességeidet is rögtön kinyilváníthatod - mondja vigyorogva.
Aztán látva értetlen arckifejezésemet, hozzáteszi:
- Tudod, az előbb olyan jól éreztük egymást, hogy nem tudtam nem észrevenni, mekkora a büszkeséged.
Ezt nem értem. Jól hallottam a végét?
- A micsodám??
- Az, az! A micsodád!
Hát, haláli ez a srác! Pirulva nevetek vele, de valahogy nem érzem magam igazán zavarban. Tök laza és természetes, ahogy beszél, ahogy rám néz. És én is felveszem a stílusát.
- Ne haragudj, nem akartalak feldönteni, csak nagyon siettem. De ha már úgyis ilyen közel kerültünk egymáshoz, talán összeismerkedhetnénk. Én Vass László vagyok. Megtudhatom, hogy kibe estem bele? - kérdem mosolyogva.
- Faragó Gábor - nyújtja a kezét.

Te jó ég micsoda nap volt! De hát már lassan fél éve majdnem minden napom ilyen. Amióta ismerem Gábort, mintha kicseréltek volna. Ő annyira más, mint az összes többi barátom, meg ismerősöm. Ő aztán tudja, hogyan kell élvezni az életet, és lassacskán megtanulom én is. Mozi, színház, koncertek, túra és külföldi utak, biliárd, korcsolyázás, konditerem, uszoda, világmegváltó beszélgetések és tömény hülyülés meg viccelődés a haverokkal, fondü-partik - meg isten tudja mi minden, amit együtt csináltunk az utóbbi időben.
És minden percet élvezek mellette. Hiába is titkolnám magam előtt, nagyon megszerettem. De hogyne szeretném, amikor olyan jól kijövünk egymással, annyi hasonlóság van bennünk, néha megdermedek szinte, amikor szóról szóra megfogalmazza azt, amit én gondolok. És persze fel is nézek rá, pedig fiatalabb nálam majd egy évvel. De mégis nagyobb az élettapasztalata, rutinosabban bánik az emberekkel, könnyebben megoldja a problémákat, mint én. És rá tud venni minden bolondságra, amit aztán élvezek. Mint ma is ez az újság...

Tulajdonképpen nem is értem, hogyhogy nincs barátnője, amikor olyan jó fej!? Persze ő nem az a fajta, akinek állandóan csorog a nyála a nők után. Pedig egyébként férfias jelenség, nagyon jól néz ki, nagyon is jól! Magamnak beismerhetem, bizony irigykedve szoktam figyelni a konditeremben az alakját. Bárcsak én lennék ilyen vékony és mégis izmos, mint ő! És az arca is nagyon szép. Azok a gesztenyeszínű szemek meg az ugyanolyan árnyalatú haja! És az a mély zengésű hangja! Nem tudom, miért találom olyan szépnek, talán csak azért, mert olyan közel érzem magamhoz. Az utóbbi időben szinte összenőttünk, és olyanokat is megengedek neki, amit másnak biztosan nem tenném. Sokat viccelődik a barátai előtt azzal, ahogyan megismerkedtünk, hogy letepertem őt meg ilyesmik. És sokszor hozzám ér, egyszerűen csak megérint egy pillanatra, vagy barátilag átfogja a vállam, aztán mielőtt elengedne az ujjával gyorsan végigcirógatja oldalt a nyakam. Mástól biztos nem tűrném ezt el, de ha ő csinálja, az sose taszít. Még élvezem is. Mint amikor tanított korcsolyázni, és állandóan a karjaiba zuhantam. Olyan jó volt érezni, hogy egy pillanatra odabújhatok a mellére, és ő átölelve tart, amíg vissza nem nyerem az egyensúlyom.
Talán azért van ez, mert tényleg így érzem, hogy ő támogat, ő segít, ő áll mellettem az életben. És hiányzik, ha nincs velem. Most is olyan nehezen bírtam ki ezt a 3 napot, amíg nem volt itthon. Már alig vártam, hogy újra lássam, ezért is mentem ki ma elé az állomásra. Örült neki, láttam az arcán, hogy meghatódott, meg is ölelt érte, én meg annak örültem, hogy végre én is adhattam neki valamit, mert sokszor úgy érzem, hogy én csak kapok, kapok tőle. Élményeket, meg a társasága, a barátsága nyújtotta örömöt, meg azt az érzést, hogy fontos vagyok neki, gondol rám, odafigyel arra, milyen titkos vágyaim vannak. Például ez a mai ajándék is, amit kaptam tőle. Persze, ajándékot másnak is hozott, mert ő ilyen, mindig gondol azokra, akiket szeret...
De hogy pont szexlapot hozzon a barátnéjának! Na, ez is jellemző rá, nekem eszembe nem jutott volna! Pláne homoszexuálisat! No persze, igaza van, ha Vikit a pasik érdeklik, márpedig láthatólag azok érdeklik, akkor tényleg ebben fog öröme telni. És hát mondjuk, ha tényleg 6 éves koruk óta ismerik egymást, meg mindig jó barátok voltak, bizalmas barátok, akkor belefér, hogy ilyen ajándékot hozzon neki...
De azért egy kicsit furcsa... valahogy amikor mutatta nekem azt a lapot, ahogy nézegette ő is a képeket, és kritizálta a modelleket, hogy ez ezért nem jó, az meg ezért szép... hát, a többi haverom soha nem lett volna képes egy ilyen újságot még megvenni se. Pedig hát nincs benne semmi különös, ilyen is van, és kész. Némelyik kép nekem is tetszett, még az "akciósak" közül is, az, amelyiken a két fiú közben olyan szerelmes szemmel nézte egymást. Mint ahogy én meg Gábor szoktuk...
Jaj istenem, miken nem jár az én agyam! Nem volna szabad! Már az is, hogy egyáltalán szépnek találom, meg szeretem, ha hozzámér! Mi ütött belém, nem értem! Biztos ez a hülye lap borított ki ennyire. Vagy az, hogy már rég masztiztam, és már hiányzik. Tényleg hiányzik. Amióta állandóan vele mászkálok, nem nagyon jut eszembe. De most már ideje lenne. Biztos ezért jutnak eszembe ilyen hülyeségek.
A francba, teljesen szívdobogást kaptam. Nem, nem lesz ez így jó, ha hagyom, hogy izgassanak olyan dolgok, amiket nem is akarok. Mert az rendben van, hogy jó barát, meg szeretem, mint a barátom, na de azért túlzásba nem kell esni! És jó, jó, hogy elvileg mindenkiben van egy kis természetes vonzalom a saját neméhez, de ez azért már kezd komolyabb lenni...
Hagyjuk, most már tényleg ideje aludni. Ha tudná, hogy mik járnak a fejemben, miközben itt alszik tőlem szinte karnyújtásnyira. Ráadásul meztelenül...
Jajj egek, nekem már tényleg nagyon hiányzik az a maszti! Ha ezt tudom, nem hagytam volna magam rávenni, hogy itt aludjak, amikor este rájöttünk, hogy nagyon elment az idő, és azt mondta, aludjak inkább náluk, ne buszozgassak ilyen későn, mert fél egyedül elengedni...
Most mi legyen? Biztos alszik már, de milyen kínos lenne, ha felébredne. Menjek ki a WC-re? Vagy inkább a fürdőszobába - ott biztos érezni még a tusfürdője illatát, amit napközben is érzek rajta néha, és amit annyira szeretek. Milyen jó érzés volt ma este is, amikor magamra kenhettem, és...
Istenem, csak nem... ? Hiszen annyit viccelődik máskor is, és ahogy ma is bejött hozzám, amikor tusoltam, és nevetve megkérdezte, hogy megmossa-e a hátam! Mit tett volna, ha nem csak nevetek válaszul, hanem azt mondom, igen?! Lehet, hogy neki is vannak ilyen gondolatai rólam? És ez az újság is! Lehet, hogy nem is Vikinek vette, az csak ürügy volt?

Nem, nem, ezt nem hihetem! De mi van, ha igen? Vajon tudnám én...
Jaj, mit, mit? Viszonozni, ha közeledne? Nem tudom, nem tudom, NEM TUDOM!!!
Mert szeretem, meg jó vele, meg... De ez akkor is...!
Az igaz, hogy a soha olyat nem érzetem lány iránt, mint iránta, meg senki iránt se, és hogy engem tulajdonképpen sose tudtak igazán felizgatni a lányok, meg a fiúk között mindig láttam olyat, akit szépnek találtam, a lányok között meg csak hébe-hóba...
Te jó ég, lehet, hogy én a fiúkhoz vonzódom, csak eddig még nem vettem magam se észre???

Hogy dobog a szívem, és leizzadtam egy perc alatt! És igen, érzem, ahogy ezen jár az agyam, nagyon kezd feszíteni valami belül, és már ágaskodik is a vágyam... Jaj, mi lesz most?!
Na ne, ezt már tényleg ne! Most meg kitakarózik. Nem, ez egyszerűen nem lehet véletlen! Szerintem nem is alszik, csak úgy tesz. Itt fekszik mellettem az anyjáék franciaágyán, pedig aludhatna a saját szobájában is, hisz senki nincs itthon rajtunk kívül, de ő levágott egy süket dumát, hogy együtt akarja nézni velem az éjszakai filmet a tévében, aztán nem is néztük, de ahhoz persze ragaszkodott, hogy húzzuk ki a függönyt, hogy bevilágítson az utcai lámpa, mert ő nem szeret teljes sötétben aludni. Egy fenéket! Csak azért csinálta, hogy most láthassam a meztelen hátát meg a fenekét.
Mit csináljak most??? Akarom én ezt???

Igen, igen, akarom. Nem tudom, miért, nem tudom, hogyan, de nem titkolhatom el magam előtt: akarom. Oda akarok bújni hozzá, odasimulni a hátához, és átölelni.
De nem merek mozdulni. Nem, nem merek...
Istenem, már hosszú percek óta fekszem így, a farkam egyre jobban feszül, meddig mehet még ez így? Csak a szívem ne kalapálna ilyen veszettül! Ha ébren van, most biztos hallja, hogy szinte kapkodom a levegőt idegességemben.
Na jó, tegyünk egy próbát, mert én ezt a bizonytalanságot nem bírom tovább, nem bírom! Közelebb húzódom hozzá, lássuk, hogyan reagál? Még, még egy kicsit közelebb...
Nem alszik, biztos, totál biztos, hogy nem alszik, ahhoz túl gyorsan veszi a levegőt! Csak nem mer mozdulni ő se, fél, hogy elriaszt.
Most hogyan tovább? Ha ő is akarja, akkor annak egyértelmű jele kell, hogy legyen... hát én nem állom tovább, megnézem, meg kell néznem, tudnom kell!
Uramatyám, áll mint a cövek! Nem bírom a szemem levenni róla. Hosszabb, mint az enyém, talán csak kicsit vékonyabb. És le van borotválva!
Félig fölé hajoltam ahhoz, hogy megnézhessem, és megérezhette ezt, mert lassan a hátára fordul. A szemét keresem, hogy nyitva van-e?
Igen, engem néz. Nem látom tisztán az arcát, de egyértelműen vágyakozó. Lekapom róla a tekintetem, és már húzódnék vissza megriadva, amikor felemeli a kezét, átfogja a nyakam, és finoman lehúzza fejem a mellkasára.
Hagyom, nincs már erőm, hogy ellenálljak ennek az ismeretlen vágynak. Lesz, ami lesz, tegyen, amit csak akar. Hallom, hogy az ő szíve is vadul dobog. Apró mozdulatokkal elkezdi simogatni a hajam, aztán az ujjai hegyével gyöngéden megérinti az arcom, végighúzza az ajkaimon az egyiket, és én önkéntelenül is kis puszit lopok rá. Ettől felbátorodik, a fenekemnél fogva szorosabban magához húz, a jobb lábam a sajátjai közé teszi, a makkom hegye hozzáér az övéhez. Mintha elektromos áram járna át, minden tagomban reszketni kezdek, ő meg simogat és ölelget, arcát többször végighúzza a fejem tetején.
Hosszú percekig becézget így, közben időnként odatolja a csípőjét az enyémhez, ilyenkor végigszánkázik a farkunk egymáson vagy a másikunk hasán. Végül lassan rácsúsztatja a kezét arra a pontra, amit eddig elkerült. Ahogy széles tenyerébe fogja duzzadó férfiasságom, megrándulok a gyönyörtől, és fogalmam sincs, mi ment meg attól, hogy elsüljek. Talán az, hogy újra akarom érezni az érintését, mert elengedett. Látva, hogy vágyom rá, újrakezdi a simogatást, pont úgy csinálja, ahogy magamnak is szoktam, de ez így ezerszer jobb.
Aztán elenged, és kezét a csípőmre téve eltol magától, majd a hátamra fektet. Most ő hajol fölém, és mosolyogva, szerelmes szemekkel néz rám egy pillanatig, majd lejjebb húzódik és rám hajol a szájával. Kapkodom a levegőt, a torkomból nyögés tör elő, ahogy a nyelve végigsiklik a makkomon, aztán elkezd körözni rajta, miközben ajkaival lágyan szopogat. Aztán bedugja a nyelve hegyét a nyílásba, és érzem, hogy kinyalja onnan az előnedvem. Aztán hirtelen bekapja legalább félig a farkam, és úgy érzem nem bírom tovább. De ekkor abbahagyja, felemeli a fejét, és elkezd helyezkedni, hogy én is hozzáférhessek az ő csupasz hímtagjához. Most először megmozdulok én is, átölelem, és fejem felemelve először csak apró puszikkal borítom el, aztán picit megnyalogatom a nyelét. ő ugyanezt teszi velem, aztán visszatér a makkom kényeztetéséhez. Próbálom úgy csinálni, ahogy én is szeretném ha becézne, és egyre inkább belejövök. Hirtelen ötlettől vezérelve áttérek a golyóira is, először azt is csak puszilgatom, aztán nyalogatni kezdem, végül gyengéden harapdálom, morzsolgatom az ajkaimmal. Közben egyre hevesebben mozgunk. Végül már nem bírom tovább, érzem, hogy kitörök, és a szájába élvezek. Hamarosan ő is megfeszül, majd megrándul többször.
Aztán csak fekszünk egymás oldalán, lihegve, kimerülten... boldogan.